Hidrológiai Közlöny 1986 (66. évfolyam)

1. szám - Az ivóvíz és szennyvíz tisztításának módszerei

64 Hidrológiai Közlöny 1986. 1. szánt Hírek az NSZK-ból: — Gazdaságpolitikai viták folynak a Duna—Majna csatorna hasznáról. A Zöldek ós a vasút hívei ill. kép­viselői ellenzik a vízúti megvalósítást, mivel szerintük a természeti környezet módosulása miatt kár nagyobb, mint a várható haszon. A másik oldal képviselői viszont éppen az ellenkezőjét bizonyítják és megállapítják, hogy viszonylag kis beruházási ráfordítással jelentős — évi 2,7—15 millió tonna — szállítási kapacitás növekedés érhető el, ami igen gazdaságos energiafelhasználási szempontból is. A vízi közlekedés, vízi szállítás és ter­mészetvédelem érdekei — úgy tűnik — nem feltétlenül ellentétesek. (Zeitschrift für Wasser und Abwasser Forschung 1984. 12. füzet, Eder, F. cikke) — Tó-, ill. tározó-helyreállítás. Több mint 25 éve épült az Ellertshauser tározó ill. üdülő tó A tározó ez alatt az idő alatt erősen feliszapolódott és eutrofizálódott, to­vábbá vízkivételi berendezései is tönkrementek. Szük­ségessé vált az üledék eltávolítása ós a vízesere. 1983­ban a tározó vizét leeresztették, a halakat ideiglenesen más, kisebb medencébe helyezték el, az iszapos üledéket zagyszivattyúval távolították el, a műtárgyakat és berendezéseket felújították. Ezt követően a tározót ismét feltöltötték vízzel, a halakat visszatelepítették és azóta is üdülőtóként üzemel. (Hasonló beavatkozást végeztek már Magyarországon is a Nyíregyháza melleti /Sóstón.) * (Bauintern. Wasser Abwasser 1984. 12. sz. Hach, G.\ Klüpfel, M.) — Bebstock-fürdő Frankfurtban újszerű megoldással ós kivitelezéssel készült. A fedett modern úszócsarnokot és kiszolgáló helyiségeit jurtatetős könnyűszerkezettel fedték be. A fürdőhöz szaunák, egészségügyi ós szórakoz­tató létesítmények továbbá pihenőpark is tartoznak, így igen rövid idő alatt kedvelt szabadidőközpontja lett a városnak. A fürdőnél modern energiaellátó és vízkezelő rendszert alkalmaztak. (Részletes ismertetés az Archiv des Badewesens 1984. évi 12. számában található) — Az Elba — a NSZK egyik nagy folyója — Ham­burgnál ömlik az És zaki-tengerbe. [Legkisebb vízhozama 260 m 3/s, középvízhozama 700 m 3/s, nagyvízhozama 2000 m 3/s; 1940-ben eddigi legnagyobb vízhozama 3620 m 3/s.] A folyó hordalékának jelentős részét a hamburgi kikötőben rakja le. A kikötő hajózhatóságá­nak fenntartása érdekében évente 2 Mm 3 iszapot kell eltávolítani. A szennyezőanyagok feldúsulása miatt komoly gondot jelent a kikotort iszap elhelyezése. A szennyező anyagok eredetének ós a nehézfémek fel­dúsuiás mértékének megállapítására kutatási programot indítottak. (Lásd Tent, L. cikkét a Vom Wasser 1983. évi 61. kötetében, p. 99—109.) 