Hidrológiai Közlöny 1977 (57. évfolyam)
3. szám - Csath Béla: Szemelvények a Békés megyei vízkutatás és feltárás fejlődéséről a századfordulóig
Csath B.: Szemelvények a Békés megyei vízkutatásról Hidrológiai Közlöny 1977. 3. sz. 141 szati akadémiai tanárrá lett August Heinrieh Beernek a mélyfúrást tárgyaló műveit [1, 3, 4, 5]. Szabó József műve Békés-Csanád vármegyével foglalkozott. A községhatárok azonban változók. 1860-ban rövid időre, 1867-ben pedig véglegesen visszaállították Békés vármegye önkormányzatát, majd 1876-ban Tótkomlóst, Pusztaföldvárt és Békéssámsont a megyéhez esatolták. A következőkben mondandók az így kialakult ii legye területre vonatkoznak. A megyében egy város (Gyula) és 26 nagyközség volt, amelyekhez még 290 puszta járult. A községek nagyok voltak, 2000 lakosnál kevesebbet egysem számolt. * Az anyag tárgyalásakor a községi közkutakról lesz szó, az aránylag nagyszámú magánosok kútfúrásairól nem történik említés. A megyében végzett kútfúrásra vonatkozó első adat 1878-ból származik. Békéscsabán, Siket János tanyáján, mélyült egy 72 m-es lyuk, a fúrás azonban eredménytelen lett. De már 1880-ban Békésen egy 120 m-es kútból 3"-os csövön 18 l/p vizet termeltek. Miután 1884. áprilisában elkészült a Hódmezővásárhelyt, azaz a Nagy András János-féle kút, (Nagy A. János hódmezővásárhelyi virilis feleségével együtt saját költségükön készíttették a városi 2-es számú kutat, melyet róla neveztek el.) Több vállalkozó szellemű iparos kezdett fúrással N foglalkozni, különösen az Alföld déli részén, ahol a földtani viszonyok olyan páratlanul kedvezőek voltak, hogy már csekély mélységben (30—35 m) megvolt a víz. Az eredmények hatása alatt később kevésbé hozzáértő elemek is vállalkoztak fúrásra. Az alkalmazott szakkifejezések zavarának elkerülése céljából szükségesnek látszik előrebocsátani, bogy ebben az időben a pozitív artézi kutat ,,artézi kút"-nak, míg a negatívot — melyből a vizet szivattyúzni kellett — „fúrt kút"-nak nevezték. Trefort, közoktatásügyi miniszter a központi statisztikai hivatal azon megdöbbentő adata alapján, hogy Csaba községben 1000 lélekre évenként 43 halálozás esett, 1884 elején kérdést intézett a megyei Gazdasági Egyesülethez, hogy miben rejlik e nagy halandóság oka? A Gazdasági Egyesület megvizsgálta a kérdést és a kiküldött bizottság vizsgálata alapján megállapította hogy ,,a nagy halandóság tényezői olyanok, melyek részben törvényhozási és hatósági intézkedésekkel megoldhatók, részben olyanok, melyeken a megye közönsége egyedül, öntevékenysége útján segíthet. Ez utóbbiak között szerepel a megye területén az ivóvíz minőségének rossz volta. A megye lakossága ivóvíz szükségletét részint a községek területén létező egyes kutakból fedezi, részint a környék közelében folyó Körösök vizéből. Ez utóbbiak vize az évenkénti áradások miatt élvezhetetlen, a kutak vize alig esik kedvezőbb elbírálás alá, mivel a kutak nem eléggé mélyek, így fertőzöttek, valamint a kívülről bejutó ártalmas anyagok beszüremlésével szemben kellőleg védve nincsenek. A megoldás alapja élvezhető, egészséges ivóvíz biztosítása lenne, a lakosság kedvező egészségügyi viszonyai lerendezésére, mellyel a megye lakossága nagymérvű halálozásának fontos tényezője lenne elhárítva." A Gazdasági Egyesület