Hidrológiai Közlöny 1981 (61. évfolyam)
10. szám - Markovits László–Dr. Bulkai Lajos: Vízkezelés a hazai közüzemi vízellátásban
Markovits L.—Dr. Bulkai L.: Vízkezelés Hidrológiai Közlöny 1981. 10. sz. _ 471 a vizet levegőztetjük s pH értékét legalább 8-ra megemeljük. Nagyobb mértékű ammónia-eltávolítást biológiai batással lehet elérni, amikor a szennyvíztisztításhoz hasonlóan aerob körülmények között vagy lebegő iszapszűrőben, vagy töltött toronyban adunk életteret a nitrifikáló baktériumoknak. Sajnos, e két előbb említett módszer a nitráttartalmat növeli, mégpedig erős mértékben, mely szintén gondot okoz. A töréspontig való klórozással keletkező klóraminokat viszont az aktívszénen lehet nitrogéngázra bontani s így a nitrátképződést elkerülni. Az aktívszén egyúttal az ammóniával rendszerint együtt jelentkező huminsavat, ill. az annak klórozása során előálló un. trihalometánokat is visszatartja. A nitrát eltávolítása kisebb vízműkapaeitások esetében ioncserélő módszerrel megoldható. Az NDK kutatói a náluk gyárott Wofatit Y 52 gyanta használatával 5000 m 3/nap kapacitásig és 100 g/m 3 nitrát-koncentrációig dolgoztak ki használható módszert. A cseh kutatók ezt még aktívszén-szűrő hozzákapcsolásával egészítették ki, mely a gyantáról esetlegesen leoldódó szerves mikroszennyezőket van hivatva visszatartani.* Nagyobb vízhozamokra biológiai módszerekkel kísérleteznek a kutatók, mégpedig szintén a szennyvizek denitrifikációs kezelésének analógiájára anaerob módon és szerves tápanyag adagolásával. Ugyancsak folynak olyan kísérletek, melyek során a nitrátos tavakba telepített bizonyos növényi mikro- és makroszervezetek testanyagukba építik be a vízből kivont nitrátot. Mindezek a nitrátmentesítések drága technológiák, s emellett még komplikáltak is, hiszen az ioncserélők esetében további gondot ad a gyanta regenerálásából származó nagy nitráttartalmú víz, a biológiai kezelést pedig további technológiai lépéseknek kell követniök, hiszen az így nitrátmentessé váló víz egyáltalán nem tiszta. Volumenét tekintve talán kisebb, de azért fennálló gondot jelent egyes alföldi településeken a kútvíz elégtelen keménysége. A probléma műszakilag ugyan megoldható, ennek gazdaságossági oldala azonban elég kedvezőtlen. A felszíni vizek kezelésében a fejlődés és fejlesztés világviszonylatban is a szerves szennyezők eltávolításában mutatkozik. E tekintetben nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy a nagyobb molekulájú oldott szerves anyagokat a koaguláló szerek pelvhei jó hatásfokkal építik magukba, s a különféle molekulasúlyú szerves anyagoknak vízben való eloszlásától függően 40— 60%-os eltávolító hatásosságot tudnak előidézni. A derítési folyamatok, főleg pedig a vegyszerbekeverés helyes megoldása és jó kézben tartása tehát fontos eszköz ezen a téren. Az ózonozásnak nem annyira a szerves anyagok eltávolításában, mint inkább a nagyobb molekulák *Az NSzK-ban olyan ioncserélő gyanta kifejlesztésével foglalkoznak, mely a nitrátot nem kloridra, hanem a sokkal előnyösebb hidrokarbonátra cserélné. darabolásában van jelentősége, amint ezt a kromatográfiás vizsgálatok is bizonyítják. Ezáltal ugyan újabb szerves anyagok keletkeznek, ezek azonban biológiai tekintetben könnyebben bonthatók, s így az ózonozást követő aktívszén-szűrőn megtelepedő mikroorganizmusok azokat könnyebben tudják „elfogyasztani". Az ózon szerepét azonban nemcsak a szerves anyagok viszonylag csekély eltávolító hatásossága alapján szabad megítélni. Ez ugyanis nem tükrözi annak vírusölő, rákkeltő anyagokat roncsoló hatását, sőt az íz- és szagártalom vitathatatlan csökkentését sem. Leghatásosabb módszer azonban a szerves mikroszennyezők eltávolításában az aktívszén. A por használatának jórészt inkább a szennyezéshullámok, időszakos terhelésingadozások tompításában van szerepe. A szűrőként használt aktívszén granulátum tudja nyújtani a legnagyobb technológiai biztonságot. Feltétel természetesen a megfelelő szénminőség s a helyes üzemeltetés. Valójában erre van elsősorban szükségünk Magyarországon is. Baj, hogy jelenleg csak tőkés importból tudjuk a legszükségesebb mennyiséget beszerezni. Hazai gyártású ózonozó készülékünk azonban már van, melyet a Chemimas állít elő. Bízunk benne, hogv a gyártók által ígért jó paramétereket a mihálygergei mintapéldány majd bizonyítani tudja. A lassúszűrés eredeti formájában már nem tekinthető a fejlesztés irányának, de egyes területeken a helyi adottságok függvényében alkalmazására továbbra is szükség van. Talaj vízdúsítás esetében való alkalmazása azonban ma is reális, szerves anyagokat és ammóniát eltávolító lehetőség. Ehhez viszont nagyobb áteresztő-képességű vízvezető rétegre van szükség. Nálunk e megfelelő réteg jobbára csak a nagyobb folyók mentén található, ahol parti szűrésű vizet vételezhetünk, így a dúsítás gyakorlati alkalmazására nálunk viszonylag kevesebb a lehetőség, de ezeket a jövőben jobban ki kell használnunk. A szerves anyagokkal függ össze az a mai irányzat, hogy igyekeznek az un. előklórozást elkerülni. Ez az egészségügyileg veszélyes klórozott szerves anyagok, pl. a THM-ok keletkezésének kiküszöbölésével függ össze. Helyette ózonozással, ill. káliumpermanganát adagolásával törekszenek a technológiai berendezésekbe kerülő mikroorganizmusok csökkentésére. Fertőtlenítés tekintetében azonban a klórozás marad továbbra is a megoldás. Jelenleg még nálunk — szerencsére — nem igény a fémszennyezők kiküszöbölése. Amennyiben esetleg majd szükség lesz rá, a megemelt pHérték melletti kicsapatás az ezt megvalósító technológia. Az iparilag fejlett országokban mindinkább terjed a koaguláló szereknek nagykoncentrációjú oldatban való forgalmazása. Ez nemcsak a kristályosításhoz szükséges energiát takarítja meg az előállító üzemben, hanem kiküszöböli a vízműben a vegyszeroldatok előkészítésének emberek által végzendő, vagy irányítandó munkáját is.
