Hidrológiai Közlöny 1977 (57. évfolyam)

8. szám - Könyvismertetés

Hidrológiai Közlöny 1977. 8. sz. 371 Hidrobiológia — Zoológia (Andrikovics Sándor, Bérezik Árpád). Összefoglaló értékelés (Hortobágyi Tibor). A Fertő táj növényvilágát a táj monográfia szsmára nélkülözhetetlen részletességgel és alapossággal ismerteti a tanulmány 417 oldal terjedelemben, amelyhez egy rajzmellóklet ós a vontkozó irodalmat tartalmazó jegyzék tartozik. A kutatás rövid történetéből megtudjuk, hogy a táj növényvilága mily nagy vonzerőt gyakorolt a botanikusokra. Clusius első fertői tartózkodása óta(1573—1578) igen sokan foglalkoztak a Fertő flórájával. Az újabbkori magyar kutatók közül Varga Lajos, Gáyer Gyula, Gombócz Endre, Jávorka Sándor, Kárpáti Zoltán, Soó Rezső munkásságát emelhetjük ki, de ide kell sorolnunk Csapodi Istvánt, Tóth Lászlót ós Kárpáti Istvánt is akik számos növény előfordulási helyét fedezték fel a Fertő táj térségében. A Fertő tó, mint Európa ötödik legnagyobb tava, szorosan összetartozó természeti egység, még akkor is ha az államhatár földrajzilag két részre osztja. Részletekre történő tagolása csupán az áttekintést ós a tárgyalás megkönnyítését szolgálja, A Fertő tó és környéke az alábbi tíz tájrészre osztható; 1, Tó/meder, 2, Pándorfalusi síkság, 3, Fertőzúg, 4. Észak-Hanság, 6. Fertő part Fertődtől-Fertőrákosig, 7. Fertő melléki dombsor, 8. Fertőmeggyes-ruszti dombsor, 9. Fertő-part Ruszttól Nezsiderig, 10. Lajta hegység. E felosztás szerint a Fertő tó egész medencéje keletós déli partvidékével, továbbá a Hansággal a magyar flóratartomány alföldi flóravidékónek, kisalföldi flórajárásához tartozik, sőt ide vonható a tó nyugati partjának kis része is. A nyugati parton a sík területet hirtelen a Fertőrákostól Rusztig húzódó dombsor váltja fel. A magyar flóratartományt a lajtai flórajárás követi, amely a Lajta folyóig, illetve a keletalpesi flóra vidék hazánkba is benyúló flórajárásának határáig tart. A Fertő virágtalan flórájáról viszonylag keveset, s főként régebbi kutatások alapján tudunk. E téren H. Wenzl nevét említhetjük, akinek bakteorológiai közleményei alapvetőek. Az algológiai adatközlések már gazdagabbak. A kékmoszatok fertőmellóki előfordulásáról G. Wendelberger emlékezik meg. Legtöbbet talán a sárgamoszatok kovamoszatairól tudunk. Az első idevágó publikáció már 1860-ban jelent meg. 1912-ben Pantocsek tett kísérletet a Fertő kovamoszatainak monografikus feldolgozására, majd 1941-ben F. Lagler, 1959-ben pedig F. Hustedt végzett szisztematikus tanulmányokat a burgenlandi szikes pocsolyák kovamoszataival kapcsolat ban. A zöldmoszatok tömeges előfordulásáról a Fertőzúg területén G. Wendelberger számol be. A csillármoszatok lelőhelyeit magyar részről Filarszky, majd Tóth László ismerteti. A mohákra vonatkozó fertői értesüléseink elsősorban Boros Ádám, Zólyomi Bálint és mások, osztrák részről./. B. Förster ós G. Wendelberger adatközlései révén ismertek. A tanulmány itt 99 mohafaj nevét és előfordulási helyét ismerteti. Gombákról a fertői irodalom úgyszólván nem tesz említést, annak ellenére, hogy a tó közelebbi és távolabbi környékén mikro-, farontó- és nagygomba flórája nem jelentéktelen. A harasztok mintegy 12 ezer fajtájából mindössze néhány zsurló és páfrány féle fordul elő a Fertő táj térségében. A virágos növények két törzsét a nyitvatermőket és zárvatermőket az alábbi fajok képviselik a területen. A nyitvatermők törzséből csak a toboztermők családjához tartozó néhány fenyőféle előfordulása ismeretes. A zárvatermők törzséből 1492 növény nevét és lelőhelyét tartalmazza a tanulmány. Ez utóbbi törzshöz tartozik egyebek között az erdei lombos fáink, mezőgazdasági ós vízinövényeink nagy része. A Fertőnek és környékének növénytársulástani kutatása mind magyar, mind osztrák oldalon a két világháború közötti időszakban indult meg. Az egyes tájrószek kutatottsága nem azonos mértékű. Jól ismerjük pl. a Hanság, Szárhalmi erdő, a Lajta hegység, a Fertőzúg és a Pándorfi fennsík növényzetét, kevésbé a magyar Fertő partét és csak az utóbbi években kezdünk foglalkozni a vízi vegetációval. Újabban az Ilmici Biológiai