Hidrológiai Közlöny 1978 (58. évfolyam)

12. szám - Vezse S.: A vízgazdálkodás feladatai és fejlesztése Észak-Magyarországon

528 Hidrológiai Közlöny 1978. 12. sz. Vezse S.: A vízgazdálkodás feladatai — a Szerencsi Cukorgyár, a Borsodi, illetve a Tiszai Vegyi Kombinát térségében a szennyezett vizek hasznosítását, — a Tarna-völgyben, a Hevesi homokhátságon és Csány térségében a zöldségöntözés több ezer ha-os fejlesztését tartalmazzák. Észak-Magyarország területi jellegéből adódik, hogy a dombvidéki vízrendezés meghatározó jelentőségű. A vízrendezésben a nagy fejlődés a felszabadulás utáni időszakra tehető, és az 1960-as évek elején, szinte egyszerre jelentkező három tényezővel hozható szoros kapcsolatba. E tényezők: — a földmunkák gépesítésének általánossá válása, — a vízgazdálkodási társulatok újjászervezése, —- az eróziós kártételek felmérése és a talajvédő gazdálkodás feltételeinek megteremtése. A földmunkák gépesítésének volt köszönhető, hogy évi 3,5—4,0 millió m

3 mennyiségű munkát tudjunk elvégezni. Ma már minden olyan vízfolyást, amelynek rendezése gazdaságilag indokolt volt, rendeztünk. A vízgazdálkodási társulatok újjászervezése lehetővé tette a helyi jelentőségű munkák nagy ütemű végzését. Egyben kedvező feltételeket biztosított az üzemen belüli, valamint a tanácsi feladatú, belsőségi vízrendezések végzéséhez is. Észak-Magyarország dombvidéki területeinek mintegy 60%-át veszélyezteti és több mint 10%át erősen sújtja az erózió. A kártételek csökkentésére először üzemi kísérleteket végeztek, majd társulati szintű program kidolgozására és megvalósítására került sor. Az erózió kártételeinek meghatározásából, majd azt követően a talajvédelem műszaki megoldásainak kidolgozásából társaságunk és a Borsodi Területi Szervezet nagy feladatot vállalt, amit sikerrel oldott meg. Az 1960-as években területi szervezetünk munkájának súlypontját képezte a talajvédelem, valamint a dombvidéki vízrendezésnek, vízgazdálkodássá való fejlesztése. A belvízvédelmi alapműveket —- a Bodrogközben a századfordulót követően, — a Taktaközben a két világháború között, —- a dél-borsodi és a hevesi területen a felszabadulást követően építették ki. Vízszállító képességük és a víztelenítési lehetőségeik a kiépítés idejének mezőgazdasági, műszaki színvonalát és pénzügyi lehetőségeit is tükrözik. Azok ma már nem felelnek meg a mezőgazdasági nagyüzemi igényeknek és messze elmaradnak az iparszerű zárt termelési rendszérek vízgazdálkodási igényétől. Az okszerű fejlesztés érdekében szükséges a mezőgazdaság új igényeinek pontos megfogalmazása; majd az igények és lehetőségek összehangolása, amely Során a mezőgazdaságnak is vállalni kell bizonyos kötöttségeket. Ellenkező esetben az 1977. évi belvízkárok ismétlődésével, illetve a mezőgazdasági termelés színvonalának emelkedése miatt egyre nagyobb mértékével kell számolni. A belvízrendszerek átfogó fejlesztését jelenleg készítjük elő. A tervezett belvízrendezési munkák csak akkor hozzák meg a kívánt gazdasági eredményt, ha a fő műveken kívül az üzemi és üzemközi művek kiépítésére és korszerűsítésére is sor kerül. Annak fontosságára és nagyságára jellemző, hogy míg a főművek tervezett fejlesztése 900,0 millió Ft felhasználásával valósítható meg, az üzemközi és üzemi művek igény szerinti kiépítéséhez 1 milliárd 500 millió Ft szükséges. A folyószabályozás az elmúlt 15—20 évben a Tiszán a gázlók javítására, a partok védelmére és a Tiszalöki, majd a Kiskörei Vízlépcsővel kapcsolatos meder- és partbiztosítási munkákra szorítkozott. A Sajón Putnok, Kazincbarcika, illetve a Hernádon a hernádszurdok—göncruszkai szabályozások öleltek fel hosszabb mederszakaszokat. Azonkívül helyi biztosításokkal gondoskodtunk a műtárgyak, árvédelmi művek, belsőségek védelméről. Ebben a tervidőszakban kezdjük meg a Tisza taktabáji átmetszését, amelyhez hasonló nagyságú beavatkozás hosszú időn keresztül nem várható. Észak-Magyarország árvédelmi helyzete talán azzal is jellemezhető, hogy az 578 km árvédelmi fő védvonalból 280 km-t építettünk ki teljes szelvényre, 300 km-en jelentős a szelvényhiány. Mindezeken túl a Sajó- és a Hernád-völgyben 180 km hosszban hiányzik az árvédelmi töltés. A jelenlegi töltésállapot azt is jelenti, hogy a sikeres védekezés érdekében — igen nagy körültekintésre, — műszaki és szervezeti felkészülésre, — lelkiismeretes munkára, — megfelelő előrelátásra és szaktudásra van szükség. Az 1967. évi, az 1970. évi és az 1974. évi rendkívüli árvizek sikeres kivédésében, a művek megfelelő állapotán kívül a szervezett, az odaadó lelkiismeretes munkának volt igen nagy jelentősége. Ezek az árvizek felhívták a figyelmet a védművek fokozott ütemű kiépítésének szükségességére. A legjelentősebb védműfejlesztést a Kiskörei Vízlépcsőhöz kapcsolódó hevesi és dél-borsodi töltésépítésnél végeztük. Itt 70,0 km tározótöltés kialakítására és 8,0 km új töltés építésére került sor. Az elkövetkező években a Sajóörös—Tiszakeszi töltésfejlesztéssel kívánjuk a rendszer védképességét az ott felhalmozott mintegy 50,0 milliárd Ft értékű nemzeti vagyonnal arányos mértékben kiépíteni. A Taktaközben a korábbi árvizek által kiváltott helyi meghibásodások kijavításáról gondoskodtunk. Igen kedvező tapasztalatokat szereztünk töltés menti szivárgók építésével, illetve a vízáteresztő altalajok köpenyfalas lezárásával. Az itteni