Hidrológiai Közlöny 1979 (59. évfolyam)

5. szám - Hozzászólások Dr. Öllős Géza: A víz újrahasználata a vízellátás területén című, a Hidrológiai Közlöny 1978. 12. számában megjelent tanulmányához. Dr. Papp F.–dr. Pálinkás L.–Ivancsics J.–Hembach K.–Farkas J.–dr. Bozzay J.-né–dr. Némedi L.–Nagy L. D.–dr. Schiefner K.

Hozzászólások Hidrológiai Közlöny 1979. 5. sz. 225 Azóta azonban az ipari fejlődés, valamint az újabb és újabb lakótelepek, városok révén tetemes mértékben nőtt s még növekszik a szerves és szervetlen szennyezők fajtája és koncentrációja főleg a felszíni vizekben, de a parti szűrésű vizekben is. Ahhoz, hogy ezeknek kiküszöbölésével és eltávolításával technológiai szempontból lehessen foglalkozni, szükséges volt olyan módszerek létrehozása, melyek nagyfokú érzékenységük révén lehetővé tették a mikromennyiségek mérését, szelektivitásukkal biztosították a pl. szerves szennyezők tekintetében fennálló több ezer fajta szétválasztását, valamint a nagyszámú mérés rövid idő alatt való végrehajtását. E legfontosabb műszerek, az atomabszorpciós spektrofotométer a szerves széntartalmat mérő készülék, valamint a különböző kromatográfiás műszerek ma már rendelkezésre állnak. Ezeken kívül létrejöttek más módszerek is, melyek szükségesek voltak a mikroszennyezőket eltávolító technológiák vizsgálatára. A szerves szennyezők eltávolításának ma ismert két leghatásosabb alaprendszere az adszorpció és oxidáció. Mielőtt azonban a kezelendő víz e technológiai lépcsőket elérné, azt hatásos előkezelésen kell átvezetni. Ez az előkezelés azonban ma már nemcsak a lebegő anyagok eltávolítását jelenti. A jó derítés ugyanis a szerves anyagok 40—60%-át is el tudja távolítani, mely komoly mértékben tehermentesíti az utána következő fokozatokat. Ehhez azonban hatásos vegyszerbekeverés és pelyhesítés, valamint pehelyadszorpció szükséges, mely utóbbit a lebegő iszapszűrővel dolgozó derítők tudnak a legjobban megvalósítani. Az aktívszén szűrés a fennmaradó szerves szenynyezők további 40—60%-át vonja ki a vízből átlagosan. E szűrőanyagok a kezelendő víz minőségétől függően 3—12 havonként kicserélésre, ill. regenerálásra szorulnak. Ezt akkor kell végrehajtani amikor a hatásosság mintegy 20%-a csökken, s a szénről dimetilformamiddal leoldható szervesanyag mennyisége (DMF-extrakt) 60 g/kg körüli értéket eléri. Hazai viszonylataink kimutatták, hogy a Balaton-víz előbb kimerítette az alkalmazott Nor it szénféleséget, mint a Duna-víz a Filtrasorb 400-at. Amíg ugyanis Balatonfüreden 3—4 hónap elteltével, addig Pécsett 6—8 hónapos üzem után mutatkozik telítés nagyjából azonos permanganátfogyasztású (KOI) és oldott szerves széntartalmú (DÖC) vízben. Ez arra mutat, hogy egészen más jellegű a mikroorganizmusok élettevékenysége révén vízbe kerülő szerves anyag, mint a jobbára ipari származású. Ugyancsak kimutatták vizsgálataink, hogy a hazai felszíni vizek esetében a legnagyobb hatásosságot a Filtrasorb 400-as jelű szénféleséggel tudjuk elérni. Ennek regenerálását is kipróbáltuk, hol a zárt szűrőkből való ki- és berakás, valamint a szállítás veszteségével együtt mintegy 15%-os veszteséget kaptunk. A tényleges regenerálási veszteség 10%-ra tehető s a regenerált szén az eredetihez