Kutatóintézet végez kiterjedt vizsgálatokat, amelyhez hasonlóan kívánatos volna a Fertő magyar partján is vegetáció vizsgálatokat folytatni a rétes legelőgazdálkodás érdekében. Az egyes növónytárulások feldolgozottsága tekintetében is ugyan olyan eltérő viszonyokat találunk, mint azt a tájrészletek kutatottságánál láttuk. Igen alaposan feltártak a szikes növénytársulások ós az erdők, kevésbé a láprétek és kaszálók, még kevésbé ismertek a gyomnövénytársulások megjelenési formái, amelyekről nagyon hézagos ismereteink vannak. A tájrészletek társulástani jellemzése tekintetében a Fertő sajátosan sekélyvizű szikes tó, s a benne megjelenő növónytárulás kimondottan halofil jellegű. A nyílt víz hinártársulásához csatlakoznak a nádasok, amelyek közül leggyakoribb a recés típus. A Fertő déli részén végzett vegetációtérképezés tanúságai szerint a nádas állománynak mintegy 90 százalékát teszi ki. Ehhez csatlakozik a nyílt víz felé az elegyetlen nádas és gyékényes. A Hanság a Fertő medencéjéhez közvetlenül csatlakozó tájrészlet, egykor mocsaras, zsombókos láp, ma már legnagyobbrészt kultúrtáj. Két része közül a déli még ma is őriz néhány ősibb foltot, pl. Csikós éger, Király tó, Boldogasszony éger. Az északi fele a letűnt láp vegetációjának csak degradált maradványa. A jelenlegi vegetációs viszonyok rögzítése, s az utolsó évtizedek alatt bekövetkezett változások bemutatása, további kutatási cél lehet. A Hanság monográfiájára vállalkozó munkaközösség keretében bizonyára ez is megvalósul. A tnai Hanság erdeinek nagy része mesterséges telepítés, amelynek összetételét a termőhelyi viszonyokon belül a fafajpolitikai célkitűzések határozzák meg. A magyar Fertő-part nádas állományai a parton kifelé haladva átmenetet képeznek a következő zónához, a magasságos társulásokhoz. A magyar oldalon Fertőrákostól Fertődig található. A parttól még jobban eltávolodva a magasságos társulásokat az üde láprétek követik. A láprétek és kiszáradó rétek mellett ennek a tájnak jellemző vegetációfoltjai a mozaikszerűen jelentkező szikesek. Noha ezek a szikesek igen kiterjedtek, magyar részről sem a két háború közötti időben, sem a felszabadulást követően nem részesültek kellő figyelembe ós csupán az osztrák oldalon, elsősorban a Fertőzúgban végzett vizsgálatok alapján ismerjük összetételüket. A Fertőzúg (Seewinkel) egyike a vegetációs szempontból legalaposabban feldolgozott fertői tájrészleteknek. Feldolgozása főleg Wendelberger érdeme. Közlése alapján tudjuk meg, hogy 12 olyan irán-turáni halofita növény él e területen, amelyek elterjedésük abszolút határát itt érik el. A Fertőzúg területén figyelemre méltó kiterjedésű homokos területek is vannak. Ezeken a Cynodon dactylon gyep az uralkodó. A Pándorfi plató erdeinek mintaszerű feldolgozása is G. Wendelbergertől származik. A jobb termőhelyek gyertyános-kocsánytalan tölgyesek, a szegényebb, szárazabb maradványerdők molyhostölgyesek-cseresek, illetve karsztbokorerdők, ritkán törpemandulások. Itt a sztyepp, a fátlan puszta és az erdősztyepp problematikájával is foglalkoztak. Magyar vonatkozásban azonban ez nem jelent újat, hiszen ez a pannonflóra fejlődéstörténetével kapcsolatban régen megtörtént. A Szárhalmi erdő laktainészkőre települt sajátos társulásai közül különösen a lejtősztyepprótek, a karsztbokorerdők és a Kistómalmi lápmedence reliktum növényzete jelentős. Ezek mellett ősi csereseket is találunk a molyhostölgyesekhez és karsztbokorerdőkhöz csatlakozva. E társulások florisztikai összetételéről már Wallner ós Gombócz óta alaposan tájékozottak vagyunk. Az újabb kutatások Soó, Kárpáti és Csapody nevéhez fűződnek. Vegetációtérkópet és teljes oönológiai feldolgozását is Csapody István készítette. Teljesen azonos összetételű és vegetációjú a Fertőmeggyesnél a Szárhalmi erdőhöz kapcsolódó Ruszti dombsor. Florisztikai adatait Pill és Traxler, eönológiai viszonyai E. Hübl révén ismertek. A Laitaieum flórajárás névadó hegysége a Lajta hegység, bár közvetlenül nem érinti a Fertőt, mégis a Fertő táj szerves része. A Szárhalmi erdőhöz viszonyítva jelentősebb szerepet tátszanak itt a mószkerülő erdők is, továbbá az azónális