Hidrológiai Közlöny 1979 (59. évfolyam)
6. szám - Dr. Lászlóffy Woldemár: Az 1879. évi szegedi árvíz és a tiszai vízjelző szolgálat kialakulása
277 Hidrológiai Közlöny 1979. 5. sz. Az 1879. évi szegedi árvíz és a tiszai vízjelző szolgálat kialakulása DR. X-ÁSZLÓFFY W0LDEMÁR a műszaki tudományok doktora A biztonságot szolgáló intézkedések legtöbbje valamely megtörtént vagy kis híján bekövetkezett baleset vagy elemi csapás megismétlődésének elhárítását célozza. A tiszavölgyi vízjelző szolgálat, és különösen az árvíz-előrejelzés megszervezése az 1879. évi szegedi katasztrófával függ össze. Előzmények Az első tiszai vízmércét, a szegedit, 1832-beii állították fel. De az észlelő hálózat kiépítése csak az ötvenes évek elején indult meg. 1854-ben 7 tiszai mércén folyt vízállás-észlelés. A vízállásadatokat csak tanulmányi-tervezési célból gyűjtötték. Közreadásukra, vízjelzésre azonban —, Péch József közlése szerint [1] — csak az 1855. évi súlyos árvizet követően, erélyes hírlapi cikkének követelésére, került sor. Erről az Í55ő-ban megindult vízjelző szolgálatról, amely az árvizek idejére volt korlátozva, közelebbit nem tudunk. Nem lehetett valami hatékony. Abban az időben a tiszai mellékfolyók közül csupán a Maroson volt egyetlen mérce, és igen korlátozottak voltak a hírközlés lehetőségei is. 1854-ben mindössze 16 távíróállomás működött az ország egész területén, és számuk az évtized végén is csak 50 volt [2], A tiszai mércék száma ugyanakkor 11-re rúgott. Ezen kívül a Maroson volt 2 és a Begán 8 mérce. Az észlelés tehát a vlziutakra szorítkozott. Az 2565-ban, már a magyar közmunka- és közlekedésügyi minisztérium által szervezett vízállás-távirati hálózat is a hajózási főosztály javaslatára, a hajózás érdekében jött létre. Tiszai viszonylatban a jelentéseket Máramarosról és Szatmárról Tokajon és Szolnokon át Aradról, Nagybecskerekről, a Ferenc-csatorna I. és II. tartályáról Szegeden át továbbították Budapestre, ahová déltájban érkeztek meg [3]. Habár az adatokat az útba eső folyammérnöki hivatalok is megkapták, és az észlelők az időjárást és a jég megjelenését is jelezték, árvízvédelmi szempontból ez a szolgálat édes-keveset ért, hiszen éppen a legközvetlenebbül érdekelt parti lakosságra és a biztonságát szolgáló árvédelmi társulatokra nem volt tekintettel. Meteorológiai viszonylatban sem volt jobb a helyzet. Az 1851-ben felállított bécsi meteorológiai intézet Magyarországon is létesített ugyan néhány észlelő állomást, de a Tisza vízgyűjtőjére még 1854-ben is csak 2 jutott: Debrecenben és Szegeden folytak megfigyelések [4]. Az észlelések az éghajlatkutatást szolgálták. így volt ez további két évtizeden át, bár az állomások száma fokozatosan növekedett. Távirati jelentésekre alapított időjárásjelentéseket a bécsi intézet is csak 1865-től készített. Az 1870-ben alapított ,,Meteorológiai és földdelejességi magy. kir. központi intézet'' már 187l-ben megszervezte 11 állomással 1 az időárásjelentések távirati úton történő begyűjtését, „hogy az országban az időjárás állásáról és menetéről áttekintést nyerhessünk, ez a táviratozó rendszer azonban a szűkös személyi viszonyok következtében lassan elsorvadt" [5]. Az időjárás előrejelzéséről még csak szó sem esett. Javaslatok a nagy árvíz után Ezek után szinte magától értetődő az 1879. évi árvíz után a kormány által a szabályozási munkálatok megbírálására meghívott külföldi szakértőkből alakult bizottság jelentésében foglalt alábbi javaslat [6] „Gélszerű volna a Tisza völgyében is létesíteni oly intézkedéseket, amilyenek más nagy medencékben használtatnak, s melyek által a partmenti lakossággal közöltetnék az árvizek közeledése, midőn azok kezdenek a partokon túlemelkedni s a lapályokra kiömleni, továbbá tudtokra adatnék azoknak valószínű haladása és magassága. Fel volna tehát állítandó egy másik szabályzat is, mely az árvizek hírül adását illető figyelmeztetések sebes továbbítása és azoknak az érdekelt lakossággal közlése körül követendő eljárásra vonatkozik ... Az eredmény, melyre itt törekedni kell, az, hogy a társulatok vagy községek egyszer mindenkorra tudják, hogy mi a teendőjük, ha az árvizek közeledése nekik tudtul adatik, s ezt a kérdéses szabályzat által lehet elérni." A szakértőbizottság — tagjai az olasz P. Barilari, a hollandus J. Waldorp, a német Th. Kozlowski és a francia kormány által kiküldött L. Gros, valamint L. Jacquet —, kollektív jelentést készített. De nem nehéz megállapítani, hogy a vízjelző-szolgálatra vonatkozó javaslat a franciáktól, és közelebbről Louis Gros főfelügyelőtől származott. 2 Franciaországban ugyanis már régóta működött a Belgrandszervezte 3 Szajna-völgyi Hidrometriai Szolgálat, amely 1854-től Párizsra már 3 nappal, Montreauxra 4 nappal előre jelezte az árhullámok tetőző magasságát, és 1859-ben megszervezték az árvízjelző szolgálatot a Meuse folyón, majd a Garonne, az Adour, a Saone és a Loire völgyében is [7], Gros volt a szerzője annak az éppen 1879-ben megjelent, a Garonne vízrendszerére kidolgozott árvíz jelzési szabályzatnak és utasításnak [8], 1 A 11 állomás közül csak kettő volt a Tisza vízgyűjtőjében : Debrecen és Szeged 2 Louis GROS (1816—1883) a közmunkaügyi minisztérium mérnöki testületének (Ponts et Chaussées) egyik főfelügyelője, 1875—-78 között a Garonne-völgyi vízrajzi és árvízjelző szolgálat vezetője volt. 3 Eugéne BELORAND (1810—1878) Ponts et Chaussées-főfelügyelő volt. ő vetette meg a hidrológia tudományának az alapjait.
