Hidrológiai Közlöny 1977 (57. évfolyam)

6-7. szám - Csuka József–Károlyi Zoltán: Vízgazdálkodási döntés rendszerszemlélettel

284 Hidrológiai Közlöny 1977. 6—7. sz. Vízgazdálkodási döntés rendszerszemlélettel CSUKA JÓZSE F*— KÁROLYI ZOLTÁN* „Kétségtelenül van valami csodálatosan kielégítő abban, hogy gyors döntéseinkkel u mindentudás látszatát keltjük. Ha azután a döntésben szerencsénk volt, szívesen aláhúzzuk ezt még olyan kijelentésekkel is, hogy — valahogy a csontjaimban éreztem. Ha viszont az ügy rosszul sikerül, akkor diszkréten hallgatunk" írja Moroney [1]. A gyors, látványos döntések lehetősége a vízgazdálkodás területén egyre jobban beszűkül, mivel a fejlesztési célkitűzésekhez egyre kiterjedtebb hatáskör kapcsolódik és a döntés során ezek figyelembevétele is szükségessé válik. A természeti egységet alkotó vízgyűjtőterület vízkészletét létesítményrendszerekkel egyre több, sokoldalúbb igény kielégítésére kell alkalmassá tenni. A vízhasználat növekedésével és a vizek fokozódó szennyeződésével a vízkészletek hasznosíthatóvá tételéhez, az igények és a természeti adottságok közötti eltérések kiegyenlítéséhez, a feszültségek feloldásához összetett műszaki beavatkozások, munkafolyamatok szükségesek. Ezek tervezése során a társadalmi, termelési, biológiai, környezeti folyamatok összehangolása érdekében e folyamatokhoz kapcsolódó széles hatáskör feltárása és figyelembevétele szükséges. A döntés során a vízgazdálkodás hatáskörének leszűkítése, a széles körű kapcsolatok figyelmen kívül hagyása téves következtetésekre, rossz döntésre vezet. Ennek elkerülése érdekében a hatások minél teljesebb körét mérlegelő döntési módszereket kell előtérbe helyezni. A következők tájékoztatást adnak a célok összességét figyelembe vevő többtényezős döntési módszerek szükségességéről és a Zagyva vízgyűjtő vízminőségének javítására szolgáló fejlesztési lehetőségek értékelésén keresztül bemutat juk az ELECTRE eljárást, mint a rendszer szemléleten alapuló döntés egyik eszközét. 1. Vízgazdálkodási döntésekkel szemben támasztott új követelmények A középtávú fejlesztési célkitűzések egyik kiemelt területe alakosság, az ipar, a mezőgazdaság növekvő vízszükséglete és a vízkészletek közötti egyensúly megteremtése. Ezt területenként korlátozottan rendelkezésre álló vízkészletek mellett kell megoldani. A természetes vízkészletek növekvő mértékű igénybevétele, a használt vízmennyiség arányának növekedése, a helyi vízkészletek kimerülése szükségessé teszi, hogy az eddigi — főként — extenzív, a térben és időben ingadozó vízkészletekre alapozott, az elkülönült, többnyire egycélú vízkészletgazdálkodásról át kell térni az intenzív fejlesztésre, az igények és a készletek egyensúlyát megteremtő átfogó vízkészlet és vízhasználat szabályozásra, a többcélú vízgazdálkodási létesítményekben rejlő hasznosítás lehetőségeinek együttes kihasználására. * Országos Vízügyi Hivatal, Budapest. A hidrológiai rendszerek a gazdasági rendszerrel összehangolt működtetése a víz hasznosíthatóvá tétele érdekében a vízgazdálkodás fejlesztése során egyre jobban a lefolyás minél nagyobb mértét-, szabályozása, a területi, ágazati, társadalmi és gazdasági igények kölcsönös kapcsolatainak figyelembevételével a vízkészletek műszakilag, gazdaságilag legkedvezőbb hasznosítása a feladat. A döntés az igényeket optimálisan kielégítő komplex vízgazdálkodási rendszer (1. ábra), elemeit képező műszaki létesítmények kombinációjának meghatározására irányul, mérlegelve a gazdasági, természeti, jogi, szociális vonzatokat, figyelembe véve a fizikai törvényeket, az élet és a természeti környezet más területén várható hatásokat. Ezért a valóban eredményes munkához ma már elkerülhetetlen a feladatok és problémák interdiszciplináris, azaz több tudományszakos közelítése, legtöbbször a probléma femerülésétől kezdve. Gondoljunk csak egy vízgazdálkodási rendszer elem, egy völgyzárógátas tározó megvalósításának és üzemének tervezésére. A geodéta, geológus, hidrológus, a vízkészletgazdálkodó, a hidrobiológus, a vízminőségi szakember, a vízkárelhárítási szakember, a tervezett tározóval kapcsolatban más és más szempontokat és érdekeket képvisel. A geodéta a domborzati adottságokból kiindulva vizsgálja a legkedvezőbb elzárási szelvényt, a legkedvezőbb tározási térfogat kialakításához. A geológus az altalaj állékonysága, a tározótérben, a gáttest alatt és a völgyoldalba való bekötésénél fellépő szivárgás szempontjából legkedvezőbb kialakítást vizsgálja. A hidrológus természetes vízkészlettel feltölthető, különböző időtartamú kiegyenlítés mellett kialakítható maximális, illetve gazdaságos tározótérfogatot állapít meg. A vízkészletgazdálkodó a domborzati adottságot, mint potenciális tározási lehetőséget vizsgálja, amelylyel mint korlátozott természeti adottsággal gazdálkodni kell. Elsődlegesen nem a hidrológiai teljesítőképességet, hanem a vízátvezetéssel, szivattyús feltöltéssel a hasznosítás és a káros vizek visszatartása szempontjából legkedvezőbb megoldást keresi. A hidrobiológust és a vízminőségi szakembert a víz tározóban való tartózkodásának ideje, V, tározóba érkező és a tározott víz minősége érdekli és a biológiai élet, valamint a vízminőség szempontjából legkedvezőbb alternatívákat keresi. A vízkárelhárítási szakember a maximális árvízcsúcs csökkentés lehetőségét vizsgálja és ennek megfelelő műszaki megoldásokat keres. További szempontként jöhet még szóba a tájrendezés, az idegenforgalom, üdülés, vízisport szempontjából legmegfelelőbb megoldás-vizsgálata. Ezen túlmenően hangsúlyozandó, hogy minden fejlesztés gazdasági célokat szolgál, tehát gazdaságilag is értékelni kell a szóba jöhető alternatívákat és ez közgazdászok közreműködését igényli. Természetesnek mondható, hogy egy tervezett műszaki megoldás feltételeit és hatásait más és más szempontból vizsgálja a műszaki tudományok egyes részterületeinek képviselője, a természettudomány szakterületén dolgozó, vagy a társadalomtudományban jártas szakember, de ezeknek a különböző szempontoknak végül is szintetizálódni kell a közös probléma sokoldalú megközelítésében, illetve megoldásában.