Hidrológiai Közlöny 1981 (61. évfolyam)

6. szám - Budavári Kurt: Kommunális szennyvizek és szennyvíziszapok mező- és erdőgazdasági területeken történő elhelyezésének problémái

Budavári K.: Kommunális szennyvizek Hidrológiai Közlöny 1981. 6. sz. 257 let 10—20%-án — nyárfás-ültetvényt alkalmazhatunk. Ez azért is előnyös, mert így még a fagyos téli napokon is megoldható az iszap kihelyezése, ezenkívül a nvárfás egyben karantén-területül is szolgálhat. c) Az iszapot a szennyvíztisztító teleptől az elhelyező telepig általában csővezetékben célszerű szállítani. Ennek során — fertőtlenítő anyag beinjektálásával — viszonylag könnyen és olcsón lehet az iszapot fertőtleníteni is (a hosszú úton a fertőtlenítő anyag jól összekeveredik az iszappal). Ennek szükségességét, illetve mértékét — a talaj és a napfény fertőtlenítő hatásának a figyelembe vételével — kísérletek alapján sürgősen meg kellene állapítani. d) Az iszapot talajba való injektálással vagy valamelyik öntözési technológiához hasonló módon — például gördülőcsöves szárnyvezetékkel barázdákba vagy árkokba történő kijuttatással — lehet az elhelyező területen célszerűen szétosztani. Az injektálást a CSSZV jelű esőztető szárnyvezetékkel lehet elvégezni (úgy, hogy a vízágyú helyére szereljük az injektáló szerszámot). A gördülő csövet az ÖBA nevű esőztető szárnyvezetékből alakíthatjuk ki, úgy, hogy a szórófejeket leszereljük és — a barázdák (illetve az árkok) egvmástóli távolságának megfelelően — 3—4 cm átmérőjű lyukakat fúrunk a szárny vezeték csövébe (amelyeken át azután az iszap a barázdákba, ill. az árkokba kifolyik). Mindkét esetben olyan csőhálózatot szükséges az elhelyező területen létesíteni, melynek hidránsairól az iszapot a szárnyvezetékbe lehet vezetni. Az iszap útja tehát a következő: szennyvíztisztító telep — tápcsővezeték — az elhelyező telep csőhálózata — hidráns — szárnyvezeték — árok vagy barázda (szükség esetén a hidráns és az iszapot kiadagoló szárnyvezeték közé vontatható, szállító szárnyvezeték is beiktatható). 4. változat: A tisztított szennyvizet öntözéssel, az iszapot pedig talajba való injektálással, vagy pl. gördülő csővezetékkel helyezzük el mező- vagy erdőgazdasági területen (mint a 3. változatnál). Ennek a változatnak két alternatívája van: a) a csak mechanikai tisztítás utáni szennvvízöntözéses, és b) mechanikai és mesterséges biológiai tisztítás utáni szennyvíz-öntözéses. a) A csak mechanikai tisztítás utáni szennyvíz-öntözéses változatra két nagyüzemi, hazai mintatelepünk is van: a kecskeméti és a gyulai, továbbá egy ideiglenes jellegű, nagyüzemi telepünk: a békéscsabai. Mindháromnál — a több éve folyó vizsgálatok adatai szerint — a távozó (talajon átszűrt) szennyvíz kielégítő minőségű: még a téli-tavaszi időszakokban elfolyó, víz minősége is eléri (sőt meghaladja) a jól működő mesterséges biológiai tisztító-berendezések tisztítási hatásfokát. (Az átszűrt szennyvíz pl. foszfort egyáltalában nem tartalmazott, nitrogént is a megengedett határértéknél kevesebbet.) b) A mechanikai fokozatot követően mesterséges biológiai tisztítást a szennyvízöntözés előtt csak kivételes esetekben indokolt végezni. Mindkét alternatíva esetén -— a szennyvízöntözést szántóföldön esőztető vagy barázdás, szőlőkben és gyümölcsösökben cseppenkénti, legelőkön felületi vagy esőztető, nyárfás ültetvényekben pedig árkos vagy bakhátas módszerekkel célszerű végezni, — a szennyvízöntözőtelep nyárfás részét tereprendezni, a kötöttebb talajoknál -— rendszerint — drénezni is célszerű; a szűrőmezőt pedig minden esetben célszerű tereprendezni és drénezni is (mégpedig sűrűn — 2—6 m-ként — elhelyezett dréncsövekkel, melyeket — finomhomokos altalaj esetén — műanyag szűrőréteggel kell körülvenni), — a szennyvíziszapot a szenny vízöntözés berendezéseivel célszerű az elhelyező területre kijuttatni, úgy,, hogy a — rendszerint 300—500 mm átmérőjű — főnyomócsővezetékek mellé az iszap szállítására 130—200 mm átmérőjű fővezetékeket építünk be és ezekhez is bekötjük — tolózár közbeiktatásával — a felszínalatti mellékvezetékeket. így a szennyvízöntöző-telep valamennyi tábláján minden időben tetszés szerint lehet akár szennyvízöntözést, akár iszapelhelyezést végezni (az öntöző telepet természetsen ennek megfelelően kell méretezni!). A tervezési munkáknál az előbbi 2. fejezetben felsorolt tanulmánvokat, továbbá az OVHSZ 115—71. és az OVHMI 116—71. számú szabványnak, illetve műszaki irányelveknek a — várhatóan közeljövőben — megjelenő továbbfejlesztett változatait lehet majd alapul venni és segítséget nyújthatnak a VMGT 87. és 90. számú füzetei, valamint dr. Konrád Mengel: „A növények táplálkozása és anyagcseréje" című könyve (ez 1976-ban a Mezőgazdasági Kiadó gondozásában magyar nyelven is megjelent). 5. változat: A tisztított szennyvizet megfelelően kialakított tórendszeren át a befogadóba (folyóba vagy tóba) vezetjük, az iszapot pedig mező- és erdőgazdasági területen helyezzük el. Ennek alkalmazását a külföldi kísérleti és gyakorlati eredmények mellett az 1979-ben lezárt hazai kísérleti eredmények teszik indokolttá. A külföldi eredmények közül főleg dr. Káthe Seidelnek a Max-Planck Intézet és dr. Siegfried Schwarznak a Greifswaldi Higiéné Institut kutatójának eredményeire, a hazaiak közül pedig számos kutató (dr. Hortobágyi Tibor, dr. Felföldi Lajos, dr. Entz Béla és mások), valamint a fonyódi kísérleti tórendszer 1979-ben lezárt eredményeire hivatkozom. E kutatások adatai szerint ugyanis — a nád és a rajta megtelepülő baktérium-tenyészetek a szennyvizekből nemcsak a fenolokat, nehézfémeket'és egyéb mérgező anyagokat vonják ki, hanem még a sugárzó anyagokat is; — a káka — valószínűleg mikroorganizmusok közreműködésével — elpusztítja a salmonellákat és más fertőző mikroorganizmusokat is (lásd a „Hobby" című folyóirat 1976. évi 3. számát); — az algák kivonják a növényi tápanyagokat és azokat állati — sőt emberi — fogyasztásra is alkalmas fehérjékké alakítják át (Nyugat-