Hidrológiai Közlöny 1976 (56. évfolyam)

12. szám - Domokos Miklós: A rendszervizsgálatok és a vízgazdálkodási mérlegek szerepe a vízgazdálkodási tervezésben

Domokos M.: A rendszervizsgálatok Hidrológiai Közlöny 1976. 12. sz. 535 kednünk kell a vízfogyasztásokra vonatkozó információk bővítésére és megbízhatóságuk fokozására. 3.23. A vízfogyasztások egyidejűsége. Az összesítő vízmérlegben csakúgy, mint a legtöbb vízgazdálkodási rendszer-modellben a vízigény általában kisebb-nagyobb területegységeken működő több vízhasználó eredő vízigényeként jelenik meg. A területileg szétszórt, általában szakaszosan működő és szabálytalanul ingadozó vízfogyasztások eredő hatásának a meghatározása — különösen akkor, ha a 3.32 szakaszban hiányolt egyedi I(t) időfüggvények sem ismertek — nem egyszerű feladat. Az összesítő vízmérlegek magyarországi gyakorlatában pl. az egyedi vízhasználók vízigényének kritikus (maximális) értékeit összesítve számították egy-egy területegység eredő vízigényét. Ez nyilvánvalóan túlméretezéshez vezetett. Ennek a túlegyszerűsített gyakorlatnak a kiküszöbölésére, első közelítésként, vizsgálatot végeztek a vízigények egyidejűségi tényezőjének, (vagyis a tényleges eredő vízigény és a kritikus vízigények összege hányadosának) a meghatározására (VITUKI, 1972). A vizsgálat Magyarország keleti felére, a kb. 45 000 km

2-nyi Tisza-vízgyűjtőre terjedt ki és 6 év — homogénnek tekinthető — észlelt vízfogyasztás-sorozatain alapult. Az egyidejűségi tényező értékére — a vizsgált részvízgyűjtő és egyéb tényezők függvényében — 0,4—-0,7 adódott. A vízfogyasztások egyidejűségi tényezőjének figyelembevételével az összesítő vízmérlegen alapidó döntések realitása, megbízhatósága fokozható. 4. A vízmérlegek és a vízkészletgazdálkodási rendszervizsgálatok összehasonlítása Befejezésül röviden vessük össze — elméleti háttér és gyakorlati alkalmazás szempontjából — a 2. szakaszban érintett vízkészletgazdálkodási rendszervizsgálatot ós a 3.1 szakaszban leírt összesítő vízmérleget. a) Nyilvánváló, hogy a vízmérleg a rendszervizsgálat egyszerűsített (elfajult) változata, amikor az E VM-nak csak az egyik számszerűsített oszlopa — a vízigények mennyiségi kielégítésének a biztonsága — játszik szerepet és ez az oszlop is a vizsgált területre vonatkozóan egyetlen eredő értékkel (a vízhiány-tűréssel), helyettesíthető. (Ez az érték időegységről-időegységre változhat ugyan, a vízmérleg-metodika szerint azonban minden időegységre újabb független mérleg készítendő, s így a rendszer időbeli folytonossága nem érvényesíthető.) Ebből az összehasonlításból nyilvánvaló, hogy a mérleg alkalmazása akkor helyettesítheti a rendszervizsgálat elvégzését, amikor az említett mátrix-oszlop mellett a többi elvárás-típus csakugyan elhanyagolható (vagy pedig ezek számszerű jellemzéséhez nincs elég információnk), továbbá az említett oszlop egyetlen eredő értékkel való helyettesítése is elfogadható. A vízmérleg egyébként még abból a szempontból is elfajult rendszervizsgálatnak tekinthető, hogy míg a rendszervizsgálat az elvárás-kielégítés viszony alakulását a rendszer minden fontosabb csomópontjára felderíti, addig a vízmérleg a rendszeregyetlen, kritikusnak tekintett pontjára, az ún. vízmérleg-szelvényre összpontosul. b) Ugyanakkor a vízmérleg nemcsak elfajult rendszervizsgálatnak tekinthető, hanem a rendszermodell elemeként is alkalmazható. Filipkowski Monte-Carlo elven alapuló modellje jó példája az összesítő vízmérlegeredmények mátrixára felépülő szabatos rendszerméretezésnek (Filipkowski, 1969). b) A vízkészletgazdálkodási rendszervizsgálatokhoz a vízkorlátozás és az általa okozott kár kapcsolatát leíró függvényeket, továbbá a vízhiány elhárítására teendő intézkedések költségfüggvényeit is ismernünk kell. Ugyanakkor a vízmérleg felállításához függvények ismerete nem szükséges: eredő hatásukat (hallgatólagosan) a többnyire tapasztalati úton felvett vízhiány-tűrési érték foglalja magában. Mindaddig tehát, amíg az említett kárés költségfüggvények eléggé megbízható ismerete hiányzik, a tapasztalati egyszerűsége miatt kisebb hibalehetőséget rejtő vízmérlegek alkalmazása ajánlható. c) Ab) összehasonlítással is összefüggő módszertani különbség, hogy míg a vízmérleg a vízhiánytűrés előre felvett értékéből indul ki, addig a rendszervizsgálat a vízhiány-tűrés optimális értékét a vizsgálat (egyik) eredményeként szolgáltatja. Ebből viszont már következik a két eljárás kölcsönhatása. Ha ugyanis néhány gondosán kiválasztott, reprezentatív területre elvégzik a viszonylag költséges rendszervizsgálatokat, az ezek eredményéül kapott (optimális) vízhiánytűrési mutatók értékei általánosíthatók lesznek és alapot szolgáltatnak arra, hogy a csupán vízmérleggel vizsgálandó egyéb területek kiindulási vízhiány-tűrési értékeit jobban becsülhessük, s ezzel az egyszerű vízmérleg-vizsgálatok megbízhatósága is fokozódjék. A vízkészletgazdálkodási rendszervizsgálatok és a vízmérlegek fenti összehasonlításából kitűnik, hogy mindkettőnek megvan az alkalmazási területe és hogy a vízgazdálkodási döntéselőkészítés e két eszköze jól kiegészítheti egymást. IRODALOM [1] Chaemsaithong, K.: Design of Water Resources Systems in Developing Countries: The Lower Mekong Basin. Doctor's Dissertation. University of Arizona, 1973. [2] Csermák B. : A vízhasználatokkal kapcsolatos időszerű hidrológiai és vízkészletgazdálkodási kérdések. Kandidátusi értekezés. Budapest, 1968. [3] Dávid L.: Öntözőrendszerek vízigényének jellemzése ós vízgazdálkodási vonatkozásai. Hidrológiai Közlöny, 1963/4. [4] Dávid L.—Szidarovszky F. : A vízgazdálkodás tervezésének fejlesztése dinamikus modellel. Budapest, 1974. [5] Dégen 1.: Neuere Methoden der Bearbeitung von Wasserbilanzen. Österreichische Wasserwirtschaft. Jahrgang 21 (1969) Heft 9/10. Wien. [6] Domokos M.: A vízgazdálkodási mérleg. VITUKI Tanulmányok és Kutatási Eredmények sorozat 37. szám. Budapest, 1972. [7] Domokos M.—Szász D. : Simuló vízhozameloszlásfüggvények előállítása. Hidrológiai Közlöny, 1973/1. [8] Domokos M.: A vízkorlátozás mutatói. Műszaki Tudomány 46. sz. 1973. [9] Domokos M.: A vízkészletgazdálkodási rendszer-