Hidrológiai Közlöny 1978 (58. évfolyam)
12. szám - Dr. Öllős G.: A víz újrahasználata a vízellátásban
Dr. öllős G.: A víz újrahasználata Hidrológiai Közlöny 1978. 12. sz. 539 8. Szociológiai-gazdasági vonatkozások A lakosság ösztönös viszonyulása a szennyvízből tisztított ivóvízhez nagyon vegyes: az USÄ egyes körzeteiben a megkérdezett lakosságnak csak 40— 80%-a adta egyetértését [10]. Sokan undorítónak, vagy legalábbis gyanúsnak tartják. A kulturális tabu miatt a fogyasztók a testi eredetű szennyvíztől idegenkednek, mondván, hogy az közegészségileg veszély forrása lehet. Ha szabad lenne a választás, akkor a lakosság az újrahasznált vizet elkerülné és a friss vizet részesítené előnyben, még akkor is, ha az ivóvíz minősége mindkét esetben azonos lenne. A jövőben ezért a világon egyre több helyen kell tudatosan szociológiai-gazdasági kutatásokat beindítani azért, hogy a vízújrahasználattal kapcsolatos sokféle ellenállás leküzdésére a megfelelő stratégiák analízisei a jövőben majd rendelkezésre álljanak. 9. A vírusproblémáról A szakirodalomból számos példa ismert, hogy az ivóvíz használatakor vírusbetegségek is felléphetnek. A kutatások mai szintjén a kockázat foka körüli bizonytalanság különösen szembetűnő a víz újrahasználatakor. Ez a helyzet különösen jól tükröződik például a következő kérdésekben [5]: a) Milyen vírusfertőzést terjeszthet az ivóvíz? b) Az ivóvíz — mint közvetítőközeg — milyen szerepet játszik a vírusátvitel terén? c) A Coliform-index ésszerűen alkalmazható a vízbeli enterális eredetű vírusok értékeléséhez? d) Mi a helyzet a vízbeli vírus vétele és kimutatása terén? e) Milyen hatékony a szennyvíztisztítás a vírusok eltávolítása vagy elpusztítása terén? f) A madarak és az állatok révén a vízterekbe egészségkárosító vírusok bejuthatnak-e? g) Az enterális vírusok a szennyezett vizekben szaporodhatnak? h) Milyen mértékű a vízkészletek vírusszennyeződése? i) Milyen hosszú ideig képesek a vírusok élni a vízterekben? j) Milyen a kockázat foka a duzzasztott vizek ivóvízellátás céljaira való felhasználásakor? k) Milyen hatékonyak a víztisztítási folyamatok a vírusok eltávolítása vagy elpusztítása terén? 10. Összefoglalás A tanulmányból kiderül, hogy a víz újra- és újrahasználata egyre kevésbé kerülhető el. Ez a helyzet a vízellátás területén is. A vízújrahasználat számos esetben újszerű kutatási és vízminősítési feladatkört vet fel. Az ilyen kutatásokra fel kell készülni. A jövő vízminőség-szabályozásában a vízújrahasználat tényét fokozottabban kell figyelembe venni. A közegészségügyi kockázat mértékét tisztázni kell. A toxikus, biológiailag le nem bontható, radioaktív anyagokat tartalmazó víz újrahasználatát kerülni kell. Mivel a vízigények növelésével (az esetleges közvetlen újrahasználat mellett) a közvetett újrahasználat nem kerülhető el, az ilyen, az újrahasználat szempontjából veszélyes anyagok szennyvizekbe vagy élővizekbe jutását célszerű mindenképpen megakadályozni. Hiszen a megelőzés (pl. a helyi kezelés) ebben az esetben is általában eredményesebb és gazdaságosabb, mint az utólagos beavatkozás. A káros kémiai anyagok közül a szintetikus szerves termékek mellett a többszörös vízhasználat során halmozódó klórozási melléktermékek, ezek esetleges szinergista hatására stb. is gondolni kell. Közvetett vízújrahasználat esetében csak a klórozás semmiképpen sem elegendő a fertőtlenítésre. A víz újrahasználatával kapcsolatban közegészségügyi szempontból nagyon fontos szem előtt tartani, hogy a legkülönbözőbb vírusoknak, de elsősorban az enterális úton terjedő vírusoknak az újra felhasználandó vízbeli jelenléte a mai szokványos laboratóriumi meghatározási eljárásokkal nem ellenőrizhető. A vírusizolálás mai módszerei annyira munka- és időigényesek, hogy erre legfeljebb csak kutatási szinten lehet gondolni, folyamatos ellenőrzési szinten azonban még nem jöhet szóba. Éppen a fenti tények késztetnek tehát bennünket arra, hogy az emberi fekáliát tartalmazó szennyvíz ivóvízellátás céljára való közvetlen újrahasználatát, az esztétikai kifogásolhatóság, illetőleg az undort keltő hatásain túlmenően is, a ma gyakorlatában ne engedjük meghonosodni. Az ivóvízellátást egyidejűleg azonban az ipari vízellátással is kapcsolatba kell hozni. Míg a víz közvetlen újrahasználata az ivóvízellátás esetében hosszú távon kerülendő, az ipari vízellátás esetében a közvetlen újrahasználat kitűzött műszaki és vízgazdálkodási ágazati cél. A víz közvetett újrahasználata ivóvíz céljára a legtöbb esetben ma már elkerülhetetlen tény, a hazai ipari vízellátás területén azonban kerülendő, az alábbi indoklás miatt. Jelenleg az ipari vízigények 40—45%-át (3 mrdm 3/év) friss vízből elégítjük ki. A többi (4,5 mrdm 3/év) visszaforgatással és sorbakapcsolással, tehát újrahasználattal biztosított. Gondolni kell arra is, hogy az ipari termelés az évenkénti 5,5—6,5%-os tervezett fejlődés esetén 12—15 évenként megkétszereződik. Ma már igazolt, hogy az igénybe vehető (és tározható) vízkészletekkel ez a fejlődés sem mennyiségileg, sem minőségileg nem lesz követhető. Nagyon fontossá válik tehát az ipar vízigény-szabályozása, a közvetlen újrahasználat növelése. Az ipari vízigények szabályozásának műszakigazdasági lehetősége a víz közvetlen újrahasználatának fokozásában, ill. a közvetett újrahasználati lehetőség bővítésében nyilvánul meg. Ennek érdekében törekedni kell: a) a kis fajlagos vízigényű termeléstechnológia kiválasztására és alkalmazására, b) takarékos ipari vízgazdálkodási rendszer tervezésére, a frissvízigény csökkentésére, a víz fo-
