Hidrológiai Közlöny 1983 (63. évfolyam)

9. szám - Varga Miklós: A vízellátás és csatornázás távlati kérdései

382 Hidrológiai Közlöny 1983. 9. sz. Varga MS: A vízellátás és csatornázás [ezer millió rrfi/év] 141210JELMAGYARAZAT> Ipar Mezőgazdaság Lakosság Közületek Egyéb ágazatok Tenyleges Tervezett 13400 y y 10500 8620 / 8250 ~ 1. ábra. A népgazdaság vízszükségletének hosszútávú alakulása A közműves csatornázás jóformán csak a lakásépítés legszükségesebb igényeit szolgálta, s a szennyvíztisztítás még a csatornázáshoz képest is lemaradt a fejlesztés során. Ily módon ma a lakosság 34%-a él közcsatornázott területen, s a közcsatornával elvezetett szennyvíz 42%-a kerül tisztításra. Még kedvezőtlenebb a kép, ha a mindössze 450 közcsatornával és 263 szennyvíztisztító teleppel is rendelkező települést említjük, vagy ha a teljesértékű biológiai tisztítás 30%-nyi arányát tekintjük. Mindemellett az utóbbi néhány tervidőszak alatt háromszorosára növekedett a szennyvíztisztító kapacitás, s a városokban 72%-ot ért el a közcsatornával is kiszolgált lakosok aránya. Az utóbbi 15 évre jellemző még többek között az ipari beruházások növekedéséhez és helyhezkötöttségéhez, továbbá a vízbázisok kimerüléséhez és elszennyeződéséhez fűződő változás is, ami a nagyobb ráfordítást igénylő térségi, vagy regionális vízellátás megvalósítását eredményezte, s járt együtt azzal, hogy a fajlagosan megnövekedett költségű vízellátás-fejlesztés miatt az igénykielégítés üteme lassult. A községi vízellátás és csatornázás fejlesztésében nagy szerepet játszott a társulati úton megvalósított közművesítési program és járult hozzá a városi és falusi közműellátás különbségének csökkentéséhez. Végül említést kell tenni a beruházási eszközök szigorú csökkentésének következményeiről, mely szerint általában a szennyvíztisztítás, kisebb mértékben a csatornázás, a vízellátás körében pegdi a művek termelékenységét növelő egyedi létesítmények megvalósítása marad el a fejlesztések során. A védőterületek kialakítása jelenleg számos vízműnél hiányosnak tekinthető. Ennek okai a múltba nyúlnak vissza ós lényegében a gyorsütemű gazdasági fejlődéshez kapcsolhatók. Sok kérdés vethető fel! Vajon számolhattunk-e a mezőgazdaság ekkora mértékű kemizálásával? Megfelelően szabályozott-e a vízbázisokhoz közeli települések vízellátása, csatornázása és szennyvíztisztítása? Nem avultak-e el a vízbázisok védőterületének kialakítására vonatkozó rendeletek? A kérdések megoldásra várnak, egy részük megoldása folyamatban van. A védőterületi biztonság csökkenése, illetve elmaradása miatt a kiesett víz mű kapacitás jelenleg mintegy napi 100 ezer m

3 értéket képvisel, s a következő években a vízminőség romlás észlelt folyamata miatt további 140—150 ezer m

3 napi víztermelő kapacitás kerülhet veszélybe. Tény, hogy míg a belső védőterület kialakítás gyakorlatilag teljes körű, a külső védőterületeknek 50%-a került kialakításra, a szükséges hidrogeológiai védőterületek pedig legfeljebb 1%-ban rendezettek. A védőterületi biztonság hiánya elsősorban az ammónia, nitrit, nitrátszennyezés rohamos növekedésével jellemezhető, de jelentheti a szulfát-, kloridszennyezettség emelkedését is a felszínközeli vízkészletekben. Az ivóvízellátásra elsődlegesen igénybevett partiszűrésű vizeinknél ez a folyamat szinte mindenütt megjelent, s a kiesett víztermelőhelyek nagy részét is itt találjuk. A partiszűrésű vízműkutak védőövezetében gyakran számos szennyező forrás helyezkedik el — szemétlerakóhely, állattartó telep, felhagyott kút, szennyvízszikkasztó, bányagödör —, amelyek felszámolása nehéz terheket ró a vízgazdálkodásra, de amelyekre megoldást kell találni. A vízminőségváltozás kedvezőtlen alakulása jelentős figyelmeztetés, miszerint az elmúlt 10 év alatt a nitráttartalom növekedése a partiszűrésű vízkészletből termelt víz 60%-ánál, a karsztvíz