Hidrológiai Közlöny 1981 (61. évfolyam)

10. szám - Almássy Endre–Deák Béláné: A közműves vízellátás bázisául szolgáló vízkészletek mennyiségi és minőségi alakulása

454 Hidrológiai Közlöny 1981. 10. sz. Almássy E. .—Deák B.-né A közműves vízellátás goknak a felszínre, felszín alá juttatásával kapcsolat­ban. Mi a meghozható védelmi intézkedések reális távlata? Üzemelő vízbázisaink között több lesz, amely­nek teljeskörű védelme nem biztosítható. Ezek kö­zül néhánynál a víz már ma elszennyeződött, vagy elszennyeződik, mire a védelmi intézkedéseket ki­dolgozzák. Ez a hányad a már ismert 230 ezer m 3/d kapacitással jellemezhető, s várható, hogy a 400—500 ezer m 3/d értéket is eléri. Ezt figyelembe véve a következő mérlegelés tehető: a) Kockázatos a vízbeszerzés azokon a helyeken, ahol az üzemelő vízbázis termelt vizében, vagy a lehetséges vízbázis vizében a határértéket túllépő károsodás mutatható ki, ill. ahol a károsodás még nem lépte túl a határértéket, de a vízminőségromlás tendenciája efelé mutat. Ilyen a már említett 230 ezer m 3/d vízműkapa­citással igénybe vett víz. Ez a gyengén védett víztípusokból származik és az azokra kiépített kapacitásnak mintegy 23%-a. Ha feltételezzük, hogy a ma ilyen szempontból kevéssé ismert, gyenge védettségű lehetséges vízbázisok vize ugyanilyen arányban károsodott, akkor koc­kázatosnak minősíthető a vízbeszerzés a 7,45 millió m 3/d gyengén védett körülmények között lévő vízelőfordulás 23%-án, vagyis mintegy 1,7 millió m 3jd mértékéig. Az ilyen üzemelő vízbázisokon szigorú ellenőrzés mellett szabad csak termelni a vizet és számolni kell azok belátható időn belüli kiváltásával. Ezen felül tudni kell, hogy — a jelen becslés helyes­ségétől függő megbízhatósággal — mintegy 1,47 millió m 3jd vízmennyiség hasznosításáról le kell mondanunk a lehetséges vízbázisokon. b) Bizonytalan a vizbeszerzés azokon a helyeken, ahol — üzemelő vízbázis esetében —a károsodás még nem mutatható ki, a termelt vízben, de akár vízminőség-vizsgálatokból, akár a veszé­lyeztető források értékeléséből megalapozottan úgy ítélhető, hogy a hatásterületen lévő vizet már éri károsodás. Ide sorolandók az olyan lehetséges vízbázisok is, melyek becsült hatás­területén működő veszélyeztető források hatá­sára a víz kisebb mórtékben károsodott, a ká­rosodás mértéke még távol van a határértéktől és nem mutatható ki romlási tendencia. Mind az üzemelő, mind a lehetséges vízbázisok ese­tében távol vagyunk a megfigyeltségnek attól a szintjétől, hogy ez a kategória akár csak közelítő pontossággal is körülhatárolható legyen. Jobb adat hiányában azt fogadhatjuk el köze­lítésként, hogy ebbe a kategóriába tartozik a bizonytalanul számításba vehető felszín alatti vízkészletnek az a hányada, ami fennmarad a kockázatosnak ítélt vízmennyiség levonása után. Ez 2,35 millió m^jd. Ma több, mint 1 millió m 3/d kapacitás üzemel ilyen viszonyok között, tehát további, valamivel több, mint 1 millió m 3/d tartozik ide a lehetséges vízbázisok közül. Ezeken a helyeken szigorú védelmi intézkedéseket kell (és még lehet) hozni és szigorúan ellenőrizni kell a víztermelést, vala­mint a vízminőségi viszonyok alakulását a hatásterületen. A már említettek szerint nem várható megalapozottan, hogv valamennyi idetartozó vízbázis eredményesen védhető, ezért ennek a vízmennyiségnek egy része — eredménytelen védelem esetén a túlnyomó hányada — átkerülhet a kockázatos kategó­riába. Ha semmit nem tudunk megvédeni ebből a kategóriábó 1, akkor visszajutunk az említett 4,05 millió m 3/d bizonytalanul számításba vehető hányadig, ami mind elvész, c) Biztonságos a vízbeszerzés azokon a helyeken, ahol a teljes természetes védettség, vagy a teljes körű védelemmel kiegészített gyenge védettség eredményeként nem várható meg­alapozottan semmiféle vízminőségi károsodás. Ennek legkisebb értéke a biztonságosan szá­mításba vehető hányad 10,45 millió m 3/r/; felső határának látszik az a vízmennyiség, amit úgy kapunk, ha utóbbihoz hozzáadjuk a bizonytalan vízbeszerzési viszonyok közül származó víz­mennyiséget; ez 2,35 millió m 3/d a hozzáadás feltételezi, hogy ezt mind eredményesen tudjuk védeni. A felső határérték tehát 12,8 millió m^\d-, ennek teljes realitását azonban már megkérdő­jeleztük az előbb. Ezt a vízmennyiséget termelő vízbázisoknak azt a részét enyhe ellenőrzés mellett lehet üzemeltetni, amely védett ter­mészetes körülmények közül származik. Szigorú ellenőrzés szükséges annak a hányadnak az esetében, amit ezen felül védelmi intézkedések­kel tettünk biztonságos üzeművé. A lehetséges és indokolt védelem mértékét csak a vízbázisok egyedi felülvizsgálata alapján lehet majd megállapítani. Ma nincsenek olyan vizsgálati eredmények, amelyek megmondanák, hogy med­dig érdemes védeni egy vízelőfordulást. Ehhez olyan vizsgálat kellene, hogy megadja a választ, hogy mi a viszonya a védelmi intézkedések rá­fordításainak a vízkezelés költségeihez; milyen védelem és technológia együttese adja az optimu­mot. Az optimumkeresés azonban csak akkor reális, ha technológiai eszközökkel eltávolítható szennyeződések fordulnak elő. Figyelembe kell azonban venni a tágabb környezetet is: ennek ismeretében pedig azt, hogy mit ér a víz az adott helyen. Ekkor már a távolabb fekvő, de bizton­ságos vízbeszerzést nyújtó vízbázis kiépítését kell egybevetni a kedvezőbb helyen lévő, de kockázatos körülmények közötti vízbázis védelmének, ill. az ott alkalmazandó-technológiának a költségeivel; vagy meg kell vizsgálni a lehetséges felszíni víz­beszerzés feltételeit és azt is bevonni az össze­hasonlításba. 4. Következtetések a jövőre Ma a közműves ivóvízművek kapacitása mintegy 3,5 millió m 3ld. A termelt víz mintegy 90%-a a felszín alól származik. Ezen belül rétegvízből veszik ki a termelt vízmennyiség mintegy 40%-át, parti szűrésű vízből mintegy 39%-át; a fenn­maradó 20% pedig a karsztvíz és a felszín közeli

Next

/
Oldalképek
Tartalom