Hidrológiai Közlöny 1980 (60. évfolyam)
12. szám - Dr. Benedek Pál–dr. Licskó István: Mikroszennyezők eltávolítása az ivóvízből
Dr. Benedek P.—Dr. Licskó I.: Mikroszennyezők Hidrológiai Közlöny 1980. 12. sz. 489 hidroxid nem létesít erős kötést. Nagy kezdeti Cd 2+ koncentrációk esetén (30—50 /ig/l) a spontán kicsapódás során kolloid-kvázikolloid diszperziót alkotó kadmium vegyületek az előzőnél sokszor nagyobb koncentrációban keletkeznek, és ezek egyszerű szűréssel nem távolíthatók el. A koaguláns koncentrációjának növekedésével — egy bizonyos határig — nő a kolloid állapotú részecskék, és így a kadmium eltávolítás mértéke is. A higany spontán kicsapódása a kadmiuméhoz hasonló a Duna-vízben. A Hg 2 + spontán kicsapódása nyomán elsősorban olyan morfológiájú higany vegyületek képződnek, melyek kolloid-kvázikolloid diszperziót alkotnak, így egyszerű szűréssel ezek sem különíthetők el a víztől. Ezért az adagolt koaguláns mennyiségének növekedésével — a kezdeti Hg koncentrációtól függően kisebb-nagyobb mértékben — nő a higany eltávolítás mértéke ,is (10. ábra). 7,0—7,5 pH tartományban, 60 -90 mg/l A1 2(S0 4) 3.18H. 20 adagolás mellett 70—85%-ós higany eltávolítást sikerült elérnünk. Lúgos koagulációval (pH=ll,0 környezetében) 90%-ig sikerült az eltávolítás hatásfokát növelnünk. Kezdeti Hg 2 + koncentrációk 3—12 pg/l voltak. Vizsgálataink során laboratóriumi poharas kísérleteket végeztünk. Érdemes itt visszatérni a már fentebb említett EPA ajánláshoz, mely szerint szervetlen Hg eltávolítása tekintetében lúgos kezeléssel kapAlM } [mg/l] .9. ábra. A Dunavízhez adott Cd' 2 + koncentrációjának változása az adagolt alumíniumszulfát mennyiségének függvényében Fig. 9. Goncentration of Cd+ added to Danube ivater vs. the amount of alumínium sulphate 10. ábra. A Dunavízhez adott Hg 2 + koncentrációjának változása az adagolt alumínium szulfát mennyiségének függvényében Fig. 10. Concentration of Hg 2 + added to Danube water vs. the amount of alumínium sulphate ták a legjobb eredményeket pH =11,0 környezetében. A 8,5—11,0 pH tartományban az eltávolítás hatásfoka 20—70% között változott. Hagyományos koagulánsokkal (Al 3 +, Fe 3 +) pH = 7,5 környezetében 50%-nál gyengébb hatásfokot értek el, és úgy találták, hogy a tisztítandó víz zavarosságának növekedésével nő a Hg eltávolítás hatásfoka, de a lúgos kezelés hatékonyságát nem éri el. Végül is Duna-vízzel 7,0—7,5 pH környezetében végzett laboratóriumi kísérleteink során megállapíthattuk, hogy a hagyományos vízkezelési technológiák segítségével az ólom, kadmium és higany szennyezők koncentrációja az ivó vízszabványban előírt határérték alá csökkenthető még akkor is, ha a következő években az említett fémek koncentrációja a Duna vizében a jelenlegi szint többszörösére növekednék. Pl. 10 /íg/1 Hg-1, 50 /ig/1 Cd-t és 150 //g/1 Pb-1 tartalmazó Duna vízből derítéssel és szűréssel (laboratóriumi kísérletek!) olyan víz nyerhető, melynek Hg tartalma az 1 /tg/l-t, Cd és Pb tartalma pedig a 10 /íg/l-t nem haladja meg. A Duhára telepített felszíni víztisztító üzemekben alkalmazott klasszikus technológiai lépések a következő években is biztosítani tudják a szervetlen mikroszennyezők csoportjába tartozó egyes nehézfémek (Hg, Cd, Pb) távoltartását az ivóvíztől a jelenleg érvényben lévő magyar ,,Ivóvízszabvány"-nak megfelelően. összefoglalás A mikroszennyezők ivóvízből való eltávolításának egyik fontos lépése a mikroszennyezőket tartalmazó szennyvizek megfelelő tisztítása a keletkezés helyén, mindenesetre még a befogadóba történő bebocsátás előtt, általában a befogadóra alkalmazott vízminőségszabályozás keretében. Sajnos a diffúz vízszennyezések (légszennyezés, talajszennyezés) révén még így is számolnunk kell a vízellátásra szolgáló vízkészletekben a mikroszenynyezőkkel. A vízbeszerzési hely megfelelő kijelölésével részben csökkenthetjük az ivóvízbe jutó
