Hidrológiai Közlöny 1985 (65. évfolyam)

3. szám - Hatfaludy Bálint: A „hálózati veszteség” csökkentésének egyes műszaki-gazdasági kérdései

Hidrológiai Közlöny 1985. 3. sz. 187 A „hálózati veszteség" csökkentésének egyes műszaki-gazdasági kérdései H A T F A L U I) Y BÁLIN T* A Minisztertanács 1038/1983.(IX. 22.) határozatával jóváhagyott célok elérését szolgáló Akcióprogram egyik kiemelt feladata a közüzemi ivóvízszolgáltatás hálózati vesztesége további csökkentési lehetőségeinek feltárása és hasznosítása. E feladat kapcsán indokolt — áttekinteni e veszteségek hazai alakulását, eddigi szerepét a vállalati tevékenység minősítésében, újragondolni, hogy vajon a leghatékonyabb módon jártunk-e el eddig a veszteségek megítélésében, — vizsgálni, hogy: = megfogalmazható-e valamilyen konkrét niűszaki-üzemviteli követelmény, — van-e valamilyen figyelembe veendő korlátozó, behatároló tényező a veszteség mérsékléssel összefüggésben. A) A veszteségül utatők hazai alkalmazása eddigi gyakorlatának értékelése A víztermelés-szolgáltatás hatékonyságát mérő ún. veszteségmutatók a nemzetközi gyakorlatban a korszerű — mai értelemben vett — vezetékes vízellátás XIX. századi kialakulása során nyerték el mai formájukat. Három fajtájuk ismeretes: — a termelt és értékesített vízmennyiségek különbözetének és a termelt vízmennyiségnek, — a termelt és értékesített vízmennyiségek különbözetének és az értékesített vízmennyiségnek, — az értékesített és a termelt vízmennyiségnek a hányadosa. Mindhárom mutató százalékban fejezi ki a termelt víz hasznosulása hatékonyságát és egyik a másikba átszámítható. Hazai gyakorlatunkban az első honosodott meg — lényegében az osztrák és csehszlovák mutatókkal ma is megegyezően. Az elmúlt években bevezetett ún. „rendelkezésre álló vízinennyiség"-hez történő viszonyítás is az első típusba tartozó mutató. A veszteségmutató alakulása, lehetőség szerinti javítása a szolgáltatásban mindig is szerepet játszott. Egyértelműen nőtt a jelentősége, mióta az üzemvitelt vállalati szervezeti formában végzik. Ma jelentős szerepe van a vállalatok minősítésében, rangsorolásában (pí, „kiváló vállalat" pályázatok) javítására vezető állásúakprémiumfeltételei, dolgozók mozgóbére egyaránt ösztönöz. Ennek ellenére a mutató az elmúlt évek során több vállalatnál romlott és ezt szakmai körökben is összefüggésbe hozták a vízellátási rendszerek állapotával, a fenntartás üzemviteli színvonalával (1. és 2. táblázat). * Országos Vízügyi Hivatal, Budapest. Jelenleg az egyes vállalatok veszteségmutatói alakulását részben önmagukhoz képest (bázis, terv, tény), részben más vállalatok veszteségmutatóihoz viszonyítva vizsgáljuk. E vizsgálatok eredményei alapján is minősítjük a vállalatok szakmai tevékenységét, foglalunk állást a fenntartási, üzemviteli, esetleg hálózatrekonstrukciós feladatok indole jltságában, sorrendiségében. Ha azonban a veszteségmutató alapján kívánjuk a hálózatjavítási—rekonstrukciós feladatok sorrendiségét, területi arányait meghatározni, érdekes képet kapunk: — az országos átlagnál (12,6% a „rendelkezésre álló vízmennyiséghez" képest) rosszabb mutatóval rendelkező összesen 11 vállalat, a vállalatok 34,3%-a —- az össz veszteség volumennek« csak 43,8%-át képviseli. Ezen belül is a 20%nál nagyobb mutatóval rendelkező vállalatokhoz csak a veszteség 23,1%-a tartozik. (1982. évi adatok). Azaz, ha az átlagosnál rosszabb mutatóval rendelkező vállalatok valamilyen műszaki beavatkozással veszteségmentessé tennék tevékenységüket a jelentkező megtakarítás kisebb lenne, mint a mai éves veszteségvolumen fele. Ez pedig kétségessé teszi jelenlegi gyakorlatunk célszerűségét, hatékonyságát. Az alkalmazott módszer felülvizsgálata a műszaki sajátosságokból kiindulva elméletileg is megalapozott módon — elvégezhető. It) A hálózati veszteség összefüggése a vezetékek műszaki jellemzőivel Ha a hálózati veszteséget értelmezés szempontjából leszűkítjük a hálózaton fellépő elfolyásokra (figyelmen kívül hagy va a mérési pontatlanságot stb.) a probléma a következők szerint közelíthető: A gyakorlatban inhomogén összetételű (csőanyag szerelvények, kötések) és különböző hibákkal (repedés, törés) időben változó külső körülményekkel (pl. az aláüregelődés) jellemezhető ivóvízellátó hálózatok elméletileg helyettesíthetők olyan homogén rendszerrel, mely állandó üzemi nyomással és környezeti adottságokkal, valamint meghatározott — az elfolyásra módot nyújtó — felületi sérüléssel jellemezhető. Ez esetben az elszivárgó víz éves mennyisége (V nr'/év) a sérült felület (F, m

2) és a kilépő víz sebessége (v m/sec) alapján számítható, azaz felírható a következő összefüggés: V = F-v-8760-3600 Mivel a v a hálózati nyomással kapcsolatba hozható, az ismert éves veszteség volumene és a hálózat