Hidrológiai Közlöny 1982 (62. évfolyam)

4. szám - Prins, J. E.: A hidraulika a történelem sodrában

176 Hidrológiai Közlöny 1982. 4. sz. Prins J. E.: A hidraulika a történelem, sodrában a francia nyelv tanulmányozására ösztönözte. Az Eoole Polytechnique (1795) nagymértékben hozzájárult a felsőszintű tudományos oktatáshoz, amit az előadók neve is bizonyít, mint például Joseph Louis Lagrange (1736—1813) és Pierre Simon Laplace (1749—1829). Az École Polytechnique végzett hallgatói további szakképzésben részesültek az École des Ponts et Chaussées és az Ecole Royal du Génié Militaire főiskolákon. Az első szakképzést nyújtott kísérleti hidrodinamikában és hidraulikában a vízépítési alkalmazásokat szem előtt tartva. A hallgatók közül Darcy nevét már említettük. Munkatársai közül Henri Emilé Bazin (1829—1917) a zárt és nyílt vezetékekben lejátszódó áramlásokra vonatkozó és 1890-ben publikált összefüggései alapján vált ismertté. Már említettük a centrifugál szivattyú szívókotrásra való alkalmazásának ötletét, amely 1865 körül időből származik. A mérnökképzés Franciaországban volt a legmagasabb szintű, de hiányzott az a mérnöktípus, amely kereskedelmi téren is versenyre tudott volna kelni angol kollégájával. Ezt a hiányosságot kívánta kiküszöbölni az École Centrale des Arts et Manufacture (1829), amely kevésbé volt elméleti beállítottságú. Tananyagára idegen országokban is felfigyeltek és példaképp szolgált többek között az Egyesült Államokban is. Közép-Európa Az oktatás Közép-Európában is fontos szerepet játszott. Poroszországban a kormány hozott létre Wilhelm von Humboldt (1767—1835) kezdeményezésére átfogó oktatási rendszert. Ő alapította meg a berlini egyetemet (1809), ahol a szakok már elkülönültek egymástól. Szakképzés folyt építészés vízépítőmérnökök számára, mely utóbbi célból a kormány 1799-ben alapította meg a berlini Bauakademie-t. Első igazgatója a folyó- és kikötőépítő mérnök Johann Albert Eytelwein (1764— 1848) volt. A berlini egyetem a technikát tudománynak tekintette és csak vonakodva vette tudomásul a Bauakademie-szerű intézmények létjogosultságát. Az oktatás szintje azonban csakhamar kiegyenlítődött az alaptárgyak fejlesztése révén, amelyeket nagy tudású professzorok oktattak, mint Gotthilf Heinrich Hagen (1797—1884), aki a matematikus Friedrich Wilhelm Bessel (1784— 1846) tanítványa volt és aki közreműködött a wilhelmshafeni haditengerészeti támaszpont tervezésében. Reynolds előtt észlelte két különböző jellegű vízmozgás létét és a turbulens áramlásra összefüggéseket vezetett le. Ugyenebben az időszakban a francia fiziológus és fizikus Jean Louis Poiseuille (1799—1869) viszkózus folyadékok áramlására vonatkozóan tette ugyanezt. Vasúti és ipari létesítmények, ivóvízellátó hálózatok, csatornák, stb. tervezéséhez és kivitelezéséhez egyre több mérnökre volt szükség és fokozódott az oktatással szembeni igény. Ez eredményezte az első politechnikai iskola megalapítását 1825-ben Karlsruhéban, a badeni nagyhercegség területén. A példát számos német állam követte és így alakult ki a műszaki főiskolák jelenlegi hálózata. Ezekre jellemző a tárgyak szakosodása a hallgatók későbbi szakterülete szerint Humboldt eredeti elképzeléseinek megfelelően. Ez a szakosodás a vízépítés területén is tapasztalható, ahol különvált a folyammérnökség, a mezőgazdaság és a közlekedés. A folyók jelentősége Közép-Európában ezt a tárgyat fontossá tette és a drezdai politechnikai iskola hidraulika professzorává történt kinevezése után Hubert Engels (1854—1945) megkezdte kísérleti munkáját 1890-ben. Az intézet pincéjében 1898-ban hozta létre a 18x12 m alapterületű folyóépítési laboratóriumát. Az új laboratóriumot 43x10 m alapterülettel 1913-ban építették fel. A példát rövidesen követte Karlsruhe is, ahol Theodor Rehbock (1864—1950) volt a vezető professzor. A műszaki főiskolákkal kapcsolatos laboratóriumokon kívül elsősorban kutatási célokkal új intézményt hoztak létre. Ezen belül létesült 1903-ban a Porosz Víz- és Hajóépítési Kísérleti Intézet Berlinben Hans Detlef Krey (1866—1926) vezetése alatt. Ezek a laboratóriumok a különböző szakterületeken fokozódó szakosodás következményei voltak. Az iparban jelentkező problémák és a velük szemben támasztott követelmények állandó változásainak azonban ezek a szakmérnökök egyoldalúságuk miatt képtelenek voltak megfelelni. Az alaptudományokban, mint a matematika, mechanika és vegyészet, olyan ismeretekkel rendelkező mérnökökre volt szükség, akik alkotó munkára voltak képesek. Ezt felismerve a matematikus Felix Klein (1849—1925) göttingeni egyetemen bevezette az alkalmazott matematika oktatását. A műszaki főiskolák és egyetemek egyesítésére irányuló tárgyalások eredménytelenek maradtak. Hasonlóképpen csődöt mondtak a hallgatók érdektelensége miatt azok a törekvések, hogy a főiskolákon is oktassák az olyan általános tárgyakat mint az irodalom, a művészet a filozófia és a történelem. A műszaki főiskolák szakosodása tovább folytatódott és a műszaki tudományok oktatásában az egyetemek is külön úton jártak. így vált például lehetővé, hogy Ijudwig Prandtl (1875—1953), aki aerodinamikai kutatásokkal foglalkozott a hannoveri politechnikai főiskolán, 1904-ben elfogadta Klein meghívását a göttingeni egyetemre, ahol az alkalmazott mechanikai laboratórium professzora és igazgatója lett. Vezetése alatt létesült a híres Vilmos Császár Áramlástani Intézet, amelynek egyik kiemelkedő hallgatója volt Kármán Tódor (1881—1963). Nemzetközi kapcsolatok A tudományos gondolatok kicserélésében a személyes kapcsolatok és az írásban folytatott eszmecsere mindig lényeges szerepet játszott. Az első tekintetben megállapítható, hogy a gondolatok a közlekedés nehézségei ellenére is széles körben elterjedtek. A hírközlés eszközeinek (távíró), valamint a közlekedési lehetőségeknek (vasút és gőzhajó) a XIX. század végén bekövetkezett fejlődése