Hidrológiai Közlöny 1979 (59. évfolyam)

2. szám - Dr. Bendefy László

57 Hidrológiai Közlöny 1979. 3. sz. Schulhof Ödön DR. BENDEFY LÁSZLÓ 1904 — 1 9 77 A föld- és a rokon tudományok egyik — ma máiritkaságnak számító — polihisztorát vesztettük el dr. Bendefy László tagtársunk 1977. augusztus 13-án bekövetkezett halálával. E rövid megemlékezésben a fájdalmas veszteség igaz szívből történő átérzése mellett, csak a legfontosabb életrajzi adatok közzétételére szorítkozva, főleg a Magyar Hidrológiai Társaság tevékenységi körébe tartozó munkásságára kívánjuk a figyelmet felhívni. Bendefy László Vasvárott 1904. augusztus 17-én született, régi pedagógus családból. A szentgotthárdi állami gimnáziumban tett érettségi után, általános mérnöki oklevelét 1928-ban a budapesti József Nádor Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetemen, bölcsészetdoktori oklevelét a földtanőslénytan—földrajz tárgyakból 1929-ben a budapesti Pázmány Péter Tudomány Egyetemen szerezte. 1924 és 1929 között újjászervezte a Vas megyei Múzeum ásvány-, kőzet- és őslénytárát, és folytatta a baltavári őslénytani ásatásokat. 1928-tól 1929-ig a Pest megyei Dunavölgyi Lecsapoló és Öntöző Társulatnál dolgozott, 1929-ben pedig a Pénzügyminisztérium szolgálatába lépett. Két évet a szegedi Földmérési Felügyelőségnél töltött, majd 1931-től az Országos Háromszögelő Hivatal mérnökeként a hazai precíziós szintezési munkákkal foglalkozott. 1946-ban újjászervezte a Pénzügyminisztérium bányászati-kutatási osztályát. Az itt folytatott munkák során tárták fel a sóshartyáni „Jodaqua" gyógyforrást, amelyből már 1948-ban napi 14 000 litert exportáltak Svájcba és a nyugati államokba. 1950—1958 között az országos felsőrendű szintezési munkákkal, valamint az I. és a II. rendű szintezési háló kifejlesztésével foglalkozott. 1953— 1956-ig a Budapesti Műszaki Egyetem Hadmérnöki Karán a „térképészeti földtan" c. tárgy meghívott előadója volt. 1958-ban „Szintezési munkálatok Magyarországon 1820—1920" c. 64 íves, az Akadémiai Kiadónál megjelent munkájával a műszaki tudományok kandidátusa fokozatot szerezte meg. 1959-től 1971 végéig a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet tudományos főmunkatársa, nyugdíjazása után pedig az intézet tudományos szaktanácsadója volt. 1972-ben „A Balaton évszázados vízszintváltozásainak méghatározás^., különös tekintettel a hazai geodézia-történeti és kartográfiai vonatkozású forrásokra" c. értekezése alapján a földtudományok doktorává nyilvánították. Hidrológiai témájú tudományos munkássága során új utakat tört a kéregszerkezet, a recens kéregmozgások és a felszíni vízhálózat kialakulásának és fejlődésének vizsgálata terén. Kedvelt témája a természeti földrajzi és geomorfológiai jelenségeknek a földtani és geofizikai tényezők hatását is figyelembe vevő komplex vizsgálata. Ide tartozik akadémiai doktori értekezésének témája is, melyben a Balaton vízszintváltozásai természeti és antropogén tényezőinek hatását vizsgálja több ezer évre visszamenően. Tudomány- és technikatörténeti kutatásai közül kiemeljük a hazai folyószabályozások történetével, valamint a vízrajzi térképek rendszerezésével foglalkozókat. Figyelemre méltó a „Mikoviny Sámuel megyei térképei különös tekintettel az Akadémiai könyvtár kézirattárának Mikovinytérképeire" (1976) c. kétkötetes monografikus feldolgozása. Külön színfoltot jelentenek a Hidrológiai Tájékoztatóban Huszár Mátyás, Vedres István, Vay Miklós, Lányi Sámuel, Vörös László, Walcher József, Nopcsa Ferenc és Krieger Sámuel életművéről megjelent rendkívül olvasmányos, és ugyanakkor tudományos értékű megemlékezései. A hazai és a külföldi szaklapokban megjelent tudományos dolgozatainak száma több mint 250, míg összes művének bibliográfiája közel 800 tételből áll. E számok önmagukban nem is tükrözik azt a határtalan szakmaszeretetet és elhivatottságot, amely minden időben erőt adott ezek létrehozására. Szakirodalmi munkássága —- hozzá hasonló érzékű kutatók számára — a jövő kutatások alapját és kiinduló pontját jelenti. Széles skálájú tudományos és társadalmi munkásságát többek között a Munka Érdemrend ezüst fokozata (1966), a Lázár deák emlékérem (1970), a MTSZ-díj (1976), és a Térképészet Kiváló Dolgozója kitüntetés (1976) is fémjelzi. 1977. augusztus 25-én kísértük az óbudai temetőbe. Sírhelye a Thesszalonikai-öböltől az Elba torkolatáig húzódó, a Vardar övezet folytatásában levő fő lineamentek mélytörésrendszere fölött, a Duna teraszán, az egykori Aquincum és a mai napig is feltörő Római fürdői langyosforrások térségében, egy eredményekben gazdag életút egész munkásságát jelképezi. Dr. Vitális György »