Hidrológiai Közlöny 1988 (68. évfolyam)

2. szám - AZ 1838. ÉVI NAGY DUNAI ÁRVÍZ 150. ÉVFORDULÓJÁRA - Gáll Imre: Az árvíz és az állóhíd

100 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1988. 68. ÉVFOLYAM, l, SZA

M Ezt az igen vázlatosan ismertetett egységes felfogást a tágabb látókörű, de hozzá nem értő laikus közvélemény eddig a pontig követni tudta és magáévá tette. Belátta, hogy a szabályozott meder a jégelvonulás szempontjából előnyös, továbbá, hogy a mederben pillérsor elhelyezése, mely a medret szűkíti, a jégelvonulásra károsan hat. A közvéleménynek ez az alakulása azért volt igen lényeges, mert ezáltal vált lehetővé, hogy a Duna-szabályozásának ügyét a nagy árvíz nyomán az Országgyűlés is magáévá tette (1840. évi IV. t. c.). De előnyös volt abból a szempontból is, hogy elősegítette Széchenyi Istvánnak azt a törekvését, hogy Buda és Pest között — sok egyéb elgondolással szemben — a William Thirney Clark tervezte nagynyílású lánchíd épüljön meg. A szakértő mérnökök között nem volt vita abban a tekintetben sem, hogy kevés számú mederpillér elhelyezése nem befolyásolja károsan a jégelvonulást, mert a pillér mellett kismértékben felduzzad a víz és felgyorsul a vízfolyás, ami a jégelvonulás szempontjából kedvező. Ezt az okoskodást a laikus közvélemény azonban már nem tudta követni. E helyett — ma már nem állapítható meg, hogy kinek az ötletére — az a felfogás terjedt el ós vált köztudattá, hogy a mederbe helyezett erős kőpillérek az úszó jégtáblákat összetörik, ami által a jég kicsiny úszó darabokban már könnyebben tovább vonulhat. Ez a laikus vélemény egyeseknél olyan túlzásokban is megnyilvánult, hogy jégtörő faoszlopok felállítását javasolták a Duna-medrének olyan helyein is, ahol hídépítésről szó sem esett. Mindezek a nézetek, amelyek a mai olvasót elnéző mosolyra késztetik, az egykorú újságok és folyóiratok cikkeiben kerültek nyilvánosságra.

