Hidrológiai Közlöny 1982 (62. évfolyam)
7. szám - Dr. Tóth Géza: Karsztvízösszefüggés-vizsgálatok a Központi-Bükk területén és déli előterében
Dr. Tóth G.: Karsztvízösszefüggésvizsgálatok Hidrológiai Közlöny 1982. 7. sz. 301 DK-felé kőzettanilag és morfológiailag is azonos területeken folytatódik, ahol kapcsolatban yan a délkeleti karsztvízterülettel. A közbeékelődő Szinva-völgy mély karsztvíz depressziója mégis biztosítja a részleges elkülönülést. .4 Központi Bükk nyugati része, a Magas-Bükk összefüggő 750 méter tengerszint feletti magasságot meghaladó teriilet. Középső része geomorfológiailag típusos karsztfennsík 950 méteres tetőszintekkel. A dinamikus karsztvíz-zóna vastagsága a beszivárgás függvényében 400—500 méter. A karszt vízfelület jelentős függőleges ingadozása a karszt vízterület jellegzetessége. A központi karsztvízegység keleten, délkeleten és helyenként délen kapcsolatban van a szomszédos karsztvízteriiletekkel. Ezek nagy területen leszorított tükrű vízkészlettel rendelkeznek. Lényegében a központi karsztvízterület elkülönülése a részbeni hidrogeológiai nyitottsága ellenére is határozott. Olyan mértékű változás lép fel az ismertetett határokon a karsztvíz mozgásában, áramlásában, a karszt vízfelület térbeli alakjában, amely elegendő a központi karsztvízterület egyértelmű elkülönítésére. Az előbbieket jól alátámasztották a 100 km 2-es központi karsztvízterületen végzett karsztívháztartás számítások. A nyitottságot keleten vízjelzések eredményei, délen pedig az időszakos karsztforrások alaposabb megismerése erősítette meg és bizonyította a dél felé áramló karsztvíz feltevést. A déli előtér agyagpalából kiemelkedő mészkőrögeinek forrásaiban megjelenő vízjelzőanyagok további több kilométeres karsztvíz-összefüggéseket mutattak ki az agyagpalával fedett területek alatt is. A vízjelzések célja, elvégzésének lehetőségei, sajátosságai a Központi-Biikk nyugati felén A vízjelzéseket megelőző hidrográfiai kutatások alapján elsősorban rendszeres forrásmegfigyelésekre, vízhozam idősorokra támaszkodva összefüggő karsztvízkészletre következtethettünk. A források vízjárása a vízhozamok maximumainak összeesése megerősítette az előbbi feltevésünket. Ezért arra kellett számítanunk, hogy az esetek többségében nem egy-egy átmenő barlangot, hanem a karsztos résrendszer vízkészletének egy részét kell jelzőanyagokkal megjelölni. így a jelzőanyag felhasználása fluoreszceinnél 10 kg-os mennyiségeket, konyhasónál tonnás tételeket kívánt. A vízjelzésekkel a célunk: 1. A terület feltételezett összefüggő karsztvízrendszerének bizonyítása. 2. A Magas-Bükk déli peremén fakadó időszakos karszforrások különálló vagy összefüggő résrendszerének megismerése. 3. Az állandó és időszakos karsztforrások kapcsolatának kimutatása. 4. Az időszakos karsztforrások karsztvíz-emelkedéssel összefüggő nem szivornyás működésének bizonyítása. 5. A karsztvíztetőzés megközelítő helyének és tengerszint feletti magasságának, valamint a karsztvízmozgás irányának meghatározása. 6. A Központi-Bükk nyílt karsztvízterülete és a környezet fedett karsztjai közötti hidrogeológiai összefüggések kimutatása. A területen elsősorban időszakos víznyelőkkel találkozunk. Az időszakos víznyelők a tavaszi hirtelen bekövetkező hóolvadások idején teszik lehetővé a jelzőanyag karsztba juttatását. A nyitott, hQsszabb ideig aktív víznyelők száma a területen kevés, főleg az északi határvonalon a mészkőbe települt vulkáni kőzetek peremén sorakoznak, Hár'mas-kút, Bán-kút, Csipkés-kiit vonalon és a Nagy-mező agyagos üledékkel borított középső részén. Ezeken kívül a hegység legmagasabb területein csak időszakos víznyelőkbe, dolinákba befolyó, vagy ott átmenetileg felgyülemlő olvadékvizek adnak lehetőséget vízjelzések végzésére. A dolinató jelzések mindenképpen kockázatosabbak, mint a víznyelők, méginkább a nyitott, állandó aktivitású víznyelőkben végzett kísérletek. A területen a kedvezőtlenebb feltételek mellett is szükségesnek tartottuk a vízjelzések elvégzését, ezzel a már rendelkezésre álló karszthidrogeológiai kutatási eredményekhez döntő bizonyítékokat kívántunk szolgáltatni. A jelzőanyag mennyiségi méretezésénél számításba kellett venni a nagy terület összefüggő, vastag, viszonylag nehezen átjárható résrendszerét, amit a karsztmorfológiai kép, a vízhozam idősötök a hidroanalízis és a vízhőmérsékleti adatok egybehangzóan bizonyítottak. Legtöbbször nem számíthattunk víznyelő és forrásbarlang közvetlen, jól fejlett járatokkal rendelkező átmenő barlangrendszereivel. Figyelembe kellett venni, hogy a vízjelzés lehetőségei elsősorban időszakos olvadékvíz tavakra összpontosulnak. A tavak kiválasztásánál a vízgyűjtő területet, időszakos vízfolyások kialakulását és a szálkőzet közelségét szem előtt tartottuk. Sok esetben azonban a vízjelzés tervezett területén a kedvezőtlenebb feltételek esetén is meg kellett kísérelni a vízjelzést. Üledék átfúrások hiányában kérdéses volt a kiszemelt dolina vagy víznyelő kitöltődése és vízáteresztő-képessége. Erre vonatkozóan a mélyedésekbe befolyó, felgyülemlő és beszivárgó olvadékvizek aránya adott kedvező vagy kevésbé kedvező felvilágosítást. A dolinák anyagkitöltésének jelzőanyagmegkötő lehetősége az időszakos dolinatavakban végzett jelzések eredményességét meglehetősen kérdésessé tették. Az alkalmazott jelzőanyagok nagyméretű felhígulására számítva és az előzőekben ismertetett szempontokat figyelembe véve a jelzőanyagot — lehetőségeinkhez mérten — a biztosabb eredmény érdekében növeltük. A vízjelzések megfigyelése közvetett és közvetlen módszerrel történt. A Lök-völgyi összefüggés vizsgálatánál a jelzett víz néhány nap alatti megjelenésére számítva a mintagyűjtéses megfigyelésre rendezkedtünk be. A Magas-Bűkkben végzett első vízjelzésünknél a számításba vehető források üagy száma és egymáshoz viszonyított távolsága, valamint a jelzőanyag időbeli megjelenésének várható elhúzódása miatt a granulált aktív szenes jelzőanyag kimutatására alapoztunk. Majd a későbbiekben vizuális megfigyelésekkel kapcsoltuk össze az aktív szenes észlelést. A konyhasóval végzett vízjelzéseinknél a számításba vett forrásokból mintát gyűjtöttünk, és klorid-ion meghatározást végeztünk.
