Hidrológiai Közlöny 1981 (61. évfolyam)

10. szám - Markovits László–Dr. Bulkai Lajos: Vízkezelés a hazai közüzemi vízellátásban

Markovits L.—Dr. Bulkai L.: Vízkezelés Hidrológiai Közlöny 1981. 10. sz. 469 tisztítási technológiák alkalmazását követeli meg, ami a magasabb kezelési költségekben jelentkezik. Előzőek előrebocsátása után, a következőkben a vízkezelés technológiai problémáival foglalkozunk. A hazai berendezések értékelése A réteg és parti szűrésű vizek nagy része vastalanításra, ill. vas- és mangántalanításra szorul. A hazánkban kialakult, légoxidációval és elárasztott szűrővel (mangántalanítás esetén bedolgozott szűrővel) működő zárt berendezések megfelelő karbantartás mellett kitűnően végzik feladatukat. Nehézség a szűrőanyag tekintetében szokott mutatkozni, mivel kavicsbányáink nem szállítanak egyenletes szem nagyságú, agyagmentes, mosott szűrőkavicsot, ill. homokot. Azok az üzemek azonban, melyek az Öntödei Vállalat Formázóanyagokat Gyártó Üzemegységéből szerzik be a bányából szállítottnál drágább, de megfelelően előkészített szűrőanyagot, minden nehézség nélkül üzemelnek. Az el nem árasztott szűrővel dolgozó un. Fermasicc berendezések nem mindig váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, mivel sok esetben elárasztódnak vízzel. A VÍZGÉP által gyártott fekvő zárt szűrők viszont megállják helyüket. Gazdaságosságuk és előnyös üzemi tulajdonságuk miatt kívánatos azok szélesebb körű elterjedése. A metángáz-mentesítésre készített 18 féle hazai berendezés közül csak három típust találtak igazán megfelelőnek, s kettőt, amely egyidejűleg vastalanítani is tud. Mindezek a megoldások azonban •még további finomításra szorulnak, mivel nem egy gáztalanító típus esetében másodlagos szennyeződések is bekövetkeznek. Felszíni vizeink kezelésekor koagulálószerként minden esetben az alumíniumszulfátot használják. A vegyszer vízbe való adagolása oldat formájában történik. Hazai vízműveinkben viszont a beadagolt vegyszer hatásos és gyors elkeverése hiányzik. Énnek következménye, hogy a lebegőanyagok negatív zéta-potenciálja általában nem csökken a kívánt mértékben, s így a derítés, de vele együtt az oldott szerves anyag eltávolításának mértéke sem kielégítő. Bizonyos haladást jelent e tekintetben a VIZITERV Balatonfüreden alkalmazott szivattyús, valamint a MÉLYÉPTERV Százhalombattán látható Borda-csőidomos bekeverője. A derítők közül a MÉLYÉPTERV-féle hazánkban már kialakult típusnak tekinthető. Az eddigi elég sok megvalósítás során tervezése, építése, üzeme folyton javult és finomodott. Minden tekintetben egyik legsikerültebb példánya a balmazújvárosi. A típus hidraulikai tulajdonságai nagyon jók. Amennyiben a víz bevezetésekor nem akadályozzák a recirkulációt, mint pl. a Fővárosi Vízmű derítőjében, s biztosítják a 4—5-szörös recirkulációt, a medence külső derítő részében olyan iszapkoncentrációt tudnak előállítani (10—20%), amely kedvező és biztonságos technológiai eredményeket szolgáltat. Hátránya a kis felületi terhelés (0,5 mm/sec), mely miatt nagyobb fajlagos területet és beruházási költséget igényel. Polielektrolitok (pl. alginátok) megfelelő adagjával azonban lehetővé válik a felületi terhelés növelése. A Cyclofloc derítőkben végzett mérések eredményei csak részben tükrözik azokat a jó tulajdonságokat, amelyeket a módszertől joggal el lehet várni és amit a franciaországi megvalósítások mutatnak. Ennek egyik oka, hogy az ipari vízművekben az üzemeltetők nem fordítanak kellő gondot a technológiára, mivel számukra a gyengébb vízminőség is megfelel. Másik oka az ivóvízművek esete, amikor olyan tiszta vizekre alkalmazták, melyek számára egyáltalán kérdéses a derítés létjogosultsága (Lázbérc, Balatonfüred). Legfontosabb ok viszont, hogy a tervezés számára eddig még nem állt rendelkezésre elegendő tapasztalat és gyakorlat. Az iij létesítményekben biztosítani kell majd a nagyobb homokforgalmat (2 kg/m

3 körül) és a külső derítőtér alsó részében a nagyobb zagykoncentrációt (kb. 500 g/m

3). Az előbbi érdekében változtatni kell a hidrociklonon, a zagyszivattyú zagyszállításán és a kotróberendezésen. Az utóbbi érdekében pedig növelni kell a „harang" széle körüli vízsebességet a nyílás csökkentésével, ill. a felületi terhelés növelésével. Célszerű lenne a homok méretét 80±25 mikronra beállítani. A derítő egyébként hidraulikailag megfelelő s a jelenleginél nagyobb felületi terhelésekre is képes, mely a fajlagos területigény és beruházási költség csökkentésével tovább fokozná előnyös tulajdonságait. Egyetlen hazai megvalósítású Korridor-derítőnk műszaki tulajdonságai a balatonszéplaki körülmények miatt elmaradnak az irodalomból ismertekhez viszonyítva. Kétségtelen, hogy a vízbevezetés módszerén változtatni kell a medence jobb hidraulikája érdekében. Bizonyos azonban, hogy a technológiai jellemzők sokkal jobbak lennének, ha nem „rángatnák" az üzemet, — azaz ha elegendő tároló medencével ki lehetne küszöbölni a fogyasztás ingadozásának nyersvíz szivattyúkkal való követését, — és ha a vegyszerek bekeverése megfelelő lenne. A lebegőanyag-eltávolítás még így is jónak mondható s az iszapkoncentráció a kívánatos 10—20% között kialakítható. A szervesanyag eltávolítását is megfelelővé lehetne tenni az alumínium-szulfát adagjának megemelésével és a vegyszerbekeverés racionalizálásával. Felületi terhelése (0,8 mm/sec) jóval nagyobb, mint a MÉLYÉPTERV típusé. Ezenkívül' igen nagy előnye, hogy nem igényel kotróberendezést. Mindezek feltétlenül gazdaságossá teszik a módszert, melyet hazai elterjesztésre mindenképpen alkalmasnak tartunk. A kisebb vízhozamok esetében alkalmazott Candy-féle (Mohács, Farostlemezgyár) és BKB derítő (Gyula, Várfürdő) egyszerű kezelésűek és jó üzemi tulajdonságot mutatnak. Nem vált azonban be főleg hidraulikai szempontból a vízszintes átfolyású Uniflow, valamint a kötényfalas típus (Győr ipari víz, Tiszaszederkény, Mohács). Szűrők tekintetében nem ilyen változatos a kép. A szűrőanyaggal fennáll ugyanaz a nehézség, mint amit a vastalanítók esetében említettünk. A nyi-