Hidrológiai Közlöny 1979 (59. évfolyam)

12. szám - Dr. Kovács György: A regionális lefolyás-szabályozás és a vízellátó rendszerek kapcsolata

528 Hidrológiai Közlöny 1979. 12. sz. Dr. Kovács Gy.: A regionális lefolyás-szabályozás sukra számítanunk. Ekkor már gondoskodnunk kell a beavatkozások területi hatásainak összehangolásáról és törekednünk kell arra, hogy egyegy régióban a felmerülő igényeket több célt szolgáló létesítményekkel gazdaságosan elégítsük ki. Figyelembe kell vennünk a vízügyi beavatkozásoknak azt a sajátosságát, hogy általában szorosabb kapcsolatban vannak a természeti környezettel, mint más építőmérnöki létesítmény. Terük nem korlátozódik egy mesterségesen előállított — tehát minőségében szabályozott és ismert — anyagokból kialakított építményre, szerkezetre, hanem kiterjed azok széles környezetére, befolyásolva a vízjárást a terepen, a medrekben és a vizet tároló körzetekben. Ennek az adottságnak egyik következménye, hogy minden adott célú beavatkozást olyan nem tervezett — esetleg előre sem látott — hatások követhetnek, amelyek elhárítása költséget okoz, vagy károk tűrésére kényszerülhetünk éfi így csökken az eredetileg elérni szándékolt hatékonyság. Másik következményként említhetjük azt a törekvést, hogy a létesítmények kialakításának helyes időbeli ütemezésével, a szolgáltató és kárelhárító rendszerek összehangolásával a káros másodlagos hatásokat megelőzzük. Ezt az átmeneti fejlődési szakaszt — amelynek sebességét természetesen a készlet-igény egyensúly határozza meg, ezért az függ mind a természeti adottságoktól, mind a társadalmi-gazdasági környezettől — a teljes lefolyásszabályozás kialakulása zárja le, amikor a nagy mennyiségi és minőségi igények már csak előre tervezett és optimálisan üzemelő vízkormányzással elégíthetők ki. Hazánkban az igények rohamos növekedése már szükségessé tette a természetes készleteknek a biztonság határáig történő kihasználását. Nehezíti helyzetünket a szomszédos országoktól való függőségünk, hiszen vízkészleteink legnagyobb hányada a határon túlról érkezik és ezért a külföldi vízhasználatok döntően befolyásolják azoknak mind mennyiségét, mind minőségét. Elengedhetetlen tehát, hogy a vízgazdálkodási beavatkozások rendjének meghatározása, a gazdasági tervezés és a vízügyi döntések a vízgyűjtő-fejlesztés átfogó szemléletén alapuljanak. 2. A regionális vízellátó rendszerek kialakulása Az egységes vízügyi szolgálat megalakulásakor a vízellátás terén olyan elmaradottságot örökölt, amelynek jellemzője, hogy a statisztikai adatok szerint hazánk az európai országok sorában az utolsók között volt (1945-ben a lakosságnak mindössze 22%-a részesült központi vízellátásban). A fővároson kívül csupán néhány nagyobb városnak — elsősorban az ipari központoknak — volt csak központi vízműve. Ezek legtöbbjének ellátókörzete csak a belső kerületekre terjedt ki, a ritkábban lakott külső övezetben — még Budapest peremkerületeiben is — az ásott kútból történő vízellátás volt az uralkodó. Az alföldi városok legtöbbjében egy-egy artézi kútra alapozott és az érdekeltek által üzemeltetett, kis körzeti rendszerek voltak. Ezek hálózata szövevényesen és egymást fedve szőtte át a belső városrészeket, ami nemcsak a fenntartást és az üzemet nehezítette, hanem a vízkincs jelentős pazarlásával is járt. Köz kutak is csak kis számban voltak, a lakosok legtöbbje ásott kutaknak sokszor egészségügyi szempontból kifogásolható vizét fogyasztotta. Az 50-es évek első felében az infrasturktúra fejlesztésére korlátozottan felhasználható keretek nem tették még lehetővé az elmaradás kívánt ütemű felszámolását. A fejlődés 1958-tól kezdődően gyorsult és eredményeként 1975-ben már 7 millió fő — a lakosság 66%-a — részesült központi vízellátásban (a városokban biztosítva a 85%-os, a községekben pedig a 40%-os^ellátottságot) és az ötödik ötéves terv végére az ellátottak aránya várhatóan eléri a 73%-ot. Hasonlóan nagy feladatot jelentett az ipari vízellátás zavartalan biztosítása, hiszen az igények tíz évenként kétszereződtek és hasonló ütemű további fejlődés jelezhető a jövőre is (3. ábra). A fejlődés arányának szinte évről évre tapasztalt növekedését országunknak az életszínvonal folytonos javítására törekvő politikája követelte és követeli meg ma is. Az igényeket a lakásépítési program, az iparosodás, a gyors városiasodás, a nagyüzemi mezőgazdaság fejlődése és ezzel a városi és falusi életforma közötti különbség csökkentésére irányuló törekvés szabja meg. Az anyagi lehetőségek zömét az állami költségvetés biztosítja. A vízgazdálkodás fejlesztésére jutó összegek jelentős hányadát az ágazat már több tervidőszaka során vízellátást szolgáló beruházásokra fordítja, és számottevő az ipari tárcák, valamint a tanácsok költségvetési kereteiből ilyen célra adott összeg is. Nem hanyagolható el a vizet hasznosítók — az ipari üzemek és a lakosság — hozzájárulása sem. A gyorsabb fejlesztést nem is az anyagi eszközök szűkös volta zárja ki, hanem az építési kapacitás növelésének nehézsége és elsősorban a készletek elégtelensége miatt adódó fizikai-földrajzi korlátok. Általános az a törekvés, hogy a lakosság vízigényét és az ivóvízzel azonos minőségű vizet igénylő ipari fogyasztókat lehetőleg a felszínalatti vízkészletből elégítsük ki, mert ez fogyasztásra a legtöbb esetben tisztítás nélkül is alkalmas, minősége állandóbb, mint a felszíni vízé és fedettsége révén védettebb a szennyeződésektől. Hazánk hidrogeológiai adottsága kedvező ennek a célkitűzésnek eléréséhez. A folyók kavicsteraszai nagy mennyiségű partiszűrésű víz termelését teszik lehetővé. A Bükk, a Dunántúli Középhegység és a Mecsek térségében a karsztvíz volt a létesülő vízművek bázisa. Az Alföld nagy kiterjedésű medencéjében a rétegvizek — elsősorban a negyedkori képződményekben tárolt víz — állottak rendelkezésünkre sokkal egyenletesebb területi elosztásban, mint a néhány nagy folyó medrében koncentráltan jelentkező felszíni készlet. így volt elérhető, hogy a közüzemi vízművek kereken 90%-ban felszínalatti vizet hasznosítanak és az ipari vízművek is 10%-ban ebből a készletből fogyasztanak. Jóllehet továbbra is irányelvként fogadjuk el, hogy a hasznosítható felszínalatti vizek elsősorban