hasonló, jó adszorpciós tulajdonságot mutatta. Az aktívszén por adagolása nem ad megfelelő hatásosságot, s az csak a szennyező hullámok csúcsának mérséklésére használható. Az ózonos oxidáció a szerves anyagot eltávolító hatásosság tekintetében az aktívszenes adszorpció alatt marad. A mintegy 20—30%-os eltávolítás mellett azonban fontos szerepe van az íz- és szaghatás javításában, a nagy szerves molekulák szétdarabolásában. Legkedvezőbb, ha a két kezelési módszert együtt alkalmazzák, mégpedig úgy, hogy az aktívszén szűrés kövesse az ózonozást. Habár vannak olyan szerves anyagok, melyekre mind a kétféle kezelési mód hat, többek között az úr. trihalometánokat és telített szénhidrogéneket azonban jobbára csak az aktívszén tudja kivonni. Előnyös tulajdonsága még az ózonnak, hogy használatával növelhető az aktívszén két regenerálás közti ciklusideje is. Ujabban rájöttek arra, hogy az aktívszén szerves anyagot eltávolító hatásosságát növelik a szénszemek felületén megtelepedő mikroorganizmusok. Ezen aerob baktériumok élettevékenységét szintén kedvezően mozdítja elő az előzetes ózonozás. A baktériumok szerves anyagot bontó hatásukkal vesznek részt a tisztítási folyamatban. Mintegy 2—3 naponként alkalmazott levegős és vizes öblítéssel azonban túlszaporodásukat meg kell akadályozni. E mikroorganizmusok jelenlétét pécsi vizsgálataink is igazolják, ahol a szénről távozó víz oxigén-tartalma a ráfolyóhoz viszonyítva 1 mg/l-rel csökken. A felszíni és parti szűrésű vizeinkben növekvő ammóniatartalom eltávolításában (nitrifikálásában) is segítenek az aktívszénen kifejlődő mikroorganizmusok. Eddig az volt a vélemény, hogy az ammóniát a törésponton túli klórozáskor keletkező, főként diklóraminnak az aktívszénen való adszorpciójával kell kiküszöbölni. Kiderült, hogy ez a szerves anyag túlságosan kedvezően kötődik meg a szén felületén, s annak igen gyors kimerüléséhez vezet. Ujabban azt ajánlják, hogy a 9,5-re megemelt pH-jú vizet mintegy 30 percen át ózonozzák az ammónia eltávolítása érdekében. Hatásosnak találták azonban e tekintetben a homokpor adagolásával, de szakaszos iszapeltávolítással dolgozó ún. Fluorapid derítőket is, hol a fluidizált iszaprétegben megtelepedő nitrifikáló baktériumok fejtik ki hatásukat. Az ammónia eltávolításában a szennyvíztisztításhoz hasonló módszereket követ a derítőkben az iszaprecirkuláció; a nagyobb szemű tölteten átáramló víz, miközben ellenirányban (alulról felfelé) levegőt buborékoltatnak ; valamint a klasszikus lassúszűrő. Mindezekben a módszerekben szintén a nitrifikáló baktériumok tevékenységét hasznosítják. A korszerű víztisztítás-technológiában erős a törekvés a minél kevesebb klór adagolására. A szerves anyagok egy részéből- ugyanis a klórozás hatására rákkeltő trihalometánok (THM) keletkeznek. Ezért is igen fontos a szerves anyagok minél tökéletesebb előzetes eltávolítása, de ugyanakkor a nagy klóradagot igénylő ammóniáé is. A klórt pedig csak a vízkezelés legutóbbi lépcsőjeként, max. 0,5 mg/l adagban juttatják a hálózatba kerülő vízbe. A kutatók — főleg egészségügyi szempontból — kívánatosnak tartják, hogy a felszíni vizekből származó ivóvíz oldott szerves szén-tartalma (DOC) ne haladja meg a 2 mg/l értéket. Ennek elérése