Hidrológiai Közlöny 1981 (61. évfolyam)

11. szám - Rácz Tamás†–dr. Wisnovszky Iván: Szakoktatás és szakszerű üzem

510 Hidrológiai Közlöny 1981. 11. sz. Rácz T.—Dr. Wisnovszky I.: Szakoktatás tatás biztonsága, a mennyiségi igények kielégítése vált fő követelménnyé; a technológiai fejlesztést mintegy kívülről szemlélték, hatékonyságuk növelését nem érezték saját felelősségüknek. Ugyanezt a jelenséget követhetjük nyomon — részben okként, részben okozatként — a település-vízgazdálkodás oktatási tevékenységén is. Hiányzik — főleg a közép- és felsőfokú oktatásban — az üzemeltetés sajátosságainak tanítása. Az oktatás elsősorban új technológiák kialakítására fordítja a tanulók figyelmét, nem az üzemeltetés problémáinak megoldására. Ezek a jellemzői: — a kiadott tankönyvek, segédletek nagy részének, — az oktatói állomány összetételének, —-a tanulók elhelyezkedési szándékainak: a legjobb tanulmányi eredményt elérők a fejlesztési vagy szakigazgatási munkakörben való elhelyezkedést tartják elsődleges céljuknak. Mindezt azért célszerű szem előtt tartani, mert a szemlélet megváltoztatása, az üzemeltetés technológiai színvonalának emelése az elkövetkező évek nagyon fontos ágazati feladata. A települési vízgazdálkodás technológiáinak próbája csakis a szolgáltatási üzem lehet, ez a szervezet képes elsősorban az intenzív üzemeltetés-fejlesztés irányítására. Igen súlyos kérdés, hogy a vízellátási és csatornázási üzemeltető szakember állomány hogyan fejlődik a jövőben? Erre a kérdésre úgy adható válasz, hogy számításba kell venni: — a beruházási fejlesztés intenzitásának változását; — a csatornázás és szennyvíztisztítás arányának növekedését a vízellátás rovására; — az automatizálás mértékének növekvő tendenciáját; — a regionális vízellátási és csatornázási rendszerek fokozatos bővülését. Első közelítésre a szak emberszükségletet csupán a munkaerőszükségleti mutató alapján számítottuk. Az így becsült 1990. évi településvízgazdálkodási szakember-struktúrát mutatja be az 1. táblázat vége. Az 1990. évi előirányzatokat behatárolja, hogy az állóeszközök értékének is ismert az előirányzata, és ismert a lehetséges munkaerőbővítés mértéke is. Utóbbira a munkaerő tervezők tesznek javaslatot az ország lakosságának demográfiai vizsgálata és minden fajta gazdasági ágazat munkaerőigénye alapján. A határoló paramétereket tovább elemezve meg kell állapítani, hogy az 1977—90. közötti település-vízgazdálkodási fejlesztésben a csatornázás és szennyvíztisztítás fejlesztésének mértéke lényegesen meghaladja a vízellátás fejlesztésének mértékét. A határoló paraméterek alapján számított 1990. évi munkaerőszükségleti mutatók rendkívül alacsony értékűek, a legfejlettebb település-vízgazdálkodású Budapest paramétereinek közelébe esnek, ami pedig csak a legmagasabb technikai színvonalú fejlesztéssel érhető el. A szükséges fejlettség jellemzői a következők: —- a vízellátás közműhálózata regionális szemléletű legyen, tározási tartaléka magas fokú biztonságot jelentsen, üzemeltetése maximálisan legyen automatizált; — a szennyvíztisztítás telepei jelentős részben nagyméretű, jóhatásfokú, automatizált üzemű egységekből álljanak; — a vízelosztás és a szennyvíz-összegyűjtés csőhálózatait teljesen gépesítve tartsák fenn; —- a vízkezelés, valamint a szennyvíztisztítás előírt paraméterei csökkentsék minimálisra a technológiát követő hálózat veszélyeztetettségét. Mindezeket előirányozza a vízellátás és csatornázás fejlesztési koncepciója. El irányozza továbbá az üzemeltetés színvonalának intenzív emelését. A kötelezően magas szintű technikai fejlesztés szükségessé teszi az üzemeltető dolgozók jelenleginél lényegesen magasabb képzettségi átlagszintjének elérését. Ebből következik, hogy az 1977—1990. közötti időszakban újabb képzési és továbbképzési formákat kell kialakítani. A fejlesztés várható feladatai kiemelik a szakoktatás meghatározó jelentőségét. Szakemberek nagy számára van szükség, akik nemcsak a vízügyi szakmát tanulják meg magas fokon, dc a társadalom és a népgazdaság által meghatározott kívánalmakat és lehetőségeket is megismerik. A fejlesztési lehetőségek mérsékeltebb szintje kétség kívül nehezíti a szolgáltatási feladatok elvégzését, de szükségszerűen a fejlődés központjába állítja az emberi hozzáértést és akaratot. Csak az ökonómia és a technika mélyebb ismerete vezethet el az optimális üzemeltetési hatásfok eléréséhez. A település-vízgazdálkodás munkaerő-szükségletének pontosabb elemzéséhez szükséges a vízellátási, valamint a szennyvíztisztítási létesítmények kapacitásának néhány paramétere. A paramétereket a település-vízgazdálkodás fejlesztési koncepcióiból meghatározhattuk [1], de az ipari vízgazdálkodás fejlesztésének közelítéséhez pontosabb paraméterek nem álltak rendelkezésünkre. A paraméteres munkaerő-szükségleti közelítés (bocslés) módszerét az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik közleménye tette lehetővé [2]. A közlemény megkísérli az élelmezés-egészségügyi, vízellátási, szennyvíz elvezetési és tisztítási, befogadó vízvédelmi, szilárd szennyezés elhárítási, levegő és zajvédelmi, környezetvédelmi adminisztratív munkaerő létszámának és képzettségének normatív előirányzatát. Megjegyzések nélkül közöljük a vízellátási, valamint a települési szennyvízelvezetési és tisztítási munkaerő-szükséglet közelítését javasoló táblázatokat a közleményből (2. és 3. táblázat). A becsléshez lényegesen több naturális mutatót kellett feltárni a település-vízgazdálkodásról, mint az előzőkben ismertetett munkaerő-szükségleti mutatókra alapozott vizsgálatokhoz. A távlati fejlesztés mutatórendszerének feltárásához pedig szükséges volt a település-fejlesztési, az iparfejlesztési és a mezőgazdaság-fejlesztési politika fő irányainak a számba vétele is.