Hidrológiai Közlöny 1979 (59. évfolyam)
12. szám - Dr. Kovács György: A regionális lefolyás-szabályozás és a vízellátó rendszerek kapcsolata
532 Hidrológiai Közlöny 1979. 12. sz. Dr. Kovács Gy.: A regionális lefolyás-szabályozás 5. ábra. A javasolt tatabánya—székesfehérvári vízgazdálkodási rendszer vázlata Puc. 5. CxeMa npeÖAaeaeMOü cucmeMbi pezuoHanbHoao eodocHaöJiceHusi TamaőaHbn— CeKeuicßexepeap Fig. 5. Diagram of the Tatabánya — Székesfehérvár water management system suggested kaphat vízpótlást. Az utóbbi ágról dél felé megoldható a Császárvíz táplálása is segítve ezzel a zámolyi és pátkai tározók üzemét, a Velencei-tó ví zkormányz ását. A rendszer jelentős előnyeként említhetjük — azonkívül, hogy a felsorolt területeken gyökeresen megoldja a vízhiány okozta gondokat — több ütemben építhető, rugalmasan bővíthető. Az első ütemben (amely maga is tovább szakaszolható: l/a ütem Tata—Tatabánya—Bicske; 1/b ütem Oroszlány—Bodajk) 4 m 3/sec-os szállítókapacitással ellátja a Vértes vonalától északra eső területeket. A második ütemben 9—10 m 3/sec-ra emelve a vízhozamot bekapcsolható mind Székesfehérvár, mind a Velencei-tó környéke. Még a második ütemben — vagy önálló harmadik ütemként — a rendszer a kereken 100 millió m 3 kapacitású bikoli tározóval bővíthető, ami nemcsak az évszakos ingadozás okozta fogyasztási csúcsok kiszolgálását segíti, hanem jelentős biztonsági tartalékot is nyújt a régióban levő fogyasztók számára. A szállító rendszer a természetes medrek felhasználásával alakul ki. Anyagigényes nyomócsőépítésre csak két rövid szakaszon kerül sor. Ezzel érhető el, hogy a délkeleti változatnál több célt szolgáló és nagyobb kapacitású első ütem és az egyfeladatú Százhalombatta—Bicske közötti megoldás beruházási költsége közel egyező. A rendszer részeit alkotó kis üzemi tározók a bányavíz összegyűjtésére is alkalmasak, segítve ezzel annak hatékonyabb felhasználását. Végül előnyként említhető, hogy a javasolt több célú vízgazdálkodási rendszer — amelynek műszaki tanulmányát az Eszakdunántúli Vízügyi Igazgatóság dolgozta ki — szervesen illeszkedik abba az országos hálózatba, amit a távlati igények figyelembevételével az egységes régiókat összekapcsoló vízkormányzási rendszer vázaként előre jelezhetünk. Az elmondott példa alapján következtetésként megállapíthatjuk, hogy egy-egy ellátó rendszer tervezése során mindig fel kell mérnünk az érintett körzet minden vízgazdálkodási igényét. Ezek megoldására több alternatívát kell részletesen kidolgoznunk, figyelembe véve, hogy ezek hatáskörzete egymástól eltérő is lehet. Elemeznünk kell, hogy a vizsgált változatok hogyan illeszkednek a jövőben majd szükségessé váló, átfogó, országos rendszerbe. Fel kell tárnunk nemcsak a műszaki mutatókat (vízszolgáltató kapacitás, tározó képesség), hanem a gazdasági jellemzőket is (a beruházás, az üzem, a fenntartás költségét, a szakaszolhatóságot, az előre hozott és kapcsolódó beruházások arányát, a várható kihasználtságot, az anyag és munkaerő szükségletet stb.) és ezek figyelembevételével kell a döntéseket előkészítenünk. Már az előző példában is említettük a biztonsági tartalék kérdését. Talán nincs olyan termelő üzem, ahol a folyamatos anyagellátás érdekében nem tartalékolnak több napos készletet a felhasználásra kerülő nyersanyagból, vagy féltermékből. Fokozottabban szükséges a tartalék a mindennapi élet vitelét biztosító szolgáltatások esetében. Az energiahálózatban egy-egy gép kiesését a tartalék belépése azonnal pótolja. A hőközpontok szolgáltatása sem akadhat meg, ha rendkívüli események a szállítás folyamatosságát megszakítják, ezért rendelkezniük kell megfelelő fűtőanyagtartalékkal. Vízműveink víztoronyban és szolgálati medencében tárolt tartaléka azonban még a fogyasztás ingadozásának ellensúlyozására is csak szűken elégséges, a termelés kiesése esetén legfeljebb egy-két óráig lehetne azokból az ellátást fenntartani. Megfelelő biztonsági víztartalék megteremtése azonban nagy beruházást igényel. Számolva Budapest kereken 1 millió m 3/nap-os fogyasztásával — még akkor is, ha a korlátozások lehetőségét figyelembe vesszük — számottevő ez a tartalék akkor lehet, ha vízhozamban kifejezett kapacitása megközelíti a 10 m 3/sec-ot, tározóképessége pedig a 10 millió m 3-t. Olyan rendszert kell kialakítanunk tehát a főváros közelében, amely ilyen teljesítményre képes, egyidejűleg azonban folyamatosan szolgál más vízgazdálkodási érdeket is — természetesen a tartalék biztonsági szerepének sérelme nélkül — mert ^egyébként felhasználására csak kivételes esetben kerülhet sor, ilyen nagy
