Hidrológiai Közlöny 1979 (59. évfolyam)

6. szám - Dr. Andó Mihály: Szeged város település-szintje és változásai az 1879. évi árvízkatasztrófát követő újjáépítés után

274 Hidrológiai Közlöny 1979. 5. sz. Szeged város település-szintje és változásai az 1879. évi árvízkatasztrófát követő újjáépítés után DE. ANDÓ MIHÁI,Y* a földrajz tudományok kandidátusa Szeged város arculatához talapzatának földtani felépítése, felszínének struktúrája, hidrológiai jellege egyaránt hozzátartozik és annak fontos meghatározója. Az 1879. évi árvízkatasztrófát követően a város térszínét igen jelentős antropogén beavatkozás változtatta meg. Szeged körzetének a geológiai harmadidőszak végén bekövetkezett intenzív süllyedése több ezer méter vastag üledéksorozat felhalmozódását tette lehetővé. A város települése szempontjából természetesen az ezeket a képződményeket lefedő negyed időszakbeli — pleisztocén és holocén — üledékek tanulmányozása a legfontosabb. A felső-pleisztocén korban képződött folyóvízi homok horizontálisan és vertikálisan egyaránt iszappal és agyaggal váltakozva települ. A horizontális változást a Tisza és a Maros üledékteregető munkája okozza. A mederben és a partokon a durvább, az ártereken a finomabb szemű üledékek rakódtak le. Utóbbiak a medertől való távolság, az árvizek levonulásának kialakult irányai és a sodorvonal helyzetétől függően tovább osztályozódtak. A vertikális irányú kőzetváltozásokat a folyók hordalékszállító képességének évszakos változása és a nagyobb klíma ciklusok hatása okozza. További befolyásolója az üledékképződés menetének a löszképződés és az egyidejű futóhomokmozgás. Az eolikus képződmények jól osztályozottak. Takarószerűen borították be a térszínt, majd a folyók árvizei összemosták, elszállították és saját hordalékukkal keverve, így átalakítva újból lerakták képződményeiket. A vízbe, vagy nedves térszínre jutott poranyag átnedvesedve, esetleg áthalmozódva a folyóvízi iszaphoz vált hasonló szerkezetűvé. A felső-pleisztocén e hullóporos képződménye lösz néven ismert, s a 0,02—,025 mm közötti szemcsemérettel jellemezhető. Szeged környékén ez a képződmény még sodorható is lehet és plasztikus indexszel jellemezhető. A Tisza jobb partjának felszíni képződménye a felső-pleisztocén lösz, a bal parton mindenütt a Tisza jelenkori alluviuma található. A jobb parton csak a szegedi pályaudvartól a vízmű telepéig húzódó és észak felé fokozatosan keskenyedő partszegélyen jelentkezik a tiszai alluvium. A két part felszíne között tehát Szeged városán belül nagy a különbség a rétegeknek mind a kora, mind a keletkezése tekintetében. A jobb parti pleisztocén kori rétegekbe a Tisza a holocénban több, mint 20 m-re bevágódott, s azokat medrének kanyargásaival széles sávban letarolta, majd az eróziós mélyedés hordalékával feltöltötte. A Tisza jobb partján — a város árvíz előtti térszínén — az elmondottak szerint tehát a legfelső vékonyabb feltöltéses, humuszos, vagy szerves * József Attila Tudomány Egyetem, Szeged iszap- és agyagrétegek alatt kötött jellegű pleisztocén rétegeket találunk: a magasabb szintekben infúziós löszt, mélyebben tavi agyaglerakódást. A Tisza bal partján a holocén alluvium 20 m mélységig terjed. A rétegsor felfelé mindenhol finomodó jellege a Tisza-völgy földtani jelenkorbeli süllyedési folyamatának csillapodó irányzatára utal (1. ábra). A Tisza elkalandozó régi medrei nyomán morotvák, majd beltavak alakultak ki, amelyek közül néhány még ma is megtalálható a város területén, vagy környékén, bár ezeket részben feltöltötték. Ilyen beltavak — csöpörkék — voltak pl. a Szillérere, az Annus-ere, a Sándor-réve vagy a Ballagitavak. Az ősi térszint magasabb löszhátak is jellemezték, ezeket ,,sziget"-eknek is hívták. A XV. századból származó egyes okleveleken szerepel a Felsősziget, vagy az Alsósziget elnevezés, ami a későbbi Felsőváros és Alsóváros elődje volt. A város térszíne ugyan egyre gyarapodott, de sokszor vált a Tisza magas árvizeinek martalékává. A város árvizektől való megvédésének két módja is felvetődött a XIX. század derekán: az egyik, hogy töltéssel vegyék körül a várost, a másik, hogy feltöltéssel a Tisza addigi árvízszintjei fölé emeljék a város térszínét. Az 1879. évi árvízkatasztrófáig ebből csak annyi valósult meg, hogy a Tisza menti fő védelmi vonal a Szegedet érintő ártéri öblözet szélén teljes hosszában kiépült ugyan, de amint a petresi gátszakadás bizonyította: magassága, szélessége és anyagának minősége egyaránt elégtelen volt a katasztrófa elkerüléséhez. A nagy árvíz után a város biztonságos árvízmentesítésének minkét formája megvalósult. A körtöltés is megépült és a város eredeti térszínét is lényeges mértékben feltöltötték. A védelem említett formái tulajdonképpen összefüggenek. A város újjáépítést követő új elrendezésében ugyanis a körutaknak árvízvédelmi szerepet is szántak, és a szintén feltöltött sugárutakkal együtt ezeknek nyomvonala vált a feltöltési munkák gerincvonalává is. A legbelső, Kiskörút gyűrűje a tiszai vízmérce 0 pontja feletti 820 cm-es szintre került, a középső, Nagykörút gyűrűje a 700 cm-es szintre, míg a külső, a Tisza szempontjából másodrendű védvonal, a városi körtöltés gyűrűje az 1000 cm-es szintre. A legmagasabb és egyben legerősebb természetesen a városi Tiszapart elsőrendű védvonala, amely 1970-ben a legalacsonyabb pontján is képes volt az 1040 cm-es vízállások visszatartására is. (A most megépült új parftal mellvédfala ennél 40 cm-rel még magasabb.) Vizsgálódásunkat a továbbiakban elsősorban a feltöltések érdekük, ezek közül is a jobbparti városrész feltöltései. A baloldalon ugyanis intézményes feltöltési munkák nem folytak és az ottani kertes,