Hidrológiai Közlöny 1982 (62. évfolyam)

6. szám - Dr. Dávid László: A vízkészlet-gazdálkodás fejlesztése a vízkészlet-vízigény egyensúly folyamatszabályozásával

250 Hidrológiai Közlöny 1982. 6. sz. Dr. Dávid L.: A vízkészletgazdálkodás elsősorban tervezési, fejlesztési döntések megalapozása céljából. Nem veszi figyelembe a vízgazdálkodási rendszerek tényleges teljesítőképességét, mint az egyensúly elemét. Az irányítás főleg észlelt, regisztrált helyzet alapján történik, az egyensúly aktív, a rendszerek teljesítőképességét is értékelő szabályozása helyett. Az operatív vízkészletgazdálkodás nem került kölcsönhatásba a vízgazdálkodási rendszerek üzemirányításával. 10. A vízkészletgazdálkodás tudományos módszerei alapvetően műszaki-hidrológiai jellegűek, a gazdasági megfontolások általában csak közvetetten vehetők figyelembe. Ez ma már fékezi a vízkészletgazdálkodási f döntések gazdasági hatékonyságának fokozását. A vízkészletgazdálkodás vázolt ellentmondásai az elmúlt időszakban fokozatosan tűntek elő, miközben a vízkészletgazdálkodás egésze még eredményesen töltötte be feladatát. Ahhoz azonban, hogy a vízkészletgazdálkodás az elkövetkezendő időkbeit is eredményesen tudjon megfelelni feladatának, a vízgyűjtőfejlesztés jelenlegi helyzetében már szükséges az ellentmondások feloldásán keresztül a vízkészletgazdálkodás továbbfejlesztése. Ezek az ellentmondások a továbbfejlesztés szükséges irányait jelzik a jelenlegi helyzetben. Feloldásuk az alapvető feltétele annak, hogy a vízgyűjtőfejlesztés és a vízkészletgazdálkodás összhangját magasabb fejlesztési szinteken is biztosítani lehessen. A vízkészletgazdálkodás fejlesztési célkitűzéseinek meghatározásánál a vízgyűjtőfejlesztés szín vonal változásából kell kiindulnunk a fejlesztési időszakban. Figyelembe véve, hogy a vízkészletgazdálkodás általános irányítási rendszere — a végrehajtás körülményei miatt — nem változtatható folyamatosan, hanem csak időszakosan, továbbá, hogy a vízgyűjtőfejlődés országosan 15—20 óv távlatában éri el a fokozatos fejlődés időszakán belül a közepes fejlettség állapotát (40—50 %os színvonal [6]), amely után várhatóan a szabályozással szemben újabb, szigorúbb követelmények lépnek fel, ezért a jelenlegi helyzetben olyan készlet-igény egyensúlyszabályozó rendszer kidolgozása szükséges, amely a következő 15—20 év időszakában várható vízgyűjtőfejlesztés követelményeinek felel meg. A vízkészletgazdálkodás fejlesztésének alapvető célkitűzése tehát olyan szabályozó rendszer kidolgozása, amely a következő másfél-két évtizedben összhangot biztosít a vízgyűjtőfejlesztés követelményei és az egyensúly szabályozás lehetőségei között. A szabályozó rendszer tegye lehetővé a vízkincs és a szabályozáshoz szükséges egyéb erőforrások lehető leghatékonyabb hasznosítását, ennek keretében ösztönözzön a vízkincs takarékos és.racionális hasznosítására, az indokolt mértékű biztonság szem előtt tartására, a készletgazdálkodás jelenlegi irányítási rendszerében rejlő belső tartalékok feltárására. Az általános célkitűzéseknek megfelelő szabályozási rendszerrel szembeni követelmények a vízkészletgazdálkodás eddigi fejlődése során kialakult ellentmondásokból és a vízgyűjtőfejlesztés jellemzőiből határozhatók meg. Ezek alapján az alábbi követelmények fogalmazhatók meg. A vízkészlet-vízigény egyensúly egységes folyamatszabályozási rendszere tegye lehetővé: — a vízgyűjtőfejlesztés színvonalától függő, területileg differenciált egyensúly-szabályozást; •— az egyensúly elemeinek egységes rendszerű, hierarchikus felépítésű, a fejlettségi szinttől függő mélységű és terjedelmű figyelembevételét a szabályozás során; a szabályozás hidrológiai és egyéb természettudományi, műszaki, gazdasági és társadalmi szempontjainak egységes számításbavételén, azaz az interdiszciplináris közelítésen alapuló döntést; — a vízgyűjtőfejlesztés feltételrendszerének megfelelő, a feladat jellegétől függően változó kiterjedésű területegységek alapulvételét a szabályozáshoz; — a szabályozást víztömeg és a vízszolgáltatási teljesítmény tekintetében egyaránt; — az egyensúly biztosításához a hasznosítható vízkészletek mennyiségi növelésére és minőségének védelmére, a vízigényszabályozásra és a vízgazdálkodási rendszer teljesítőképességének növelésére szolgáló lehetőségeknek, mint alternatíváknak a figyelembevételét és ösztönözzön ezek közül a legkedvezőbb kiválasztására; — a dinamikusan pótlódó felszíni és felszín alatti vízkészletek egységes kezelését; — megalapozott döntések meghozatalát a nemzetközi vízgyűjtőkön a közeli és távlati vízkészletmegosztás megvalósításához; —- az időben változó vízkészletek összemérését; az időben változó vízigényekkel — a vízigény-összetevők (frissvízigény, vízelhasználás, vízforgatás, szennyvíz-használtvíz elhelyezés stb.) jellemzőinek és arányaiknak minél pontosabb figyelembevételét az egyensúly egységes szabályozási rendszerében; — az egyensúly közvetlen regisztrálásán és értékelésén túl az egyensúly aktív szabályozását a fejlesztés, a tervezés és az üzemirányítás területén egyaránt; — a szabályozási rendszer rugalmas működését és fejleszthetőségét. A fenti célkitűzések és követelményrendszer alapján építhető fel a vízkészletgazdálkodás továbbfejlesztését megalapozó egységes folyamatszabályozó rendszer. 2. A vízkészlet-vízigény egyensúly egységes folyamatszabályozásának általános rendszere A vízkészlet-vízigény egyensúly szabályozása nagyszámú hidrológiai, műszaki, gazdasági és társadalmi tényező egységes figyelembevételével valósítható meg. Ahhoz, hogy az egyes konkrét esetekben a szabályozást a kívánatos mértékben meg tudjuk valósítani, az egyensúly egységes szabályozásának általános rendszerét kell kialakítanunk, amely kielégíti az előző fejezetben megfogalmazott célokat és követelményeket. Az „egységes" kifejezés arra utal, hogy a szabályozás elemeit együtt, egy rendszerben kezeljük, míg az „általános" kifejezés jelzi, hogy általánosan valamennyi tényezőt figyelembe kívánjuk venni, illetve meg van a lehetőség ezek figyelembevételére az egységes rendszerben. A vízkészlet-vízigény egyensúly folyamatszabályozásának általános rendszere azt írja le, hogy valamely adott vízgyűjtőfejlettségi szinten [i=f(T)],