Hidrológiai Közlöny 1986 (66. évfolyam)

2. szám - V. Balogh Katalin–Salánki János: Nehézfémek koncentrációjának időbeli változása a dévérkeszeg (Abramis brama L.) szerveiben eltérő szennyezettségű természetes vizekben

88 Hidrológiai Közlöny 1986. 2. sz. V.—Balogh K.—Salánki J.: Nehézfémek koncentrációja Legfeltűnőbbek a vesében kimutatható változások, melyek főleg a toxikus fémek koncentrációjának nagymértékű ingadozását jelentik (Hg, Cd és Cu a zalai, valamint a Cu a balatoni halaknál is). E fluktuációk adódhatnak részben a vizsgált egyedek közötti más biológiai jellemzőknél is megfigyelhető egyedi eltérésekből (erre utal az esetenkénti nagy szórás), ugyanakkor jelezhetnek lökésszerű szennyezőhatásokat is, melyeket a dévérkeszeg viszonylag rövid idő elteltével szervezetéből eliminálni képes. Űgy tűnik, hogy az általunk vizsgált természetes viszonyok között a vizsgált szervek közül a vese az a szerv, amelyben legszembetűnőbben kimutathatók a feltehetően külső, az adott hely szennyezéseiből adódó változások, alkalmassá téve ezt a szervet esetleges alacsonyabb szintű fémszennyezések észlelésére. A kapott eredmények értékelésénél azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a felvett fémeket a halak szervei különbözőképpen tartják meg. Laboratóriumi vizsgálatok eredményei alapján BENŐIT et al. (1976) azt állapították meg, hogy édesvízi halaknál pl. a Cd-ot a szervek közül legnagyobb mértékben a vese, majd a máj és a kopoltyú akkumulálja. E szervek közül a vese és a máj igen kis mértékben adja le a felvett fémet (BENŐIT et al. 1976). OLAFSON and THOMPSON (1974) tengeri halaknál a májat tekintik a Cd-tárolás helyének. Más toxikus fémről, pl. a Hg-ról azt állapították meg RIVERS et al. (1972), hogy a májban ill. az izomban raktározódhat. Mivel a nehézfémek a vízi állatokba a vízből közvetlenül vagy a táplálék útján közvetve juthatnak be, fontos információ a vizsgált állat fő táplálékbázisa nehézfémszintjének ismerete is. TÁTRAI (1980) a Balaton három régiójára — így a tihanyi régióra is — kiterjedő béltartalomvizsgálatai feltárták, hogy az A. brama L. táplálékának 95 %-a állati eredetű, és ebből is az üledéklakó Chironomida lárvák dominálnak. Ha figyelembe vesszük, hogy korábbi vizsgálatok (SALÁNKI et al. 1982) szerint a Chironomida lárvákban a Zn kivételével minden vizsgált fém koncentrációja 2— 3-szorosa az azonos évben a Balatonban fogott dévérkeszeg szerveiben talált értékeknek, a táplálék útján való fémbejutás lehetőségét semmiképpen sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Ebből az is következik, hogy a környezet nehézfémszintjének változását a halak nemcsak közvetlenül, hanem a táplálékszervezetek közbeiktatásával is tükrözhetik. Eredményeink felhívják a figyelmet arra, hogy a kiragadott, egyszeri időpontokban vett halminták adatait csak fenntartásokkal lehet értékelni, mivel természetes környezetben is adódhatnak ugrásszerű változások, ill. bizonyos szervekben valamely fém koncentrációja az évszaktól függően is tendenciózusan változhat. Összefoglalás 1. Ugyanazon vízrendszer két, eltérő szennyezettségű, viszonylag távoleső helyén, a Balaton tihanyi régiójában, valamint a Zala folyó alsó szakaszán tavasztól őszig mértük a dévérkeszeg (Abramis brama L.) szerveiben a nehézfémek (Hg, Cd, Pb, Mn, Cu, Zn ós Fe) koncentrációját az atomabszorpciós spektrofotometria módszerével. 2. A vizsgált időperiódusban nyert összes adat figyelembevételével egyetlen szerv és egyetlen fém esetében sem adódott szignifikáns különbség a két területről származó halak között. 3. A dévérkeszeg szerveiben a nehézfémek koncentrációjának időbeli változása háromféleképpen jellemezhető: a) stabil, változatlan szint (pl.: vese — Fe); b) tendenciózus csökkenés (pl.: izom — Hg, Pb) vagy növekedés (pl.: vese, máj és kopoltyú — Zn) tavasztól őszig; c) ugrásszerű növekedések (vese — Hg, Cd ós Cu) 4. A vizsgált szervek közül a vese az a szerv, amely az adott természetes viszonyok között a toxikus (Hg, Cd) nehézfémszennyezések jelzésére legalkalmasabbnak látszik. 5. A Balaton és vízgyűjtője fémszennyezettségi foka mellett a dévérkeszeg nagymértékben képes a környezeti hatásokat regulációs mechanizmusa lit ján kompenzálni. IRODALOM ("1] Benőit D, A., Leonard E. N., Christensen. G. M. and Fiandt J. T. (1976): Toxic effects od cadmium on generations of brook trout (Salvenius fontinalis). Trans. Am. Fish. Soc. 105, 550—560. [2] Beumer J. P. and Bacher G. J. (1982): Species of Anguilla as indicators of mercury in the coastal rivers and lakes of Victoria, Australia. J. Fish Biol. 21, 87—94. [3] Bryan G. W. (1976): Some aspects of heavy metal tolerance in aquatic organisms. Soc. Exptl. Biol. Seminar Ser. 2, 7—34. [4] Förstner U. and Prosi F. (1979): Heavy metal pollution in freshwater ecosystem. In Biological Aspects of freshwater Pollution (Edited by Ravera O.) pp. 129—161. Pergamon Press, Oxford. [5] Hatch W. B. and Ott W. L. (1968): Determination of submicrogram quantities of mercury by atomic absorption spectroscopy. Analyt. Chem. 40, 2085— 2087. [6] Johnels A. G., \Y estermark T., Berg 11'., Persson P. 1. and Sjöstrand B. (1967): Pike (Esox lucius L.) and some other aquatic organisms in Sweden as indicators of mercury contamination in the environment. Oikos 18, 323—333. [7] Krishnamurty K. V., Shp.rit E. and Beddy M. M. (1976): Trace metal extraction of soils and sediment by nitric acidhydrogen peroxide. Étom. Absorp. Newslett. 15, 68—70. [ 8] Leland H. V. and McNurncy J. M. (1974): Lead transport in a river ecosystem. — Proc. Int. Conf. on Transport of Persistent Chemicals in Aquatic Ecosystems. Ottawa, May 1—3. [9] Lodenius M. and Sepp&nen A. (1982): Hair mercury contents and fish eating habits of people living near a finnish Man-Made Lake. Ohemosphere 11, 755— 759. [10] Lodenius M., Seppanen A. and Herranen M. (1983): Accumulation of mercury in fish and man from reservoirs in Northern Finland. Water, Air and Soil Pollution 19, 237—246. [11] Manly B. and George W. O. (1977): The occurrence of some heavy metals in populations of the freshwater mussel Anodonta anatina from t he Thames. Environ. Pollut. 14, 139—146. [12] Marks P. J., Plaskett D., Potter I. C. and Bradley J. S. (1980): Relationship between concentration of