Hidrológiai Közlöny 1981 (61. évfolyam)
5. szám - Dr. Csanády Mihály–Dr. Deák Zsuzsanna–Somló Lajos–Dr. Kádár Mihály–Dr. Orsós Sándorné–Dr. Rédey Barnabás: A Balatonba jutó szennyvizek higiénés értékelése, különös tekintettel a fertőtlenítésre
Hidrológiai Közlöny 1981. 4. sz. 229 A Balatonba jutó szennyvizek higiénés értékelése, különös tekintettel a fertőtlenítésre* DR. CSAIÁDY MIHÁLY," DR. DEÁK ZSÜZSÁNNA," SOMLÓ LAJOS,** DR. KÁDÁR MIHÁLY,** DR. ORSÓS SÁNDOR NÉ,*** DR. RÉDEY BARNABÁS*** A balatoni szennyvíztisztítási helyzet áttekintése Több mint egy évtizede született már olyan elvi döntés, amely szerint a Balatonba egyáltalán nem szabad szennyvizet bevezetni. A gyakorlat ezzel szemben még 1980-ban is az volt, hogy Siófok kivételével a teljes Balatonpart szennyvize közvetlenül vagy közvetve a tóba jutott. (Balatonalmádi szennyvizét a Séd rendszerébe juttató vezeték építése megkezdődött.) 1960-ban még alig volt kimutatható a szennyvízbeömléseknek a tóra gyakorolt hatása [1], 1969— 70-ben a szennyezés már sokkal jelentősebb volt, Balatonfüreden a nádas szélétől 100—200 m-re is emelkedett volt az ammónia- és foszfáttartalom [2]. Közöltünk néhány adatot a szennyvízzel a Balatonba jutó nitrogén és foszfor mennyiségére is [2], Az utóbbi évtizedben a Balaton látogatottsága igen nagy mértékben nőtt. A vízellátás által szolgáltatott víz mennyisége 1966-tól 1975-ig a Balaton térségében 20-ról 96 ezer m 3/nap-ra (nyári átlag), a szennyvíztisztító kapacitás ugyanakkor 8-ról 20 ezer m 3/nap-ra emelkedett [3]. 1975-ben tehát a szennyvíztisztító kapacitás mindössze 21%-a volt a termelt víz mennyiségének. A tényleges terhelés akkor 35 ezer m 3/nap volt, ami súlyos túlterhelést (175%) jelentett. Az 1976—77-es vizsgálatok alapján megállapítottuk, hogy a vizsgált 16 balatoni szennyvíztisztító berendezés közül a hatásfok jó ill. elfogadható hat, gyenge öt és további 5 berendezés esetében pedig rossz volt [4], A szennyvízmennyiségek alapján értékelve a helyzet még kedvezőtlenebb volt: a szennyvíznek csak 16%-a került jó vagy tűrhető hatásfokkal működő telepre, és csaknem fele (47%) olyan berendezésbe jutott, melynek hatásfoka rossz volt. (A vizsgálatok nem terjedtek ki a siófoki szennyvízre, mivel az nem a Balatonba kerül.) 1979-re a víztermelő kapacitás 127 ezer, a szennyvíztisztító kapacitás 42 ezer m : !/nap-ra nőtt [5], az 1975-ös 21%-os hányad ezzel 33%-ra emelkedett, ami még mindig nagyon kedvezőtlen arány. Megépült néhány új szennyvíztisztító berendezés (Révfülöp, Balatongyörök), üzembe helyezték az új siófoki telepet', bővült a keszthelyi és akarattyai tisztítótelep, biológiai fokozat létesült az alsóörsi telepen. A helyzet ennek ellenére nem javult lényegesen. * Készült a 6—10—0401—04—0/T sz. tárcaszintű téma keretében. ** Országos Közegészségügyi Intézet, Budapest. *** Veszprém megyei KÖJÁL, Veszprém. Keszthelyen az új, kombinált műtárgyas tisztítóknál sok volt az üzemzavar, még mindig előfordult (pl. 1980 tavaszán is), hogy a szennyvíz egy része nem a lápra jutott, hanem — gyakorlatilag tisztítatlan állapotban — a Csókakő-patakon keresztül a Balatonba. Balatonfüreden a III. ütemben épült bécsi medencés műtárgyak esetében szintén gyakran észleltünk üzemzavart, de a II. ütem egyik Kessener medencéje is üzemképtelen volt egy teljes idényen keresztül. Az I—II. és III. ütemek közötti átkapcsolási lehetőség hiányában a meghibásodott egységekre jutó terhelést a működő egységek között nem lehet egyenletesen elosztani, vagyis a működő kapacitást sem lehet optimálisan kihasználni. Az átemelő telepre beépített szivattyúk túl nagy teljesítménye, cLZ£LZ 8b lépcsőzés hiánya miatt igen egyenlőtlen a hidraulikus terhelés, ami szintén rontja a hatásfokot. Ez utóbbi nehézség a balatonakarattyai telepen is jelentkezett. Az új révfülöpi és balatongyöröki telepek kapacitása nincs kihasználva, Révfülöpön a terhelés a tervezettnek igen csekély hányada. Alsóőrsön az eleveniszapos biológiai tisztítóvá való átalakítás nem mondható sikeresnek; a berendezést sem az 1979-es, sem az 1980-as idényben nem láttuk bedolgozott állapotban egyetlen egyszer sem. A közvetlenül a Balatonba jutó szennyvizek esetében az állandó fertőtlenítés szükséges ós indokolt. Ehhez jelentős beruházásra sincs szükség: a klórvagy hipokloritadagoló berendezések gondos kezelésével, az adagolt mennyiség rendszeres ellenőrzésével a fertőtlenítés elvégezhető. Ennek ellenére a fertőtlenítés terén is elég kedvezőtlen tapasztalatokat szereztünk: 1977-ben például 10 fertőtlenítő közül csak 4 működött jól, 2 tűrhetően és 4 nem megfelelően. A szennyvizek szerepe a í'oszforterhelésben A Balaton eutrofizáció elleni védelme szempontjából a növényi tápanyagok: a foszfor és nitrogén távoltartása volna alapvető jelentőségű, ezen belül is a foszfort tartják minimum-faktornak. A tó vizének minőségét, vagyis az üdülés legfontosabb tényezőjét ma már alapjában fenyegeti az eutrofizáció, amely a Keszthelyi öblön kívül a tó déli felében, de bizonyos mértékben már az északi medencében is egyértelműen jelentkezik. A biológiai egyensúly megváltozásával is összefügghet, hogy bizonyos területeken a vízből enterális kórokozók rendszeresen kimutathatók, vagyis itt a fürdőzés a fertőzés kockázatával jár. Egyes kékalgák által termelt toxinok hatásának tulajdonítható a bőrgyógyászati kezelést igénylő tünetek
