Hidrológiai Közlöny 1976 (56. évfolyam)
5. szám - Rácz Tamás–Rymorz Pál–Timler Róbertné: A budapesti szennyvízelvezetési és tisztítási program megvalósulása
Rácz T.—Rymorz P.— Timler R.-né: A budapesti szennyvízelvezetés Hidrológiai Közlöny 1976. 5. sz. 193 mennyiség számításbavételével — a sokszorozás gyakorlatilag irreális gazdasági igényeket teremtett volna. Egyértelműen meg kellett tehát fogalmazni, hogv a keletkező szennyvíz tisztítása a feladat és ebben ésszerűtlen volna magasabb követelményeket támasztani, mint azt el választórendszer esetén tennénk. így alakult ki a tisztítási hányad elvi meghatározása, mely szerint — a keletkező és közcsatornába jutó szennyvizet biológiailag meg kell tisztítani, — ennek a szennyvíztömegnek háromszoros hígításáig adódó mennyiségét a Duna sodorvonalába kell juttatni, — e fölötti mennyiség parti záporkiömlőkön jut a Dunába. Ezt a meghatározást a minimálisan 600—800 in 3/s vízhozamú Duna jelenléte tette lehetővé és nem azf jelenti, hogy a csatornázás komplex fejlesztésében a csapadékvízzel (elsősorban a záporok hatásával) ne kellene foglalkozni. Az „Észak-Budapest csatornázása" című tervpályázat és „Budapest szennyvízelvezetésének és szennyvíztisztításának programja Az 1960-as évek végén újabb aktualitást és sürgetést jelentettek a budapesti szennyvíztisztítás megvalósulásának az északi térségek (Káposztásmegyer, Békásmegyer) lakótelep-építési tervei. A Fővárosi Tanács teljesen egyetértett a vízügyi és egészségügyi szervekkel: megengedhetetlen, hogy több tízezer m*/nap koncentrált házi szennyvíz tisztítatlanul kerüljön a Római-part és Újpest térségében a Dunába. Kézenfekvő volt, hogy a Keretterv által is kijelölt angyalföldi tisztító telepet kell kiépíteni. Itt azonban ez már megvalósíthatatlan volt, mivel a város fejlődése gyakorlatilag olyan helyzetet teremtett, hogv az adott területen nem lehetett új nagy telepet létesíteni (pl. a minimális védőtávolságokat sem lehetett volna betartani). Ekkor a Fővárosi Csatornázási Művek a Szentendrei-sziget déli területét javasolták, mint olyan helyet, amelyet a budai és a pesti oldalról is viszonylag rövid úton lehet megközelíteni. Fellángolt a szakmai vita: vitatták a sziget alkalmasságát, de sokan felvetették azt is: szabad-e Budapestészakon, a város fölött szennyvíztisztító telepet létesíteni, nem lenne-e jobb minden szennyvizet a Csepel-szigetre, a város déli térségeibe vinni ? Ilyen körülmények között írta ki az OVH, az ÉVM és a Fővárosi Tanács az „Észak-Budapest csatornázása" c. tervpályázatot. A pályázat értékelése végülis meghatározta a megoldást: aj Korunkban, amikor a vízminőség romlása is, védelme is komplex folyamat, lényegében elvesztette jelentőségét a régi meghatározás, hogy „város fölött" és „város alatt". A legfontosabb az, hogy a szennyvizeket tisztítsák, mégpedig ott, ahol keletkeznek, következésképpen az észak-budapesti szennyvizeket Budapest északi térségében. h) A tisztító telepnek aszentendrei-szigeti telepítésével kapcsolatos aggályok lényegében helytállóak voltak, célszerűbb területként a Palotai sziget határozható meg. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság 1972-ben vizsgálta a kormány által korábban hozott vízminőségvédelmi intézkedések hatékonyságát. A vizsgálat összegező megállapításai között volt, hogy a nagy térségek és köztük Budapest ütemezett szennyvíztisztítási programját ki kell dolgozni és fokozatosan meg kell valósítani. Budapesten még egy sajátos gond sürgette a program kidolgozását: a szenny vízbírságos rendelet alapján a Fővárosi Csatornázási Művek jelentős bírság fizetésére kötelezett és a bírság progresszivitása következtében néhány év alatt az éviszázmillió forintos nagyságrendet is eléri. A bírság jó eszköznek bizonyult, amely ösztönöz a hatékony vízminőségvédelmi intézkedések megtételére. Budapesten azonban alapjában hiányoznak a tisztítás technikai feltételei és ennek megteremtése — a létesítés beruházási nagysága miatt — semmiképpen sem lehet a Fővárosi Csatornázási Művek feladata. Egy határon túl irreális, sőt éppen negatív hatású eszköz lehet olvan bírság kivetése, amely súlyos helyzetbe hozza az üzemelő vállalatot, ugyanakkor önmagában semmiképpen nem biztosítja a megoldást. Éppen a szennyvíztisztítás megvalósítási realitása követelt olyan bírságolási értelmezést, amelynek alapján a bírság illetve a progresszivitás mértéke ne egy fiktív budapesti szennyvíztisztító berendezés lététől, hanem egy, a realitásokra épülő budapesti szennyvíz elvezetési és tisztítási progP> pj e> <=j & & OQ rXj ? S Q P ^ & C-J I to Öi Q, Cjj Oi '.Íj 6. dbrii. A fővárosi csatornamű törzshálózatának fejlődése (1850—1970) Abb. ti. Entwicklung des Stammnetzes des Hauptstädtischen Kanalisationswerkes (1850 —1970)
