Hidrológiai Közlöny 1981 (61. évfolyam)

1. szám - Dr. Szolnoky Csaba: A hőszennyezés fizikai és vízbiológiai folyamatainak kapcsolatáról

Dr. Szolnoky Cs.: A hőszennyezés Hidrológiai Közlöny 1981. 1. sz. 9 — A közvetlen hőhatás az élőlény hőhalálát okozhatja, vagy életjelenségeiben (növekedés, szaporodás stb.) eredményezhet változásokat. A hőhatás esetleg az ökoszisztéma átrendeződéséhez is vezethet, például a víztisztítás szem2Jontjából kedvezőtlen, magasabb hőigény ű kékalgák elszaporodását okozhatja [10]. A Dunamenti Hőerőmű meleg vizében egyes esetekben például megfigyelhető volt a domináns kovaalgák plazmájának destrukciója [11]. A szervezetek eltérő hőtűrése minden esetben az illető erőműre és folyószakaszra vonatkozó egyedi vizsgálatot tesz szükségessé, hiszen a szélsőséges hőmérséklet-változásokhoz alkalmazkodni képes euritermikus fajok jobban, a sztenotermikus fajok nehezebben viselik el a víz gyors felmelegedését [10, 12]. Általában létezik azonban minden faj számára a közvetlen hőhatásnak egy felső, letális határa, amely a faj szervezeteinek nagymértékű pusztulását okozza [13] (3. ábra). — A közvetett hőhatáskor az oxigénhiány, vagy a táplálék eltűnése következtében az élőlény életjelenségeiben (pl. öröklődés) kedvezőtlen változások jelentkezhetnek, esetleg késleltetetten [11, 12, 13]. Kiemelkedő jelentőségű ezen a téren a folyó oxigénellátottsága. Ilyen szempontból a folyók duzzasztott, nagyobb mélységű és oxigénben szegényebb szakaszaira különös figyelem fordítandó [14]. A bentosz helytülő (szesszilis) szervezetei nem mozognak a hűtővízzel együtt, így — az erőmű folyamatos üzeme és a folyóban gyakorlatilag állandó hőcsóva esetén — állandó hőterhelést kapnak, hőtűrésük ezért a planktonszervezetekét valószínűleg meghaladja. Állandóan meleg környezetben, például a hőforrásokban élő rendszertani csoportok lényegesen nagyobb hőmérsékletet is kibírnak [8]. A szesszilis szervezetek jelentősége valószínűleg duzzasztott, kissebességű folyószakaszok esetében számottevőbb. A nekton élőlényei közül a halakat illetően a legismertebbek a hőmérséklet-változások hatásai. Kisebb jelentőségűnek tűnik ezen a téren a folyó teljes keresztmetszetének néhány fokos egyenletes felmelegítése, ez a halakat magasabb hőmérséklethez szoktatja, ami a hőtűrésük emelkedését eredményezi [13]. Veszélyes lehet viszont a halak számára a torkolat meleg környezetében, esetleg a melegvíz-csatornában való huzamos tartózkodás, a túl meleg környezethez való szoktatás és természetes életritmusuk megváltoztatása miatt. Ilyen szempontból kedvezőbb a ráccsal, vagy torkolati műtárggyal befejeződő melegvízvisszavezetés. (amely meggátolja a halak feljebbjutását), és kedvezőtlenebb a hosszú, gyakorlatilag lehűlésmentes, a halak számára járható melegvízcsatorna. A jellemző életközösségeket érő fenti hatások és az egyes életközösségek esetleges veszélyeztetettsége az adott folyó konkrét hőterhclési folyamatának alapján bírálható el. A következőkben ezért a hazai folyóinkon várható hőterheléséből és ennek a bemutatott vizsgálatok [2] alapján meghatáI Sí =-9 -íi 80 70 60 50 W 30 10 10 L II lUIUO letális határ) S/, /// \Y L II lUIUO letális határ) / / / \s \ L II lUIUO letális határ) // 1 / i ! \ l 1 Rí í —ti—|uL —ft—ILL 1 / Rí í —ti—|uL —ft—ILL j Rí í —ti—|uL —ft—ILL 1 / 1 1 ! l / ! ! 1 1—L 1 10 15 20 25 Szoktotósi hőmérséklet [C°] 3. ábra Szervezetek hőtűrése Abb. 3. W ármetoleranz der Organismen rozott jellegzetes lefolyásából kiindulva kell a várható hatásokat megbecsülni. A hőterhelés jellemző folyamata folyóinkon A hőterhelési folyamat Dunán és Tiszán megfigyelt jellegzetességeinek [2] egybevetésére a 4. ábra nyújt lehetőséget, dunai és tiszai, mérések [4] egyidejű szemléltetésével. A bevezetett hűtővízhozam DUNA• Százhalombatta, 1976.okt.21. (a^MDr^/s, 0

h'S6,6m3/s) ] TISZA Tiszapalkonua, 1979. szept. 6. (üt-205rtf/s, üh"38rrf/s) 1 2 Távolság a bevezetéstől, L [km] y -N fy . V I \] \v IdunMÍÍ DUNA,At 1,0 0,5 | 1 , 2 Hőhatás időtartama, T[h] —0 TISZA: (V~0,34m/s) DUNA• (V" 1,3m/s) ggpP T lB-IS0~200m r. r*— • 4. ábra A dunai és tiszai hőterhelés jellemzői Abb. 4. Kennziffern der Warmebelastung in Donau und Theiss