Hidrológiai Közlöny 1980 (60. évfolyam)

1. szám - Dr. Egerszegi Gyula: Közigazgatási jogi felelősség a vízminőségvédelmi jogszabályok megszegéséért

42 Hidrológiai Közlöny 1980. 1. sz. Dr. Egerszegi Gy.: A közigazgatási jogi felelősség toJ< figyelembevételével— 1964-ben, 1966-ban, 1967-ben, 1968-ban, 1969-ben, majd 1978-ban továbbfejlesztették; részben jogszabálymódosítás, részben pedig teljesen új jogszabály alkotása útján. A jogszabálynak ez a gyakori változása is azt jelzi, hogy a jogalkotásnak rendkívül nehéz feladattal kellett megbirkóznia, hiszen a bírságolás nem csupán jogi, hanem közgazdasági ós — az államigazgatási döntést megalapozó mérés, illetőleg laboratóriumi vegyelemzés folytán — műszaki, kémiai, sőt biológiai problémákat is vetett fel. Ennek részletes taglalására nincs most itt módunk, ezért csupán példaként említjük meg, hogy a jogalkalmazási gyakorlat bebizonyította: vannak olyan toxikus szenynyező anyagok, amelyeket a rendelkezésre álló kémiai eszközökkel nem lehet megfelelően kimutatni. Ezért a jogi szabályozás fejlesztése során szükségesnek mutatkozott a biológiai vizsgálati módszerek bevezetése és bizonyítékként való elfogadásuk jogszabályban intézményesített lehetővé tétele. A többi bírságfajtát is az jellemzi, hogy jogi szabályozásuk elméleti megalapozása interdiszciplináris (jogi, műszaki, kémiai, biológiai stb.) kutatásokat igényel. 4) Jelenleg szennyvízbírságot az az üzem köteles fizetni, amelynek a folyókba, tavakba, víztározókba vagy a felszín alatti vizekbe bocsátott szennyvize a jogszabályban megállapított mértéken felül tartalmaz szennyezőanyagot. A jogszabály tehát a határértéket a kibocsátott szennyvízre nézve adja meg mg/literben. (Kezdetben a határértéket a befogadóra — folyóra, tóra stb. — vonatkoztatva állapították meg, s azt kellett vizsgálni, hogy a kibocsátott szennyvíz milyen mértékű többletszennyezést idézett elő a befogadó vizében. Ennek megfelelően folyók esetében két helyről kellett venni vízmintát és a két vizsgálati eredményt egybevetni. Ez a szabályozási mód azonban nem bizonyult megfelelőnek.) A határérték megállapítás fajlagosan, vagyis a szennyezőanyag fajták szerint differenciáltan történt. A hatályos jogszabály 18 szennyező és 13 mérgező anyagra, vagyis összesen 31 anyagra nézve állapít meg határértéket. Az 1978. évi jogszabálymódosítás során a legnagyobb változást a befogadók szerint differenciált határérték-rendszer bevezetése jelentette. Amíg ugyanis korábban egységes határértékek voltak érvényben, most a befogadókat hat védettségi kategóriába sorolták. Az első kategóriába tartozik féltett természeti kincsünk: a Balaton és vízgyűjtő területe. A második kategóriát az ivóvízbázisok és üdülőterületek, a harmadikat az ipari területek, a negyediket az öntözővízbázisok, az ötödiket a Duna és a Tisza nem kiemelt (a II—IV. kategóriába nem sorolt) szakaszai, végül a hatodikat a fennmaradó egyéb befogadók alkotják. A differenciálás mértéke esetenként igen számottevő. Így pl. az T. kategória tekintetében a szulfidok határértéke 0,01 mg/l, ugyanez az V. kategória tekintetében 5 mg/l. A higany határértéke az I. kategóriában 0,002, a III—IV. kategóriában pedig 0,02 mg/l. Itt kell megemlítenünk, hogy a differenciálás során csupán általános tendencia, hogy a határértékek az I. kategóriától az V. kategória felé haladva növekednek. Ez