Hidrológiai Közlöny 1983 (63. évfolyam)
8. szám - Dr. Dávid László: A lefolyást befolyásoló emberi hatások átfogó értékelése lefolyásszabályozási tényezővel
Dr. Dávid L.: A lefolyást befolyásoló hatások Hidrológiai Közlöny 1983. 8. sz. 339 # (1981) a folytonossági egyenlet alapján, Magyar (1981) a Stanford modell alkalmazásával kísérelte meg a liomogén vízhozam adatok előállítását. A kisesésíí folyószakaszok vízhozam idősorainak számítógépes javítását Vajk (1981) ismerteti az esésviszonyok figyelembevételével. Kisvízfolyások vízjárásának jellemzése oldaláról Varsa (1981) közelítette a kérdést. A vázlatos felsorolásból is kitűnik néhány fontos következtetés. Bár emberi hatások átfogó számításbavétele iránt — a vízgazdálkodás fejlődésével, bonyolultságának fokozódásával — egyre nő az igény, az eddigi munkák általában egy-egy hidrológiai jellemző, illetve egy vagy néhány fontosabb emberi hatás oldaláról közelítették a kérdést. Mind több az ilyen, egy-egy részkérdést elemző, megoldó munka. Az emberi hatások egész vízgyűjtőjére kiterjedő, egységes, állandó és számszerűsített figye lembevételére azonban nincs módszer. A részfolyamatok értékelésére kidolgozott eljárásokat is gyakran nehezíti az információ-és adathiány. Gyakran megnyilvánul az a törekvés, hogy az adatsorok javítását, homogenizálását az észlelések alapján egy múltbeli, befolyástól még mentes állapotra végezzük el. Pedig a vízgyűjtőt érő emberi beavatkozások és hatások gyorsabban nőnek, mint ahogy azt észleléssel, méréssel a vízgyűjtő egészén követni tudnánk. Mindezek arra intenek, hogy célszerű egy közelítő, átfogó módszer kidolgozása is Erre a vízgyűjtőfejlesztés folyamatelméletének segítségével nyílik lehetőség. 3. A vízgyűjtőfej lesztés és a lefolyási viszonyok kapcsolata A vízgyűjtőfejlesztés, mint hosszútávú folyamat a vízgazdálkodás komplex fejlesztésének térségi megjelenése. Valamely lehatárolt területen a „vízgyűjtőn" tervszerűen végzett, folytonos és egységes vízgazdálkodás, amely az érintett térség társadalmi-gazdasági fejlődését szolgálja. A kifejezésben a „vízgyűjtő" megjelölés azonban nem merev lehatárolásra utal, hanem arra, hogy a vízgyűjtőterület a lehatárolás természeti alapja, de nem feltétlen követelménye. Célja a vízkincs és egyéb természeti társadalmi, és gazdasági erőerőforrások legésszerűbb hasznosításával az, hogy a társadalmi-gazdasági fejlődés során folytonos egyensúlyt biztosítson a természetes vízkészletek és a társadalmi széleskörűen értelmezett vízzel összefüggő (vízhasznosítási, vízkárelhárítási és környezetfejlesztési )igényei között, a vízgyűjtő egész területén térben, időben, mennyiségben, minőségben és energiatartalomban egyaránt. Kifejezi azt az alapvető tartalmi és a szemléleti követelményt, hogy valamely, a társadalmi-gazdasági és a természeti feltételek által indokolt nagyságú térségben, a ,,vízgyűjtő"-ben a vízgazdálkodást, nem mint csak egyes vízgazdálkodási szaktevékenységek halmazát, hanem mint e szaktevékenységek, valamint kölcsönhatásaik alkotta egységes rendszert fejlesztjük (Dávid, 1978a). A vízgyűjtőfejlesztés folyamata társadalmi, gazdasági, műszaki, környezeti és természeti elemeket foglal magában. E folyamat — vízgazdálkodási szempontból — három egymást követő időszakra, a vízgyűjrő természetes (I), fokozatosan fejlődő (11) és fejlett állapotú (111) időszakára bontható. Az egyeds időszakok legfontosabb