Hidrológiai Közlöny 1987 (67. évfolyam)

1. szám - Könyvek

Könyvek 57 Könyvek Stelczer Károly: A Vízrajzi Szolgálat száz éve, 114 oldal-\-9 oldal irodalom, 60 ábra, 12 táblázat, 6 színes kép, Budapest, 1986. A Magyar Vízrajzi Szolgálat az elzártság hosszú évei után, 1956-ban, megalapításának 70. évfordulóját használta föl nemzetközi kapcsolatainak az újraélesztésére. A nagy sikerű konferenciával, a kiadványok cseréjének újraszervezésével a hazai hidrológia a nemzetközi szakmai érdeklődós középpontjába került ós néhány óv múlva Magyarországról, mint „hidrológiai nagyhatalomról" beszéltek. Az ebben az időben még nagyon új intézménynek, a VITUKI-nak fiatal mérnökei számára az a ,,70 éves" konferencia jelentette az indulást, a tudományágunkkal való találkozás élményét. Az akkori fiatalok most a 100 év kerekebb, nagyobb száma előtt azt kérdezik: meghozza-e ez a centenárium a magyar hidrológia újjászületését ós indul-e ezzel az ünnepség

: sorozattal új generáció? Tudományágunk irányítóit is a megújulás szándéka vezethette, amikor a centenáriumnak elsősorban szellemi megünneplésére készült: konferenciákat szerveztek, kiadványokkal kívánták bizonyítani, hogy a mai hidrológia a megelőző 100 óv folytatása. Ezt a megelőző 100 évet foglalta össze Stelczer Károly, a Magyar Vízrajzi Szolgálatnak leghosszabb ideig hivatalban lévő vezetője. A V1TUKI által — a centenárium tiszteletére —- kiadott könyv kilenc fejezete két nagyobb részre bontható. A magyar hidrológia és hidrometria múltját az — Az egységes szervezet előtti tevékenység; — Az egységes szervezet létrejötte; — Az egységes észlelőhálózat; — Az első tudományos eredmények és — A fejlődés első szakasza című első öt fejezete tárgyalja. Mindössze 4 oldal ismerteti a két világháború közötti időszak munkáit ós a jelenről szól a legterjedelmesebb, 7. ,,A fejlődés második szakasza" című fejezet. Az anyagot a 8. ,,A jövőről" című rész, valamint a könvt tartalmát is dokumentáló bőséges kiadványjegyzék egészíti ki. Az első öt fejezet anyaga a magyar műszaki történelemnek, úgy tűnik, sokat tárgyalt, föltárt része. Eredményekben, eseményekben igen gazdag, közismertnek tartott kort kellett alig 40 oldalban tömöríteni. Az egész ország fejlődése, történelme szempontjából is döntő fejlődést a könyv nemcsak leírja, hanem a legfrissebb tudománytörténeti kutatásokra építve e kort teljesen új megvilágításban, igen érdekesen, sót olvasmányosan tárgyalja. Ez az első összefoglaló jellegű munka, amelyben például, Huszár Mátyás úttörő tevékenysége, nagyszerű kezdeményezései ós teljesítménye méltó helyet kap, anélkül, hogy ez Vásárhelyi alakjára a legkisebb árnyat vetné. A nem vízépítő mérnök, vagy liidrológus számára is világosan kirajzolódik a történelmi és földrajzi adottságainknak megfelelően, gyorsan igen magas színvonalra fölfejlődő hazai hidrológia ós vízrajz első 70 éve. Az itt-ott már közölt adatok logikus tárgyalásán túlmenően a Szerző elsőként értekezik az 1886-ban már üzemszerűen működő lánchídi vizállás-távjelzőről, elsőkónt publikálja vízügyi történelmünkben az 1892. június 17-én kiadott első vízjárási térképet és ugyancsak elsőkónt közli a dinnyésháti és tiszapüspöki tömegvonal együttes előállítását. A vízrajz hazai fejlődése utóbbi 30 évének a jellemzésénél a Szerzőt kötötte az a tény, hogy e harminc óv döntő részében, 1958-tól 1985-ig, több mint 2Í> éven át Ö irányította azt a tevékenységet, amelynek történelmét meg