Hidrológiai Közlöny 1987 (67. évfolyam)

5-6. szám - Könyvismertetés

340 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1987. 67. ÉVFOLYAM, 5—6. SZATJ nek létrejöttével, helyévél és szerepével a vízgazdálkodásban foglalkozik. Az egyébként 142 oldalas tanulmányban ez a három oldal az összefoglaló értékelést még töredékében sem pótolja. Az előzményekből mindössze annyit említ a cikk, hogy a Természettudományi Társulat 1841-ben, a Magyarhomni Földtani Társulat 1848-ban alakult. Említi, de nem ismerteti annak a Marenzi F'erenc Károlynak a kezdeményező hírlapi cikkeit, akinek egyéb tevékenységéről többet nem is tudunk meg: a megállapítás előzményeinek érveiről nem kapunk tájékozatást. Az előzmények szűkszavú ós információt alig nyújtó említése után a megalakult szakosztály szervezeti felépítésének, az alapszabályának, első tisztségviselőinek felsorolása következik. A rövid, tényadatokkal túlzsúfolt cikk a MFT Hidrológiai Szakosztályának, az anyaegyesületnek alapszabályából három fontos paragrafust emel ki ós említ. Ezek szerint a társaság célja: ,,2. §. a hidrológiának és a geológiával összefüggő rokontudományok, nak művelése és terjesztése. 3. § egyik feladata a hidrológiának, mint tudománynak az ápolása, másik feladata pedig a tudományos kutatás eredményeit a gyakorlati élet számára megközelíthetővé tenni." Kórdós az, hogy vajon miben és mennyiben módosult ez a cél? A háromoldalas cikk néhány címszava azt mutatja, hogy módosult. A szerzők szerint ,,Az önálló élet megkezdésével a társaság az állami vízgazdálkodási szervek társadalmi bázisává vált." A társadalmi bázis fogalom természetesen pontosan nem határozható meg, de az eredetileg tisztán tudományosnak megfogalmazott cél kibővítését jelenti. Üjabb kérdés az, hogy a kibővülés jegyében fölhígulást jelent-e? A cikk néhány rövid tényadata: az MHT eredményes harca az önálló, egységes magyar vízgazdálkodás kialakításáért, a saját kutatóintézetért, a VITUKI-ért, a nagyszabású vízügyi munkákért — az öntözési programért ós a vízlépcsőkért, a Országos Vízgazdálkodási Kerettervért azt bizonyítja, hogy tevékenységének a tudományos tevékenységen túli kibővítése igen nagy jelentőségű eredmény. E kibővítés azzal járt, hogy a felsorolt vízgazdálkodási ackiók tudományos megalapozását éppen a társaság biztosította. (E felsorolásban meg kellett volna még említeni a társaság Balatonnal kapcsolatos kezdeményezését, amelynek eredményei most érnek meg.) Valóban tevékenységünk csúcsát jelenti, hogy „Az önálló társaság célja lett, hogy munkájával fokozatosan átfogja a vízgazdálkodási tevékenység egész spektrumát, a kutatástól a tervezésig és építésig valamennyi vízgazdálkodási szakágra kiterjedően, és ezek között a speciális tudományok egész sorát." Itt azonban hangsúlyoznom kell, hogy az alapvetően tudományos cél nem változott, hanem kibővült, a tudományos igényességnek, mint alapvető mértéknek meg kell maradnia. A rövid cikkben is jelentkezik, sőt hangsúlyt kap a bürokratikus mennyiségi értékelés: az első években csak néhány szakosztályai rendelkező társaság a ,,fejlődést (1) követve" alakította ki a mai szervezetét. A túl bonyolult vagy bonyolított hatalmas szervezet kialakítását nem lehet eredményként elkönyvelni: lehet, hogy e szervezetre, éppen ebben a formában valóban szükség is van, hogy a társaság a céljait jól szolgálja, vagy elérje, de az értékmérő a tényleges tudományos vagy műszaki teljesítmény és nem a szervezeti forma, amelyben az megszületik. A társaság egészének történetével foglalkozó tanulmány felsorolja vezetőinek névsorát. Az alapító Bogdánfy Ödön, egyben a hazai hidrológiai tudomány első összefoglaló egyénisége után a szakosztályt elsősorban világhírű geológusok sora irányította. Közülük Vendl Aladár akkor adta át szakosztályelnöki tisztjót Vitális Sándornak, amikor a Magyar Tudományos Akadémia elnöke lett . A tudomány gyakorlat felé történő kiterjesztésekor az a Mosonyi Emil volt társaságunk elnöke, akinek személyében a kiváló természettudós ós az alkotó mérnök egyesült. Ezt követően a zseniális mórnöknevelő Papp Ferenc, majd az önállóvá váló társaság megalapítójának, Vitális Sándornak újbóli vezetése a társaság munkája számára a legfontosabbat, a független alkotó munka légkörét és lehetőségét adta. A hivatalos vízügyi