Hidrológiai Közlöny 1981 (61. évfolyam)

9. szám - Hozzászólások dr. Karácsonyi S.: A felszínalatti vízszerzés időszerű kérdései c. tanulmányához. I.

422 Hidrológiai Közlöny 1981. 9. sz. Hozzászólások dr. Karácsonyi S. tanulmányához 1. vízmű hozamát emelni lehetett, a víz minősége is megfelelő volt. A csatorna medrének gyors, hordalék által való eltömödése miatt azonban, a hatás csökkent. A meder tisztításának akkori megoldatlansága miatt, a vitathatatlan mennyiségi és minőségi javulás biztosítása érdekében a későbbiekben eltértek a parti szűrést utánozó eljárástól és bevezették az időközben Svédországban, Göteborgban kifejlesztett dúsító medencéket és galériákat. Abban az időben, a vízdúsítások alkalmazásakor a felszíni víz kezelésére minőségi okokból szükség nem mutatkozott, a beszivárogtató berendezések egyik legfontosabb feladata a hordalék visszatartása volt. Már az első vízdúsító telepek létesítésekor és üzemeltetése során felismerték a beszivárogtatás és a vízkiemelés helye közötti távolság és szivárgási idő szerepét a talajban lejátszódó tisztítási folyamatok szempontjából. Ezt az adott vízvezető réteg geometriai elrendezése, szivárgási tényezője, hézagtérfogata, anyagának szemszerkezete szabják meg. Ezért azonos tisztítási hatás elérése érdekében Svédországban, ahol a vízadó rétegek a felsőszakasz jellegű folyók sziklamedrében lerakódó görgetegből (esker) alakultak ki, a két létesítménycsoport között gyakran 400—500 m távolságot jelöltek ki Németországban és Svájcban, ahol a glaciális eredetű folyóvölgyek felső és középszakasz jellegű hordalékából képződnek a vízadó rétegek, az anyag szemszerkezete finomabb, a távolság 100—200 m körüli, míg Hollandiában, ahol a dúsítást a tengerparti homokdűnékben, a tengerfelőli sósvíz beáramlásának megakadályozása céljából is alkalmazzák, a létesítmények távolsága viszonylag kicsi, gyakran 30—50 m körüli. Természetesen a tapasztalatok már korán igazolták azt is, hogy a beszivárgás sebessége a réteg szemszerkezete finomságának növekedésével csökken és így a tartós beszivárgási sebességek eléréséhez egyre nagyobb beszivárgási felületekre van szükség. Hazai körülményeink, a vízdúsítás körülményei a német és a holland megoldások közötti szintnek felelnek meg. Az előadásban közölt adatok és grafikonok, melyek a dúsítás létesítményei távolságát a közöttük való szivárgás időtartamát és vízhozamát, a szivárgási tényező függvényében érzékeltetik, előbbi megállapításaimat alátámasztják egyben közlöm hogy korábbi vizsgálataim során hasonló következtetésekre jutottam. Az előbbiek alapján kijelenthető, hogy a vízdúsítás az a vízgazdálkodási folyamat, mely kapcsolatot teremt a felszíni és a felszínalatti vízkészletek között, víztározást tesz lehetővé a vízadó réteg hézagtérfogatában és a rétegben lejátszódó lassú szűrésű folyamatok segítségével a felszíni víz tisztítását is megoldja. Ha egy korszerű, felszíni víztisztítási technológiát, mely ülepítésből, derítésből, gyors szűrésből, lassú szűrésből, vagy aktív szénszűrésből áll; egy felszín alatti vizet hasznosító vízdúsításos víztechnológiával hasonlítunk össze, akkor azonnal szembeötlik, hogy míg a felszíni víztisztítás esetében a lassú szűrés utószűrési jellegű, addig a vízdúsítás esetében ugyanaz a folyamat előszűrési szerepet tölt be. A vízdúsítás esetében a felszíni víz beszivárogtatása többféle módszerrel lehetséges. A helyszíni és hidrogeológiai adottságoktól függően, a dúsítást — árasztás, — esőztetés, —- dúsító medencék, — dúsító árkok, — galériák, — nyelőkutak és — parti szűrés segítségével oldják meg. A felszínközeli vízadó és vízvezető rétegek vonatkozásában a legelterjedtebb módszer a fedőréteget átvágó, a vízadó rétegbe mélyített, medencék és árkok segítségével való beszivárogtatás. A mélységi vizek vonatkozásában a nyelőkutakkal való vízbetáplálás játszik fontos szerepet. Magyarországon ez idő szerint elsősorban a dúsító medencéken keresztül végzett beszivárogtatást alkalmazzák, mert ezzel a módszerről, egyrészt a meglévő parti szűrésű kútsorok hozamát, másrészt pedig a vízfolyásokkal párhuzamosan áramló talajvízkészlet mennyiségét és minőségét lehet a legkedvezőbben és viszonylag gazdaságosan növelni, illetve javítani. Gyakorlati szempontból a vízdúsító rendszerek tervezése során végrehajtott előmunkálatok keretében kell a létesítendő telep hidrológiai, hidrogeológiai, vízháztartási, vízminőségi viszonyait tisztázni, a szükséges védőterületeket meghatározni. Gondos elemzés tárgyává kell tenni a vízadó rétegben levő talajvíz és a felszíni víz, vegyi és bakterológiai jellemzőit, azok kölcsönhatásait, majd a várható mennyiségi és minőségi szélső értékek alapján a felszíni víz és a kitermelésre kerülő vízkeverék tisztítási technológiáját meghatározni. E tekintetben igen lényeges a vízadó rétegben lejátszódó, vízmennyiségi és vízminőségi keveredés, víztározódás időtartamának és mértékének megállapítása,a réteg szűrő és tisztító hatásának számbavétele. Erre azért van szükség, mert az itt lejátszódó folyamatok megfelelő értékelése révén, jelentős megtakarítások érhetők el mind a beszivárogtatásra kerülő felszíni vízmennyiségek előkezelési technológiája, mind pedig a dúsított víz utókezelése tekintetében pl. a vas- és mangántalanítás elhagyása. A nyersvíz előkezelése történhet a következő technológiai berendezések és létesítmények kombinációival : — rácsok, olajfogók, — előtározó medencék, —- homokfogók, — ülepítők és derítők, — gyors szűrők, — kavics szűrők, — lassú szűrők, — füvesített, vagy vízi növényekkel beültetett medencék, valamint — levegőztető berendezések. A beszivárogtató berendezések, valamint a vízvezető rétegek, szennyeződésvisszatartó és tisztító hatása tekintetében, külföldön jelentős kutatáso-