kellett írnia. Ez a harminc óv túl közeli ahhoz, hogy már a ,,törtóneleni"-liez soroljuk, ugyanakkor ebben a 30 évben az általános műszaki fejlődés többet haladt, mint a megelőző évszázadokban. E fejlődésnek tanúi, részesei vagyunk, tárgyilagos értékítélet erről a legutóbbi harminc évről aligha készíthető. A|Szerző személyének megválasztása éppen emiatt egyértelmű volt, és egyértelmű volt a Szerzőnek az az álláspontja is, hogy az első rész dokumentált, de jogos büszkeséggel írott értékelő hangneme helyett itt tárgyilagos tényközlésre szorítkozott. Közvetlen elődjének, Ihrig Dénesnek alkotómunkáját még a nagy alapítók, Péch József és Bogdánfy Ödön portóihoz csatlakozó fénykép közlésével értékeli, de ezt követően, a tudományos magatartás íratlan (bár mások által sokszor sértett) szabálya szerint saját munkáiról, az általa vezetett intézet munkáiról csak tényeket közöl, az értékelést az utókorra hagyva. A könyv első része is minden értékelő megállapítását tényekkel dokumentálja, a második részben azonban az értékelést a dokumentálás hűvös tárgyilagossága váltja föl. A két főrészt összehasonlítva úgy jellemezhetjük, liogy az első részt jobban aligha lehetne megírni, a második részt ma még másképpen nem lett volna szabad megfogalmazni. Minden jó könyv, szépirodalmi, vagv szakmai egyaránt olvasóját gondolkodásra készteti, sőt az olvasóban a leírtakkal szemben vitát is provokál. A legutóbbi 30 év fejlődésének történelmében nemcsak tanúként, hanem közreműködőként is résztvevő természetesen eljátszhat azzal, hogy ő hogyan értékelné a legutóbbi 30 évet, amelynek tárgyilagosságra törekvő eseménysorozatát a könyvből kiolvashatja. Nem tiltható meg e sorok írójának sem, hogy a recenzió címén ezeket a szubjektív gondolatait itt fölsorolja. A Szerző a második részben követi az első rósz fölosztását: előbb a hidrológiai adatgyűjtést, ehhez csatlakozva a kísérleti ós tájjellemző területek hálózatának kialakítását tárgyalja, majd a hidrológiai kutatás főbb eredményeit ismerteti. A kutatási eredmények részletezésénél — követve az első szakasz sorrendjét — a hidrológiai előrejelzéseket tárgyalja elsőként. A magam részéről a könyv—vízrajz,— észlelés,— tájékoztatás,—előrejelzés, —értékelés (árvíz),— alapadatszolgáltatás, (vízkészletgazdálkodás) sorrendjót az időrendi sorrenddel cseréltem volna föl. A nemzetközi szinten megoldott föladatok közül az újjáalakult V1TUKT az alapító 2049/16/1952 minisztertanácsi határozat utasításának megfelelően elsőként a ,,vízkészletek számbavételét" oldotta meg. A világviszonylatban is egyedülálló munka keretébe ágyazva csoportosítottam volna azokat a tényeket, amelyeket a könyv is fölsorol: a Magyarország vízkészlete sorozatot, a Magyarország Hidrológiai Atlasza köteteket, a Tanulmányok, Kutatási Eredmények sorozat első műveit. Az intézet akkori vezetőjót köti az objektivitás, nemcsak önmagával szemben, de vezető munkatársainak teljesítményével szemben is. E sorok írója azonban itt kiemelné mesterének, Lászlóffy Woldemárnak a nagy elődökéhöz mérhető, a hazai hidrológia folyamatosságát biztosító nemzetközi szintű munkáját, amellyel — a történelmi távlat kialakulása előtt már — a magyar tudomány klasszikusai közé került. Nem a könyv Szerzőjének a szubjektivitása miatt, hanem a dokumentumoknak a tényeket álcázó „objektivitása" miatt ez a teljesítmény a könyvben nem kapott helyet. Lószlóffv ugyanis úgy irányította munkatársainak munkáját, hogy azok azt