Hidrológiai Közlöny 1981 (61. évfolyam)

9. szám - Dr. Petrasovits Imre: A melioráció fogalma és rendszere

HIDROLOGIAI KÖZLÖNY 01. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 381—428. oldal Budapest, 1981. szeptember A melioráció fogalma és rendszere* D R. PETRASOVITS ISIK E** egyetemi tanár a mezőgazdasági tudományok doktora A termőföld jelentőségének és jövőjének megítélésében az utóbbi 10—15 évben gyorsuló átértékelés tanúi lehettünk a legtöbb szocialista országban, így Magyarországon is. Ezt fejezi ki a termőföld területi csökkentésének erőteljes mérséklésére és a termőképesség tartós fokozására irányuló számos párt és állami állásfoglalás. Magyarországon a lakosság élelemmel való jó ellátása és jelentős exportbevételek biztosítása, a mezőgazdaság nélkülözhetetlen hozzájárulása az egész népgazdaság kiegyensúlyozott fejlődéséhez. A párt és a kormány számos intézkedésével meghatározta a mezőgazdasággal szemben támasztott növekvő igényeket és azok kielégítéséhez szükséges össztársadalmi feltételeket-eszközöket. Számos objektív és szubjektív tényező feltárása és biztosítása azonban a termelővállalatok vezetőinek és dolgozóinak a feladata. A helyes termelési és agrárpolitikai célok elérése a mezőgazdaságban nemcsak a makro és mikro társadalmi folyamatoktól, hanem a mezőgazdasági termelés természeti adottságaitól is döntő mértékben függhet. Ismeretük és befolyásolásuk egyik objektív alapja az említett célok kitűzésének is. Ez a felismerés a tudományos kutató munkát is tovább ösztönzi a mezőgazdaság természeti erőforrásrendszerének elmélyültebb tanulmányozására. Gazdálkodás a mezőgazdaság természeti erőforrásával A mezőgazdasági termelésnek — elsődlegesen a növénytermesztésnek — természeti alapja az az anyag, energia és feltétel rendszer, amelyet * A Magyar H idrológiai Társaság, a Magyar Agrártudományi Rgyesület ós az Országos Erdészeti Egyesület közreműködésével 1980. december 4-én a Technika Házában szervezett kerekasztal vitán elhangzott, azonos című előadás alapján. ** Agrártudományi Egyetem, Gödöllő egyre általánosabban a mezőgazdaság természeti erőforrásának nevezünk. A légkör, a földfelszín (ezen belül a talaj) és a hidrológiai ciklus szabja meg a mezőgazdasági termelés természeti lehetőségeit és egyben korlátait. Ezek a természeti lehetőségek és korlátok jelentik az adott terület erőforrásrendszerének teljesítő képességét, valamilyen növényfaj produkciójában kifejezhető társadalmi értékét. Ez a nap mint nap megújulni képes erőforrásrendszer az emberiség biológiai létében hosszú távon is nélkülözhetetlen, ugyanakkor azonban részben és helyenként el is pusztítható. Ezért fogalmazódik meg új követelményként, hogy az említett erőforrások kihasználása helyett — a velük való ésszerű gazdálkodásra van szükség. Ez a társadalmi tevékenység magában foglalja azok minél teljesebb feltárását, korszerű ágazati és területi (adatbank) nyilvántartását — a föld és a víz ésszerű használatát —, a tartós hatású környezetszabályozást (környezetvédelem és melioráció) és jövőjük prognosztizálását (Petrasovits I. 1977). A melioráció most kezd széleskörűen és komplexen beépülni mezőgazdasági üzemeink gazdálkodásába és fejlesztésébe. Szükségszerű természetitársadalmi folyamatról van szó. Ennek objektív oka a mezőgazdasági termeléssel szemben megnövekedett társadalmi igény — másrészt a mezőgazdasági természeti erőforrásokat — a nagy termések érdekében a termőföldet érő növekvő terhelés, amit a kemizálás és a gépesítés okozhat. Ezek indokolják a természeti jelen viszonylagos megőrzését, fenntartását, védelmét szolgáló természet- és környezetvédelem — természeti jelen teljesítő képességét — a társadalmi használati értékét növelő melioráció szükségességét. A kettő rendszerint együttesen jelentkezik és a természeti környezet szabályozás folyamatában, kölcsönhatásban valósul meg.