2 Sz. I-né. * Vízgazdálkodási hírek Kínából: A Kínai Népköztársaság — 9,5 millió km 2-es terü­letével — Földünk harmadik legnagyobb országa, a Szovjetunió és Kanada után. 11 országgal határos. Itt él a világ lakosságának mintegy ötöde. Kína főleg a hegyvidékek ós fennsíkok országa: az ország területének több mint fele (59%) közép- ós magashegység, illetve fennsík. Ezek főképpen az ország nyugati felén helyez­kednek el. A mezőgazdasági művelésre alkalmas meden­cék (19%), dombságok (12%) és síkságok (10%) viszont túlnyomóan Kína keleti részét foglalják el. Legmagasabb pontja nyugaton a Tiensan (az Égihegysóg) hétezer mé­teres, örök hó borította csúcsa. Nyugat Kína éghajlata szélsőségesen kontinentális. Népessége gyér, gazdasá­gilag viszonylag fejletlen terület. Kelet-Kína három—• egymástól jól elkülönülő -— lépcsős vidékre tagolódik. Ezen a területen alakultak ki az ország folyamrend­szerei. Éghajlatát a monszun szabályozza. Az ország legsűrűbben lakott és gazdaságilag legfejlettebb részre. Kínának több mint másfélezer kisebb-nagyobb folyó­ja van. Az 1000 km 2-néi nagyobb vízgyűjtőterülettel rendelkező vízfolyások, folyók száma 1286. Összhosszú­ság negyedmillió km. Legfontosabbak: hosz- Vízgyűjtő terület vízhozam [ m3 /s] . c , , [ekm 2 A tolyo neve sza .— - — (km) ÖSSZ. - min. közép max. Jangce (Hosszú folyam) 5590 1808 1808 6000 Amur (Fe­kete-Sár­kány folyam) 4350 1800 893 árga-folvó (Huangho) 4845 745 745 145 Mekong 4200 795 160 1700 (2100 Kíná­ban) A vizek szennyezés elleni védelme a közeli szocialista államokban is egyre nagyobb fontosságúvá válik. A Német Demokratikus Köztársaság vízügyi törvénye a vízszennyezésekért, vagy a szennyezéses katasztrófákért személyes felelősséget érvényesít ugyan, de ha nem meg­határozható személy vagy személyek a felelősek, az üzemeket kötelezi kollektív kártérítésre. Állami víz­őrség is működik, amelynek a felügyeleten kívül a károk megelőzésében, a védekezési eljárások kidolgozásá­ban is szerepe van. Ugyancsak nagy fontosságot tu­lajdonítanak a mintegy 5 óve megszervezett vízőrsóg­nek a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban, ahol munkaszüneti napokon végzett ellenőrzésekkel és helyszíni bírságolásokkal is igyekeztek a szervezet ha­tékonyságát növelni. Csehszlovák vélemény szerint a vízőri szolgálat működtetésének nemcsak közvélemény­formáló szerepe volt, hanem egyes községekben — külö­nösen a Bodrog és Hernád körzetében — ténylegesen is hozzájárult a vízminőségi helyzet javulásához. (VGI, Vü. Figyelő) A Német Demokratikus Köztársaságban kiemelt fela­datnak tekintik a víztakarékosságot. Igyekeznek csök­kenteni a lakossági és az ipari vízfogyasztást, ugyanak­kor növelni a tározási lehetőségeket. Tovább szigorí­tották pl. textil ós bőriparban a vízfelhasználási nor­mákat, hogy az a még takarékosabb technológiák beve­zetésére ösztönözzön. A tisztított ipari szennyvizeket a lehetőségek szerint újrahasznosítják. A vegyiparban ez egyes értékesebb anyagok visszanyerésével is egviitt­jár. Az öntözőrendszerek felújításánál is lényegesen a vízfelhasználás mértékének ésszerű korlátozása. Az állattenyésztés és a húsipari szennyvízkibocsátásnál az értékes anyagok visszanyerése újra a befogadók teher­mentesítése érdekében is sokat tettek. (VGI, Vü. Figyelő) Az olasz kormány kínai megbízás nyomán árvízi előrejelzési és vízkészlet-gazdálkodási tervet készített a Han-folyóra, amelynek vízgyűjtő területe 159 ezer km 2, 30 millió lakossal. (VGI, Vü. Figyelő) 32 300 92 000 8 500 I 380 22 000 15 900 60 000

Next

/
Oldalképek
Tartalom