Hidrológiai Közlöny 1979 (59. évfolyam)
2. szám - Aujeszky Géza–Dr. Scheuer Gyula: A nyugat-bükki karsztforrások foglalásainak vízföldtani tapasztalatai
64 Hidrológiai Közlöny 1979. 2. sz. Aujeszky G.— Dr. Scheuer Gy.: A Ny.-bükki karszt. 1. ábra. Áttekintő helyszínrajz foglalt források helyeinek feltüntetésével Abb. 1. Übersichtslageplan mit Anführung der Orte der gefassten Quellen mert a forrásoknál felismert karsztvízföldtani öszszefüggések és adottságok olyan földtani viszonyokra adnak új ismeretanyagot, amelyek eddig nem voltak ismertek. Ilyennek értékelhető a Mónosbéli Vízfő és a felsőtárkányi Szikla forrásokhoz kapcsolódó, triász agyagpalával fúrásokkal már igazoltan lefedett, karsztos területek kimutatása. A hegység földtani felépítésével magyarázható a karsztvízföldtani adottság is. Miután az rendkívül bonyolult, ennek megfelelően a hegység hidrogeológiája is összetett. A nagy elterjedésű felszíni vízgyűjtő területeken beszivárgott csapadékvizek legnagyobb része D, DK-i irányba áramlik és e részen találhatók a legnagyobb vízhozamú források. A kitűnő vízvezetői tulajdonságú kőzetek elterjedését É felé lezárják az idősebb paleozoós nagyrészben vízzáró vagy rossz vízvezető kifejlődésű — agyagpala — rétegösszletek és ezek magasan települnek ill. érintkeznek a vízvezető mészkövekkel. Ezért a karsztos kőzetekbe beszivárgott vizek útjukat — miután É felé vízzáró rétegek lezárják — a földalatt nagyrészben D felé folytatják, mert a földtani felépítésből adódóan a vizek áramlásának az idősebb fekü kőzetek nem képeznek gátat. A hegység É-i részén ott találunk forrásokat, ahol a vízzáró képződmények az átlagosnál mélyebben települnek utat nyitva ezzel a vízkifolyásnak É felé, vagy a nagy egységes bükki karsztrendszertől független helyi vízföldtani egységhez tartoznak, amelyeknek különálló vízháztartási, és karszthidrodinamikai rendszerei alakultak ki. A fent vázolt viszonyokkal magyarázható az a körülmény is, hogy a források eltérő típusokhoz tartoznak. Az északi források legnagyobb része átbukó típushoz tartozik, helyi és egyedi jellemvonásokkal. A D-i források már változatosabb típusokkal mutatkoznak, miután a földtani felépítés már erre nagyobb variációs feltételeket biztosított. A források egy része duzzasztott, egy része pedig közvetlenül a víztartó kőzetből vagy törmelékes üledékeken keresztül törő felszálló típusba tartozik (2. ábra). 3. Forrásíoglalások ismertetése és üzemeltetési tapasztalatok A hosszú évtizedes gyakorlat alapján kialakult karsztforrás foglalási típusok és ezekhez kapcsolódó műtárgyak lényegében mindegyike alkalmazást nyert annál a 12 karsztforrásnál, amelyek vizsgálataink tárgyát képezték. így ezeknél az alábbi forrásfoglalási típusok vannak: 1. Táros 2. Aknás 3. az aknás forrásfoglalás táróval kombinálva 4. nyitott medencés 5. a zárt medencés 6. galériás 7. kutas A fenti felsorolásból látható, hogy a forrásoknál alkalmazott foglalási módok sokrétűek, amit a karsztforrások bonyolult vízföldtani viszonyaival lehet részben magyarázni és indokolni. A forrásfoglalások célja az, hogy a természetes vízkilépési helyen vagy helyeken, ill. azok környezetében elhelyezett műtárgyakkal a karsztrendszer dinamikus vízkészletét a fogyasztók részére hasznosítsák és a víz a közegészségügyi előírásoknak megfeleljen. A karsztrendszer vízkészletének hasznosítása és kitermelése történhet gravitációsan forrásküszöb süllyesztése nélkül és ebben az esetben a forrásra telepített vízmű kapacitása mindenkor megegyezik a forrás vízhozamával. A második módszer az, amikor a forrás egyenlőtlen vízhozamát küszöbsüllyesztéssel kiegyenlítik olyan formában, hogy átmenetileg statikus készletfogyasztás történik kis vízutánpótlású időszakban, amely visszatöltődik bő vízjárású hónapokban. Ebben az esetben a forrás vizét már rendszerint gépi emeléssel termelik ki és nyomják a hálózatba (3. ábra).
