Hidrológiai Közlöny 1987 (67. évfolyam)
2-3. szám - Könyv- és folyóiratszemle
168 Könyv- és folyóiratszemle Vízrajzi értekezés. Huszár Mátyás leírása a Körösvidékről. Gyula. 1985. A Körösaidéki Vízügyi Igazgatóság kiadása. Szerk.: Kása Ferenc, latin eredetiből ford.: Lakatos Pál, a fordítást ellenőrizte és jegyzetekkel ellátta: Dóka Klára. (61 o. szövegrész, 15 kép, előzéki és borítóra nyomott térképmellékletek az eredeti utánnyomásaként.) A Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság fontosnak érezte, hogy vízügyi múltunk egyik jelentős fejezetének, a Körös vízrendszere múlt századbeli szabályozásának történeti dokumentumait közreadja. Huszár Mátyás (1778 —1843) Vízrajzi Értekezésének kiadását a kezdeti lépésnek szánta. A Körös-völgy jelenlegi állapota nem volna érthető, teljesítménye nem volna értékelhető múltjának ismerete nélkül. A „második honfoglalásnak" méltán nevezett nagy alkotás létrehozatalának, sőt, egyáltalában: megkezdésének az alapja a pontos térképek elkészítése volt. Huszár Mátyás — átlagon felüli felkészültségénél fogva — alkalmasnak bizonyult e rendkívüli feladat végrehajtására. De, a műszaki feladatok és célok jó meglátásán túlmenően világosan látta a gazdasági célokat is. A kiadvány az értekezés közlése előtt áttekintést ad Huszár Mátyás életéről és a vízügyi térképezés akkori országos helyzetéről. Részletes történeti áttekintés ez, amelyből képet kapunk nemcsak a hazai térképezés és földméréstani munka kifejlődéséről, hanem a Körös vízrendszer rendezést megelőző problémáiról is. Huszár Mátyás vízrajzi értekezése először a Körös befogadóját, a Tiszát tárgyalja. Miután megállapította, hogy a terület lejtése csekély, és a folyó vízszintjének időszakosan kisebb vagy nagyobb esése „önmagában nincs kapcsolatban a vízállással, sőt valójában azonos vízállásban is változik," lényeges további megállapításra jut: „Ilyen csekély eséssel rendelkező folyó e vidéken nem képes arra, hogy medrének talaját jobban kimélyítse, ahogyan ezt a szállításra váró víztömeg nagysága megkövetelné. A helyi körülményeknek megfelelően a Tisza lefolyási viszonyait egyrészt az őt befogadó Duna, másrészt a betorkolló, sebesebb folyású vizek határozzák meg. (Kiemelés: V. I.). Fentiek következtében, amikor a természetes meder megtelik, nagy mennyiségű víztömeg árad ki a környező területekre." Érdeklődésünkre tarthat számot a következő eszmefuttatása is: „Abból a feltevésből kiindulva, hogy a legnagyobb vízállás kétszer annyi idő múlva következik be. mint ahogyan a mederben folyó víz sebessége alapján várható lenne, és hogy a vízszint süllyedése az áradáshoz hasonlóan kétszer annyi ideig tart, megállapítható, hogy a Tisza medrében víztömegének csak a felét szállítja, a többi kiáradva a földeken hullámzik." És: „A Tisza vízszintemelkedése a tetőzésig általában egy hónapig tart, és kezdetben, míg a víz a mederben van, 24 óra alatt több hüvelykkel emelkedik. Később, amikor az alacsony partokat átlépi, még a rendkívüli árvíz szintjének növekedése is kisebb, és ritkán haladja meg ugyanannyi idő alatt a három hüvelyket (kb. 8 cm). A vízszint két hónap múlva általában félmagasságig süllyed, 5—6 hónap múlva pedig a legkisebb vízállást éri el, hacsak valami rendkívüli körülmény nem szünteti meg az apadást." Feledésbe merült volna közben Huszár Mátyás több további igen világos utalása is? Például: „A Tisza sebessége csökken a Duna vízduzzasztó hatása miatt. HIDROLÓGIAI! KÖZLÖNY 1987. 