jellemzői összefoglalóan Dávid (1981b) munkájában találhatók. A fejlődési folyamatban az időszakok nem választhatók el mereven egymástól, rugalmasan kapcsolódnak egymáshoz. A fejlődés során a vízgyűjtő arculata fokozatosan változik. Folytonos társadalmi-gazdasági növekedés esetén egyre jobban lefedik, behálózzák a vízgazdálkodási és más műszaki létesítmények. A vízügyi létesítmények számának és egymásra gyakorolt hatásuknak növekedésével, besűrűsödésével a vízgyűjtőfejlesztés irányítása, a vízügyi tevékenységek koordinációja a vízgyűjtőterületen minőségileg más körülmények között, szükségszerűen más módszerekkel végezhető. Míg az 1. időszakban a természetes vízhálózat döntő fontosságú, addig pl. a Hl. időszakban a vízgazdálkodási létesítményrendszerek szerepe a természetes vízrendszerrel egyenrangúvá, vagy annál néha fontosabbá is válhat. Nem szükségszerű ugyanakkor, hogy minden vízgyűjtőterület eljusson a III. fejlődési állapotba. Kedvező természeti adottságok, kevésbé vízgazdálkodás-igényű társadalmi-gazdasági fejlődés esetén például a vízgyűjtőterület vízviszonyai potenciális lehetőségeinek teljes kihasználására, illetve szabályozására esetleg sohasem kerül sor. A vízgyűjtőfejlesztés során tehát egyfelől fokozatosan változik a vízgyűjtőterület hidrológiai és vízgazdálkodási térszerkezete, másfelől tevékenységszerkezete. A tevékenységek abszolút értékükben, a fejlesztési rendszer egészéhez viszonyított relatív súlyukban és egymáshoz való viszonyukban egyaránt változnak. Növekszik a tevékenységek közti kapcsolat, átfedés. A fejlődés növeli a vízgazdálkodási tevékenységek bonyolultságát. A vízgyűjtő fejlettsége így a vízgazdálkodás bonyolultságát tükrözi. Nyilvánvaló, hogy a vízgyűjtőfejlesztés során a lefolyási viszonyok is fokozatosan változnak. A változás egyfelől egy céltudatos vízgazdálkodási tevékenység, a lefolyásszabályozás eredménye, másfelől más tevékenységek, beavatkozások (pl. urbanizáció, mezőgazdasági termelés, melioráció stb.) közvetlen vagy közvetett hatása. Ugyanakkor valamennyi emberi beavatkozást jelent a természetes vízháztartási, elsősorban a lefolyási rendszerbe. A lefolyási viszonyok változását a térségi vízgazdálkodás elsősorban „szabályozási", míg a hidrológia „hatás" szemlélettel követi, értékeli. A vízgyűjtőfejlesztés folyamatelmélete alapján, jelen tanulmányban az előbbi, a szabályozás szemlélet hangsúlyozásával közelítjük a kérdést. A vízgyűjtőfejlesztés előrehaladásával a hasznosítható vízkészlet növelése, a vízkárok elhárítása, a vízminőségi viszonyok szabályozása, üdülési igények kielégítése stb. érdekében növekszik a természetes lefolyás befolyásolása, szabályozása. Ugyanakkor lényegesen kisebb mértékben, de jelentkeznek szabályozatlan illetve, a szabályozás szempontjából kedvezőtlen hatások is. A lefolyásszabályozás közvetlen és közvetett módszerei (Dávid, 1978a) különböző mértékben befolyásolják a természetes lefolyási viszonyokat, sőt a lefolyásszabályozási veszteségek (elsősorban a többletpárolgás) nemcsak időben változó, hanem lefolyás csökkentő hatást is kifejtenek. A vízgyűjtőfejlesztés során, valamely t időpontban, a lefolyási viszonyokat (LV) az alábbi elvi kapcsolat jellemzi LV(t) = g[TV(t)-, LSZ(t)] (1) ahol T\(t) a természeti viszonyokat, míg LSZfí^ a lefolyást befolyásoló emberi, döntően a lefolyásszabályozási tevékenységeket, azok összességét jelenti valamely vízgyűjtőn.