szolgálattól független két nagyformátumú egyetemi tanár olyan szabad fórumot teremtett, amelynek eredményeként a társaság, az állami vezetéssel egyenrangú partnerként, nem kiszolgálóként, hanem szellemi társként irányította a vízgazdálkodás szellemi ós anyagi tevékenységét. Erre a partneri együttműködésre nem is a társaságnak, még csak nem is a vízgazdálkodásnak, hanem magának az Országos Vízügyi Hivatalnak volt a leghasználhatóbb szüksége. Társadalmi életünk legmerevebb időszakában, a fölülről irányított hierarchikus társadalmi struktúra teljes egyeduralma idején, talán egyedül a vízügyben volt horizontális, sőt esetleg „felszálló" információáramlás, valódi döntóselőkészítő együttműködés a szellemi alkotó dolgozó, a kezdeményező, (a „mérnök", a „kutató") ós a végrehajtató, a vezető között. Ott ós akkor egymásra talált a társaság és a szolgálat vezetőjének szándóka. A vízgazdálkodás súlyának — egyes kívülállók véleménye szerint túlzott mértékű — növekedése oda vezetett, hogy az önálló népgazdasági ágazattá fejlődött vízügyek irányítása politikai féladattá deklarál tátott. Az arányos fejlődés továbbvitele azt kívánta volna, hogy a vízügy politikai vezetése a Társaság független műszaki tevékenységét fokozottabban igénybe vegye. Ismeretes azonban, hogy a MSZMP KB az 1978. évi fordulatot hozó, történelmi ülése előtti egyik utolsó állásfoglalásában keményen megbírálta a MTESZ-t. Vitális Sándor halála ós az akkor éppen friss párt hat ározat felkészületlenül érte a társaságot: az ágazati irányítószervekkel való kapcsolat erősítését az állami irányítás apparátusában való feloldódásként értelmezte. A Társaság önálló vóleményalkotó lehetőségének, a partneri, sok esetben vitapartneri helyzetének elvesztését jelentette, az, hogy a társaság elnöke az OVH magas beosztású, de mindenképpen elkötelezett vezetője lett. Ezzel a gyümölcsöző partneri viszonynak vége szakadt. Az OVH ettől kezdve a társaság szerepét csak az általa megfogalmazott célok megszervezésében látta: a társaság programkialakító, sőt programalkotó szervezetből szükségszerűen legfeljebb a kiadott programot, propagáló szerv lett. Az OVH akár aktív, akár már nyugdíjas vezető tisztviselője, mint társasági elnök hogyan is terjeszthetné elő az OVH-ban a társulat független véleményét: vagy mint OVH vezető elfogadja, illetve elveti azt, vagy abba a helyzetbe kerül, hogy az általa (is) vezetett főhatósággal szemben kell képviselnie az egyesületi álláspontot. Ez feloldhatatlan ellentmondás. A problémát tovább súlyosbította az, hogy a területi szervek vezetői lényegében az állami irányítás helyi vezetőivel azonosak: a társasági események ettől kezdve vagy teljesen elnéptelenedett szakmai beszélgetésekké zsugorodtak, vagy a hierarchia, meghatározott etikettet követő, és ugyancsak eseménytelen ós eredménytelen találkozó-alkalmai lettek. A társaság önálló, független tevékenységi lehetőségének megszűnése új, illetve megmaradt feladatkörét is veszélyeztette: propagandatevékenységének hatásfoka is csökkent, magyarul e tevékenysége elvesztette az alkotó munka adta hitelét. A negatív folyamat öngerjesztővé, jobban mondva önkioltóvá vált: az igen erőteljesen jelentkező irányítás a legtöbbször csak korlátozásban nyilvánult meg, amelyre a legszomorúbb példa a Bős— Nagymarosi ,,hírzárlat" (amelynek például áldozata lett az Energiagazdálkodási Egyesülettel közösen szervezett, részünkről új hidraulikai, operációkutatási eredmények tárgyalását előirányzó közös ankét). Az országban mindenütt, a Közgazdasági Egyetemen, a Bercsényi Klubban, az Almássy Téri Szabadidő Központban, az Építőművész Szövetségben, az ellenzék illegális, a párt- és a kormánysajtó legális kiadványaiban, mindenütt vitatták a társaság „spektrumának" központjában lévő kérdést, de az MHT-nak tilos volt nyilatkoznia, vitatkoznia. Az egyes szakemberek — még a tévedésektől hemzsegő, rosszízű cikkekben inszinuáltak sem — nem mehettek él vitatkozni, védekezni, mert az ehhez szükséges társadalmi, társasági háttér helyett csak kerülő úton kapott letiltásokról szereztek tudomást. Végül pedig, amikor újra felszólításra, ós nem a szükség diktálta belső kezdeményezésre a társaság előadást rendez, a szervezőket meglepi a hatalmas érdeklődés, a szokásos hallgatói létszám többszöröse. Mindenki