Hidrológiai Közlöny 1982 (62. évfolyam)

4. szám - Prins, J. E.: A hidraulika a történelem sodrában

Prins J. E.: A hidraulika a történelem sodrában Hidrológiai Közlöny 1982. 4. sz. 173 amelyek díjakat írtak ki újszerű megoldásokra, stb. Ezek között említésre méltó a mesterségek, gyárak és kereskedelem elősegítésére 1754-ben Londonban alakult társaság. Ezek tagjai vidéki gyárosok és tudósok voltak. Birminghamban a gépgyáros Matthew Boulton (1728—1809) szervezett gyűléseket, amelyek teliholdkor játszódtak le a kertben való sétálás megkönnyítése érdekében. Ezért magukat a Holdvilág Társaságának nevezték. Tagjai voltak a kerámiagyáros és vegyész Josiah Wedgwood (1730—1795) továbbá a feltaláló és tervező mérnök James Watt (1736— 1819). Élénk érdeklődést tanúsítottak az elektromosság és a közlekedés-szállítás iránt. Ez utóbbi ösztönzőleg hatott az angliai csatornarendszer XVIII. században megkezdődött kiépítésére. A vízépítő mérnöki tudományokban elsősorban a Spalding-i (1712) Urak Társasága jeleskedett, ami indokolta az Építőmérnöki Társasághoz (Society of Civil Engineers) 1771-ben történt csatlakozásukat. Ez utóbbi nekik köszönheti érdeklődési körének széles körű megalapozottságát a matematikában, mechanikában, hidraulikában és kísérleti módszertanban. Az Angliában a tudomány és ipar között kialakult szoros kapcsolat egyedülálló volt Európában, és feltétlenül hozzájárult ahhoz, hogy ebben az országban kezdődött meg az ipari forradalom. Az egyetemek azonban, mint Oxford ós Cambridge, nem fogadták el Newton elméleteit a XVIII. század előtt és így nem biztosítottak a mérnökök önképzésével párhuzamosan alapos elméleti ismereteket. A hidraulika fejlődése az európai szárazföldön következett be. A kontinens Newton művét (Principia, 1687) kezdetben ugyan fenntartással fogadták, mint például Huygens és Leibniz is, de rövid idővel később már szakemberek, tudományos kutatók és filozófusok egyaránt terjesztették eszméit. Ezen a téren a legtevékenyebb Francois Marie Arouet de Voltaire (1694— 1778) volt, aki 1726-ban Angliába menekült. Számos közleményében népszerűsítette Newton munkáit. 1738-ban a hollandiai matematikussal és fizikussal Wilhelm Jacobus 's-Gravesande-v al (1688—1742) folytatott tanácskozások után Leydenben kiadta „Elements de la Philosophie de Newton" című művét. A tudomány népszerűsítése idővel odáig jutott, hogy szalonok komoly időtöltésévé vált, amit az olyan művek, mint „Le Newtonianisme pour les dames" (1738) megjelenése is jelez. Franciaország Franciaországban a gyárosok nem csatlakoztak a tudós társaságokhoz, amelyek ezért megőrizték elméleti jellegüket. Az oktatás nagyrészt az egyházi kollégiumokban zajlott le, amelyek kiváló képzést biztosítottak matematikában és fizikában. Ilyen oktatásban részesült Jean Baptiste Le Rond d'Alembert (1717—1738), aki 1743-ban a Tudományos Akadémia munkatársaként adta ki „Traité d'hydrodynamique" és 1744-ben a „Traité de l'équilibre et du mouvement des fluides" című műveit, amelyekben már integrál- és differenciálszámítást is alkalmazott. A hidrodinamika tudósai és megalapozói között találjuk Alexis Claude Clairaut-t (1713—1765) is, aki az akadémián 13 éves korában tartott előadást és 17 évesen az akadémia rendes tagjává lett. Közép-Európa Svájcban élt a Bernoulli család. A család egyik tagja Dániel (1700—1782) szentpétervári tartózkodása alatt (1723—1733) írta meg „Hydrodynamica" című könyvét, amelyet 1738-ban jelentettek meg. Ebben elsőnek tette a folyadékok mozgását matematikai vizsgálat tárgyává. Barátja, az ugyancsak svájci Leonard Euler (1707—1783), csatlakozott hozzá Szentpéterváron, majd 1741-ben Berlinben találjuk, de Nagy Katalin hívására 1766-ban már vakon, visszatért Szentpétervárra. Összesen 886 közleménye ismeretes. Otekinthető az elméleti hidrodinamika megalapítójának és a nem-viszkózus folyadékok áramlását leíró egyenletei alig különböznek a jelenleg használatosaktól. Az európai vízépítési létesítmények és a tudományos kutatás közötti kölcsönhatásokat vizsgálva megállapíthatjuk, hogy kialakulásukban fontos szerepet játszottak a hajózás és vízellátás érdekében épített csatornák. Itália A fejlődés kezdeteit Itáliában kell keresnünk. Már említést tettünk a XV. század végén épített Martesana csatornáról, amely Da Vinci nevéhez fűződik. Itálián kívül az első fontosabb csatorna 1330 és 1560 között épült. A XVII. században holland mérnökök már külföldön is dolgoznak, de Itália a XVIII. századig vezető helyet foglal el, ahol a hidraulika iránti érdeklődést Evangélista Torricelli (1608—1647) és Domenico Guglielmini (1655—1710) munkássága ösztönözte. Franciaország Olaszország helyét a XVIII. században Franciaország foglalja el. Az olaszországi eredmények által ösztönözve készültek el 1539-ben egy 250 km hosszú csatorna nagyszabású tervei, amelyen 100 hajózsilippel kívánták áthidalni az Atlanti óceán és Födközi tenger közötti szintkülönbséget. A „Canal du Midi" a kereskedelem érdekeit, dea nemzeti büszkeség szempontjait is szolgálta volna. Ennek kivitelezése előtt azonban számos szerényebb csatornát építettek mint például a Loire és a Szajna folyókat, összekötő Briaro csatornát (1642). Ézt a 65 km hosszú és 70 m szintkülönbséget áthidaló csatornát magántársaság hasznosította és a beruházás évi haszna 13 százalék volt. 1666-ban Pierre Paul Biguet (1604—1680) gazdag kereskedő a korábbi kezdeményezések nyomán megkezdte a „Canal du Midi" építését, ami műszakilag is kockázatos vállalkozás volt a felső szakaszok vízpótlásának nehézségei következtében. A megoldást egy tervezett tározó jelentette. Ezt kö-