alól azonban számos kivétel van. így pl. a IV. kategóriában négy szennyező, illetőleg mérgező anyagra nézve szigorúbb határértéket állapítottak meg, mint amely a III. kategória tekintetében irányadó, míg 24 komponenset illetően a két említett kategória határértékei megegyeznek. A VI. kategóriát nem is említettük az iménti általános tendencia felvázolásakor, hiszen itt már nyolc szennyező anyagfajta tekintetében érvényesülnek szigorúbb határértékek, mint az V. kategóriában. A jogszabály ugyancsak anyagonként megkülönböztetve állapítja meg az 1 kg — határértéken felüli — szennyezőanyagra jutó bírságtételt. Ez a bírságtétel az egyes szennyező és mérgező anyagok veszélyességétől függően 0,01 Ft/kg és 10,000 Ft/kg szélső értékek között változik. A bírság alapja az egy év alatt kibocsátott, határértéken felüli szennyezőanyag-mennyiség. A bírság kiszámítása során ezt a mennyiséget szorozzák meg az adott szennyezőanyag fajtára megállapított bírságtétellel. Ha a szennyvíz több szennyezőanyag-fajtát tartalmaz, a számítást minden egyes anyagra nézve külön-külön el kell végezni és a rész-összegeket össze kell adni. A szennyvízbírság az idő függvényében progresszív: a bírságolás harmadik évében kétszeres, negyedik évében háromszoros, az ötödik és a további években pedig ötszörös összegben kell kiszabni. Ha az üzem 1969. január 1. napját követően megfelelő tisztító-berendezés nélkül kezdte meg a működését, a szennyvízbírságot a bírságolás első évétől kezdődően kétszeres, a másodikban háromszoros, a harmadik és a további években ötszörös összegben szabják ki. A szennyvízbírság célja azonban nem a minél nagyobb bírságbevétel elérése, hanem az, hogy az ismétlődő és — a progresszivitás folytán — emelkedő összegű bírság az üzemet a káros szennyezés csökkentésére vagy megszüntetésére késztesse. Éppen ezért — mintegy kedvezményként — írja elő a jogszabály, hogv arra az üzemre, amely szennyvíztisztító berendezésének építését megkezdte és folyamatosan végzi, a szennyvízbírságot a progresszív szorzó mellőzésével kell kiszabni. Hasonló kedvezmény illeti meg az üzemet akkor is, ha a káros szennyezést nem szennyvíztisztító berendezés építésével, hanem más beruházással vagy a technológia megváltoztatásával kívánja megszüntetni. Arra, hogy a bírságolásnak nem a büntetés a tulajdonképpeni célja, jól rávilágít a jogszabály egy másik rendelkezése is, amely arra az esetre vonatkozik, amikor a vízügyi hatóság határozatban — megfelelő határidő kitűzésével — kötelezi az üzemet a káros vízszennyezés megszüntetésére. Ilyenkor a határozat jogerőre emelkedésétől kezdődően a vízügyi hatóság alkalmazza ugyan a progresszív szorzót, de eltekinthet a bírság alapösszegén felüli bírságrész behajtásától. Az üzem azonban ezt az összeget köteles elkülönítve kezelni és kizárólag a vízügyi hatóság által megállapított kötelezettségének teljesítésére használhatja fel. A rendeltetésszerű felhasználás garanciája a hatóságnak az a joga, hogy a határozattal szembeni mulasztás esetén bármikor elrendelheti az elkülönítve kezelt összeg befizetését. Az ismertetett rendelkezés célja egyértelmű: a vízügyi hatóság ne vonja el az üzemtől azokat az anyagi eszközöket, amelyeket a hatósági határozat végrehajtására lehetne és kell fordítani." Más kérdés azután, hogy a bírság alapösszegének (tehát a progresszív szorzó alkalmazása nélkül ki-