Hidrológiai Közlöny 1979 (59. évfolyam)
6. szám - Kardos Imre: Szeged árvízvédelmi rendszerének kialakulása az 1879. évi katasztrófa előtt és után
D r . Lászlóffy W\ : Az 1879. évi szegedi árvíz Hidrológiai Közlöny 1979. 6. sz. 257 J O/rnJ'íX/l ruyx^L 3. ábra. Az 1880-as években épült partjai homlokzati kiképzése Abb. 3. Frontale Ausbildung der in der .Jahren 1880 gebauten Stützmauer sen. Időközben azonban e művek fenntartásával és megújításával kapcsolatosan merültek fel megoldandó kérdések. Helyreállítási munkák az elkészült védőműveken Az 1886-ban befejezett és alig átadott védművek alatti rakparton alig hogy megindulhatott a kereskedelmet fellendítő kikötőforgalom, már az első nagyobb árvíz levonulása után a nagy költséggel megépített létesítmény egyes szakaszainak tönkremenetelétől lehetett tartani. Az 1889. évi árvíz után a közúti hídtól délre 90 m hosszúságban bekövetkezett a partfal alsó szakaszának süllyedése. Az építmény felülvizsgálatára kijelölt, a Földművelésügyi Minisztérium által kiküldött szakértő bizottság nemcsak a sérült alsó támfalat bontatta le és épített helyébe lépcsőkkel megszakított rézsűs partot és nemcsak a körzetben létesítetett kőszórást, hanem fontos folyószabályozási intézkedéseket is tett. 1889 és 1895 között ennek megfelelően osztóművet építettek a Maros torkolatánál, és a Maros torkolat alatti Tiszamedret 160 m távolságú párhuzamművekkel összeszorították, abból a célból, hogy a Maros hordaléka ne rakódhasson le közvetlenül a torkolat alatt. A vasúti híd és a Boszorkánysziget közötti Tisza szakaszon 180 m távolságú párhuzamműveket építettek, hogy a Maros hordaléka a város alatt is tovább haladhasson. Megmagasították a partfal felső támfalát is. Valószínűleg akkor érték el az 1970-ben is meglevő magasságot. A legfontosabb és a később legvitatottabb beavatkozás a közúti híd pilléreinek és a partfal előtti partrészek állékonysága érdekében létesített folyamifenékgátak rendszere volt. Az 1886-ban megalakult Vízrajzi Osztály egyik fontos feladata volt a szegedi mederszakasz nyilvántartási szelvényeinek állandó ellenőrzése. A 80as években a szegedi meder állandó változásban volt: a Tisza hol kimosta, hol feltöltötte a szegedi mederszakaszt. A híd környékén veszélyes kimélyüléseket tapasztaltak. Ennek megállítására a hídtól délre összesen 4, attól északra 2 fenékgátat építettek, 8,2 ezer m 3 kőanyag felhasználásával. A kőgátak felső szintje a 0 víz alatt mintegy 10 m-re, alsó pontjai mintegy 15 m-re voltak. A gátak — amelyek keresztben épülve a hordalék egy részét voltak hivatottak visszatartani — különösen kisvizeknél fenék-bukóként is működtek, s szelvényük mögött nagy kimélyülések keletkeztek. Későbbi felmérések igazolták, hogy a fenékgátak előoldalán ugyan feliszapolódott a meder, de a gátak hátoldalán a kimélyülések megnövekedtek. Ez a kimosódás ugyan nem vált előnyére a partoknak sem, azonban azt is megállapíthatták, hogy a fenékgátak behatásával az adott — nem mindenben előnyös — kialakítású meder a későbbi évtizedek során végül is állandósult, ami végül is az egyik legfontosabb cél volt. A megnyugtató mederállapot még 1973ban is jellemző volt. 1917-ben a szegedi alsó partfalon az akkori Pénzügyi Palota előtt észleltek süllyedéseket és egyéb elváltozásokat. A megcsúszott és megsüllyedt mintegy 150 m hosszú szakaszon kisebb mértékben a felső támfal is megmozdult. A bajok orvoslásaként a szivárgókat meghosszabbították, részben felújították és II keresztirányú szivárgót is bekötöttek a meglevő hosszirányú szivárgóba. 1928-ban a felső támfalat is 90 m hosszon átépítették. 1946-ban az alsó rakpartnál folytatódtak az elmozdulások, amelyek 1948-ban és 49-ben fokozód-