67. ÉVFOLYAM, 2—3. SzA M Általában minden visszaduzzasztás annál nagyobb, minél hosszabb ideig tart a befogadó magas vízállása, minél magasabb az árhulláma, minél nagyobb a sebessége és tömege; és ezzel szemben a beömlő folyónak minél kisebb az esése, tömege és ezzel együtt minél alacsonyabb a vízállása ... A Duna visszaduzzasztása a Tiszánál Csongrád térségében ér véget... 1821ben is látható volt, hogy a felső szakaszon alacsony vízállású Tisza mennyire megemelkedett, és a Maros visszaduzzasztása egészen Cibakházáig érezhető volt." Megemlíti a szerző, hogy az értekezés megírásakor, 1823-ban, már voltak, akik a Tiszán érvágásokat javasoltak. Mások töltések közé javasolták fogni a folyót. De az átvágások kellő hatásában többen kételkedtek, s úgy is vélekedtek, hogy „a gátak létesítése sem végrehajtható, ezek ugyanis állandó felügyeletet igényelnek, amit árvíz esetén éjszakánként is biztosítani kell. Ehhez nagy tömegű munkásra van szükség, akiket a gyéren lakott területen nem lehet kiállítani." Foglalkozik a mű azzal "a javaslattal is, hogy Vásárosnaménytől Csongrádig a Tisza nagyvizeit oldalcsatornába tereljék, de az elgondolásban kevés realitást lát. Rátérve az értekezés fő részére, a „Nagy-Körös" tárgyalására. itt is fontos megállapítást olvashatunk: ,,A Nagy-Körös vízállását kimutathatóan elsősorban az őt befogadó Tisza határozza meg, amelynek visszaduzzasztó hatása Békésig tapasztalható." A körösi áradás Huszár Mátyás adatai szerint 14 napig tart, bár ez csak a felsőbb folyószakaszokra ennyi, alul hosszabb lehet. A békési határtól Kákafok kiágazásig 20—30 km szélességben a folyó összefüggően eláraszthatja a mélyebben fekvő területeket. „A Nagy-Körös legnagyobb sebességét a Fehér- és Fekete-Körös áradása alkalmából éri el. ha ilyenkor a Sebes-Körös és a Tisza alacsony vízállású. . .. Tapasztalat szerint, ha a Tisza megárad, a Nagy-Körös sebessége csökken, és ha a Sebes-Körös megárad, ennek hatására a Nagy-Körösbe való torkolattól egészen Békésig kisebb a befogadóképessége, míg Békés alatt, lefelé újabb gyorsulás figyelhető meg. Az erősen megáradt Sebes-Körös, ugyanis a Nagy-Körösön a vózfolyással ellenkező irányban visszaduzzasztást idéz elő, amelynek hatásterülete a Fehér-Körös esetében Gyula és Vári, a Fekete-Körösnél pedig Sarkad határában végződik ... A Nagy-Körös magas vízállása viszont viszsznduzzasztást idéz elő a Sebes-Körösben, amelynek hatása Vésztő és Orkány határáig terjed, és szintén e folyó okoz visszasodrást a Berettyóban." Megtaláljuk a következőkben a Berettyó, a SebesKörös, a Fekete-Körös, a Fehér-Körös, valamint a Maros-kiágazások igen részletes, szinte az összes mellékvízfolyást is magába foglaló leírását. A hidrológus és az árvízmentesítő mérnök szempontjai azok, ami szerint e leírások súlyozzák és tárgyalják a fennálló körülményeket. A terület kimerítő ismertetése készíti elő a szabályozási terv részletes kifejtését. A szabályozási terv elsőnek az alapelveket rögzíti. A fontosabbak: — A lefolyó víz szintjét, amennyire csak lehetséges, a rendelkezésre álló eszközökkel le kell szorítani. (Pl. medermélyítéssel.) — El kell távolítani valamennyi malomgátat, mederbe zuhant fát, a nagyobb lerakódásokat, lefolyási akadályokat. — A mellékágakat, amelyeken át a víz elöntheti a mélyfekvésű területeket, megfelelő szilárdságú gátakkal el kell zárni.