1 Az 1830-as évek két kiváló vízimérnöke a Lánchíd építésével kapcsolatban a dunai jeges árvizek keletkezésének okairól és a károk elhárításáról vallott felfogását írásban is nyilvánosságra hozta. Győry Sándor 1832-ben külön kiadványban, melyet az Ismertető 1838. évi 26. száma idéz az olvasók emlékezetébe, Vásárhelyi Pál pedig 1838ban, még a nagy árvíz előtt, az Athenaeum hasábjain tette közzé értekezését. Mindkettőjük célja voltaképpen a Duna-szabályozásának sürgetése volt. Tartalmas mondanivalóik figyelemre érdemesek. Győry Sándor felteszi a kérdést: ,,Lehet-e okos előrelátással a Buda-Pest közt mostani ágyában folyó regulázatlan Dunára, annak partjait jelen állapotjokban hagyván hidat építeniV' — Véleménye szerint nem. Részletesen kifejti a folyók vízjárására vonatkozó alapelveket, melyeket kilenc pontba foglalt: 1. A meder ,,vízemésztése" a keresztmetszet ,,térmértékétől" és a sebességtől függ; 2. A sebesség az „eset"-tői függ; 3. A sebesség a keresztmetszet alakjától és a meder minőségétől is függ; 4. A sebesség „ássa" a medret; 5. A sebesség által elsodort hordalék a sebesség csökkenésekor lerakódik; 6. Iszapolás a domború parton történik; 7. a legnagyobb sebesség a homorú part közelében alakul ki és elsodorja a partot, ezzel a kanyarulatot élesíti, az ellenoldal iszapolódik; 8. A normális szélesség a mélységnek kb. tízszerese; 9. A mederszűkítés befolyása csekély, mert ha ,,feldagadást" okoz. ez ,,megneveli" az ,,eset"-et és így a vízemésztést is. Ezeket a szempontokat a Dunának a Margitsziget és a Gellérthegy közötti szakaszára vonatkoztatva megállapítja, hogy a Duna-szabályozására feltétlenül szükség van s azt célszerű a hídépítés előtt végrehajtani, a jelzett szakaszon 150 öl normális szélesség alapulvételével. Vásárhelyi Pál megállapítja, hogy boldog-boldogtalan hivatva érzi magát az állóhíd ügyében felszólalni. A legtöbb vita akörül forog, hogy milyen hatása lesz a jégjárásnak a hídra és így több, vagy kevesebb oszlopot (mederpillért) kell-e építeni. A nézetek három csoportra oszlanak: „1. A zajló Duna végtelen erős és nem zabolázható, a híd elpusztul, a két város veszélyeztetve van; 2. Ellenkezőleg, akár a folyamágy szorítását, akár több hídoszlop Dunába állítását minden káros következmény nélkül meg lehet engedni; 3. Középút, melyhez Szerző is csatlakozik: A Dunahídban, különösen a hídoszlopokban a jég kárt keveset tehet, de ha a pillérek száma többre szaporíttatnék s a meder szűkíttetnék, az közvetve jégdugulást és torlást okozhat, és veszélyeztetné a két várost." A folyók jégjárására vonatkozó okfejtése szerint a jégdugulások keletkezhetnek: 1. „Rögtöni fordulatok" -nál, 2. „Vízsekélyeknél", 3. Szűkületeknél, ami ritkább eset, de ha éppen ide kerülne több pillérű híd, „nem kételkedem, hogyha a folyam, szorosabb helyén, még több oszlopoknak leépítése által is izgattatik, jégdugulások közvetlen benn is alakulni foghatnak". Vitába szálj azzal, aki azt állítja, hogy az összeszorított mederben többpillérű híd is építhető. Ez olyan akadály lenne, mely Regensburg és Vaskapu között nincs több. Két kiváló mérnökünknek az árvíz után sem kell megváltoztatnia nézeteit. Ismeretes, hogy az Országgyűlés két háza bizottságot (küldöttséget) nevezett ki az állóhíd ügyének előmozdítására. Ez a bizottság 1833. július 20-án alakult meg s mindenekelőtt saját feladatait írta körül: ,,Minden körülményeknek kitudása és minden adatoknak előállítása, melyek a Buda és pesti hídnak felépítése ügyében e koráig keletkeztek". A bizottság 1833. november 22-én tartott ülésén Pest és Buda városok képviselői kártalanítási igényük elismerését kérték arra az esetre, ha a híd felépítésének következtében árvíz keletkeznék s az kárt okozna a városoknak. Az országgyűlési naplóból a következőket idézzük: „Ezen kérdést a két városok követjei még tovább is kívánták terjeszteni, jelesül figyelmeztetvén a küldöttséget a városok fekvésére s azon veszélyekre, mellveket egy állandó hídnak felépítésével a jógtorlaszok ós áradások könnyen okozhatnak s mellyekre tekintve már előre más nemű kárpótlások biztosításáról is kellenék gondoskodni". A bizottság azonban nem tette magáévá a városi követek aggályait. A kérdést technikainak minősítette és tárgyalását nem tekintette saját feladatának. Az árvízkatasztrófa bekövetkezése alig néhány hónappal előzte meg a Lánchíd építési munkálatainak tényleges megkezdését. Ez az időbeni eltolódás mind a vízrendezési munkálatok elrendelésének kikényszerítése, mind pedig a hídépítők tevékenységének elősegítése szempontjából egyaránt szerencsés volt. Helyesen mutat rá Ágoston József