felhívással fordult a megyei Bizottsághoz, kifejtvén azon nemes célzatát, hogy ,,a megye rossz egészségi viszonyain segíteni óhajtva, a talajvizet szolgáltató kútjainak helyébe a föld méhének forrásvizét nyújtó artézi kutak létesítésére irányul." A megyei Bizottság helyesléssel fogadta az indítványt, s „elhatározta, hogy beindításul 1000 Ft-nyi segélyt juttat a megyei közmunkaváltsági alapból azon községek részére, amelyek a határozat keltétől számított két éven belül legelsőként fognak hozzá egy artézi kút létesítéséhez" —- olvasható a megyei Bizottság 1884. május 19-én tartott közgyűlési jegyzőkönyvében (82. bgy. 2117. okt/1884). Erről a megye alispánja valamennyi főszolgabírót értesítette [6]. A szarvasi tanács a felhívásra az alábbiakban válaszolt: olvastatott a békés megyei Gazdasági Egyesület 132/1884. számú átirata, melyben a jó és egészséges ivóvíz biztosítása tekintetéből a községben fúrt (artézi) kutak létesítése ajánltatik. A figyelmeztetés ezúttal tudomásul vétetik csupán, mivel községünk jó ivóvizű kútakkal kellőképpen el van látva." (Tanács és közgyűlési jkv. 1884-ik évről 106. pont.) A közmunka és közlekedési m. kir. miniszter a megyei Bizottság határozatát megkapta és ismervén a megye kedvezőtlen egészségügyi viszonyait, különösen a jó ivóvíz biztosításának szükségességét tudomásul is vette, azonban megtagadta a közmunka alapból biztosítandó 1000 Ft segély kiutalását, mivel „a megye közönsége megfelelő intézkedésekkel a szükséges segélyt előteremthetik." De amikor a megyei Bizottság újólag kérte, hogy a megszavazott összeg kifizetését a közmunka alapból eszközöljék, a főispán által is támogatott részletes indokolással elküldött jelentést a minisztérium már jóváhagyólag tudomásul vette (1885. március 1.). Ezután a megyei Bizottság a miniszteri leirat alapján megbízta az alispánt, hogy a fenti közgyűlési határozat szellemében az 1000 Ft-nyi segély felhasználásáról a megye közönségét hivatalos úton értesítse. Békéscsaba község a fenti végzést követően Gold Jánossal kötött szerződés alapján kutat fúratott a Kossuth téren 1885—1888 között. A kutat Gold 219 m-ig mélyítette, de a fúrást nem fejezte be. (A fúrást Zsigmondi) Béla folytatta 1888—91 között 299 m-ig.) [6] Az artézi kutak fúrásának előfeltételeiről — melyekről korábban még nem volt rendelkezés — az 1885. évi XXIII. t. e., illetőleg a földmívelós-ipar- és kereskedelemügyi, valamint a közmunka- ós közlekedésügyi miniszterek 1885. évi december hó 31-én 45 689/1885. számú, a vízjogi törvény végrehajtása tárgyában kiadott „Altalános rendelet" intézkedett. Kzek után a XXIII. t. c. 1886. januáfv I-én életbe lépett. Szarvas község 1888. augusztus 7-i községi közgyűlési jegyzőkönyvének 76. pontjában ez olvasható: „Amennyiben mindkét torkolatnál a Körös medre — közhiedelem szerint — még ez évben eltöltetik 1, s így a Körös vizétől ivás tekintetében 1 A Hármas-Körös Szarvas alatti, messze (léire lenyúló, az 1. ábrán jól látható nagy kitérőjének átvágásáról van szó, amely az árvizek gyorsabb levezetése és a hajóút megrövidítése érdekében készült. A csekély szelvénnyel kiásott átvágás élő mederré fejlődése érdekében a kiiktatandó mederszakaszt mindkét végén le kellett zárni, hogy ezáltal a vizeket az új mederbe kényszerítsék.
