Hidrológiai Közlöny 1976 (56. évfolyam)

3. szám - Dr. Gabriel András: Az erózió mértékéről és lejtős területek mértékadó lefolyásának kérdéséről

12G Hidrológiai Közlöny 1976. 3. sz. Dr. Gábriel A.: Az erózió mértéke lejtőirányii szántásban 45 t/ha, vízszintes szántásban 19,5 t/ha, vízszintesen vetett és el bokrosodott búzavetésben 18,5 t/ha talaj erodálódott le. Más havas telek végén, hóolvadás után nem találtunk aránylag egységesen eloszló, jól mérhető vízvájatokat. Az előbbiek során ismertetett adatok többségét az 1. és 2. táblázat foglalja össze. Az eróziómérés adatainak értékelése Az eróziómérési adatokat az ismert Wischmeier —Smith-féle talaj veszteségbecslési egyenlethez növénycsoportonként javasolt eróziós szorzótényezőkkel összehasonlítva, megállapíthatjuk, hogy adataink szerint az egyes növények hatása hasonló, másoké eltérő. A képletben a kapásnövényeknek a fekete ugarhoz viszonyított tényezője 0,61, a gabonaféléké 0,15, az évelő takarmánynövényeké 0,008 [8]. Parcellás kísérletünk szerint a kukorica és búza alatt mért talajlesodrás tekintetében hasonló a viszony. A fenti arányhoz teljesen hasonló lenne a helyzet, ha az 1963. évi százéves gyakoriságú eső hatását figyelmen kívül hagynánk. Ha nem a kapálással, hanem a vegyszerrel gyomtalanított kukoricát hasonlítjuk a búzához, akkor a fenti eső figyelembevételével is olyan az arány a két növény hatása között, mint a 0,61 és 0,15 tényező között. Az évelő pillangósok adataink szerint nem anynyira jobb talaj védő hatásúak a búzánál, amint a fenti tényezők mutatják. Homokos talajunkon állományuk többször ritkább volt a normálisnál. A jó talajokon szokásos 4—5 évvel szemben a lucernát sem tudtuk 3 évnél, egyszer 2 évnél sem tovább tartani. Ilyenkor tavasszal többször takaratlan volt a talajfelszín, szemben a búzának a legzáporosabb időszakban mindig normális állományával. Ilyen termőhelyeken így van ez üzemi viszonyok között is. A lucernát ezenkívül szórtan vetettük, míg a búzát vízszintes sorokban. E hibák ellenére kisparcellás vizsgálataink szerint az őszi gabonák 0,15 tényezője mellett ilyen talajokon alkalmasabb lenne évelő pillangósokra a fenti 0,008 helyett, 0,08 tényező. A hosszú lejtőkön a vízvájatok térfogata alapján kapott eróziós adatok tekintetében az álló gabonafélék és az évelő pillangósok között alig találtunk különbséget. Csak Pilisszentkereszten, kötöttebb talajon volt jelentős eltérés az évelő pillangósok javára. E mérések szerint a tavaszi —nyár eleji záporok idején a kukorica sokkal jobban elősegíti az eróziót, mint a kisparcellás vizsgálatok szerint, az előbb közölt 0,61 : 0,008 = 76 aránynál is nagyobb mértékben. Ez a nagy különbség a kukorica kifejlődése után erősen csökken. A vízszintes művelés hatását a lejtőirányúhoz hasonlítva, a kisparcellás vizsgálatok szerint a Wischmeier —Smith képlethez javasolt arányt [11] erősen megközelítő viszonyt kaptunk őszi búza esetére. A vízvájatok módszerével, hosszú lejtőszakaszokon, szántott csupasz területen és különösen sávos művelésnél nagyobb arányt észleltünk a vízszintes, illetve a sávos művelés javára. A Wischmeier Smith képlet tényezőinek számértékeit az USA-ban főleg 22,1 m hosszú lefolyásmérő parcellákon végzett tartamvizsgálatok alapján állapították meg. A mértékadó lefolyás kérdéséről Az erózió és a lefolyás csökkentésének több agronómiai eszköze van, több esetben mégis elkerülhetetlenül sok olyan víz nem képes a talajba szivárogni, amelynek eróziómentes levezetése inkább műszaki, mint agronómiai feladat. A talajvédelmi tervezés kis vízgyűjtőkkel foglalkozik, amelyekben a szélsőséges nagy vizeket záporok okozzák. Ezeken a nagy vízgyűjtő területű medrek méretezésére alkalmas összefüggések nem érvényesek. A tervezési irányelvek [11] a mezőgazdasági területekről várható mértékadó lefolyás megállapítására nem adnak útbaigazítást. Talajvédelmi célra a mértékadó vízhozam megállapításához Bogdánfy fajlagos lefolyási értékeit is alkalmazhatónak tartják, és néhol használják is a tervezésben. Ebben a kérdésben használhatónak tekintik Frévert lefolyási tényezőit [3, 8], vagy a hasonló Mattyasovszky-féle tényezőket [17]. A talajvédelmi tervek tekintélyes részében a nagyobb műtárgyaktól, állandó medrektől eltekintve, sokszor nem számolnak vízhozammal, fajlagos lefolyással, sőt az utóbbi nélkül készített talajcsövezéses vízrendezési tervvel is találkozunk. Előfordul az is, hogy a lefolyás megállapításánál több, különböző szempontú számítás eredményét átlagolják. A különböző célokra javasolt módszerekkel talajcsövezésnél 48 órás levezetési időre 1—2 l/sec ha, öntözőtelepeknél 24 órás levezetési időre, kötöttebb talajokon kereken 1 l/sec ha, belvízlevezetésnél 6 napos vagy még hosszabb idejű levezetésnél 0,2—0,6 l/sec ha a számított fajlagos lefolyás. Bogdánfy 5 km

2-nél kisebb, dombvidéki vízgyűjtőterületre 20—25, illetve 10—20 l/sec ha árvízi lefolyást ad meg. Korhely fajlagos lefolyási értékei már akkorák, hogy használhatók lehetnének a talajvédelmi tervezésben. Az ő egyórás esőhöz tartozó dombvidéki lefolyási adatai kétszeresei a Bogdánfy-féle adatoknak, de a tervezéshez nem eléggé differenciáltak (40—50 l/sec ha). A tervezési irányelvek [11] szerint szántóföldön 10—50%, inkább 20—33% valószínűségű lefolyásra célszerű méretezni. A 33—50%-os valószínűségű esetre való méretezés nem lehet ajánlatos, a 20—25%-osra esetenként lehetséges, de általában inkább a 10%-os valószínűségű vízhozamot kellene alapul venni. Az USA talajvédelmi szakemberei előtt a „rendkívül rossz" esetre való méretezés szükségessége különösen az erózió szempontjából rekordévnek számító 1974 után vetődött fel [7]. A különböző gyakoriságú záporok megállapításához a 15 300 sz. szabványban megadott csapadékkörzeteket ajánlják. Ezek a megyényi vagy annál is nagyobb körzetek túlságosan nagyok. Nem elégíthetik ki a talajvédelmi tervezés differenciáltabb igényeit. Pl. a kis eróziós csapadékindexű tihanyi körzetbe sorolták a Balatontól a Mecsekig terjedő egész területet, közte a volt gyönki járást, amely