Hidrológiai Közlöny 1976 (56. évfolyam)
10. szám - Domokos Miklós–Dr. Jean Weber: A vízkészlet és a vízigény kapcsolata
454 Hidrológiai Közlöny 1976. 10. sz. Domokos M.— Dr. J. Weber: A vízkészlet és a vízigény I [m 3/s] Id-d) V- hrit* 0,37 á-T-®Il(1-d)dd d-0 ÍM 4,72 •0,30 I(1-d)-K(d)J 3. ábra. A vízkorlátozási mutatók számítása tartóssági görbék segítségével képlet adódik, ahol /„ = j/a~az l(t) és a K(t) függvény közös értéke metszéspontjaikban. (A X mutató számítására a (12) kapcsolat esetében nem vezethető le képlet.) A 4. ábrán egyszerű példánk esetére alkalmazzuk a (13) és (14) képletet. Megjegyzések a 4. ábrához: — Mivel példánk esetében az I(K) kapcsolat eltér (12)-től, a (14) képlet jobboldala csak közelítően érvényes. [A (13) képlet esetünkben is pontos]. — A4, ábra jobboldali diagramjához hasonló egyértelmű kapcsolatot az egyszerűsített példa kedvéért tettük fel, ilyen a gyakorlatban sohasem található. Számos magyarországi vízgyűjtőn megkíséreltük a vízhozamok és az öntözési vízigények I(K) kapcsolatának előállítását. Kiragadott példaként az 5. ábrát mutatjuk be. Látható, hogy a kiválasztott adatsor-pár esetében a 186 észlelési pont standard szórása a I(K) kiegyenlítő görbe körül jelentős (<r=0,23), a REIMANN-féle mutató értéke pedig, ezzel összhangban, csak r(K, I) = 0,82. Az 5. ábra I(K) görbéje tehát legfeljebb durva közelítésként fogadható el a számítások alapjául. Egyébként az 5. ábrá hoz hasonló számos feldolgozás eredményének általánosítható tapasztalatai a következők : a) Valamennyi I(K) kiegyenlítő görbe monoton csökkenő, a (12) képlet szerinti típusba tartozó függvény. b) Azonos feldolgozási időszak esetén a a szórás értéke a vizsgált vízgyűjtő nagyságának — és ezzel a vizsgált vízhasználók számának -— csökkenő függvénye. c) Azonos területre vonatkozó észlelések különböző időszak-kombinációkra vonatkozó feldolgozásai közül a legkisebb a szórás mindig az azonos nevű hónapok egyesítésével kapott kombinációhoz tartozik. r(K,I -0,82 60,23 500 1000 1500 K [m*/s] 2000 2500 fi. ábra. Az öntözési vízigények és a. természetes vízhozamok kapcsolata (Szeged, 1964—69. július) 5. Az eljárások gyakorlati alkalmazhatósága A vízkorlátozási mutatóknak az 1—4. ábrán vázlatosan bemutatott számítási eljárásai, nem konstans vízigény esetére, a vízkészletgazdálkodási döntéselőkészítés gyakorlatában máris közvetlenül alkalmazhatók lennének, ha nemcsak a vízkészletre, hanem a vízigényre is elegendő és megbízható adat állna rendelkezésre. Ezek azonban jelenleg többnyire hiányoznak. A legsürgősebb feladat tehát a vízigényekre vonatkozó észlelések kiterjesztése és megbízhatóságának fokozása. Addig is szimulációval előállított vízigény-adatsorokra alkalmazhatjuk a javasolt eljárásokat. A szimulált adatsorok megbízhatóságát is fokozná azonban, ha a jó vízigény-észlelésekből pontosabb képet kapnánk a vízhasználók magatartásának törvényszerűségeiről. A vízkorlátozási mutatóknak a javasolt eljárásokkal, többé-kevésbé megbízható vízigény-adatok felhasználásával számított tényleges, ill. várható értékei azonban csak akkor használhatók igazán a vízkészletgazdálkodási döntéselőkészítésben, ha ismertek lesznek valódi tűrési határértékeik, amelyeket a jelenlegi gyakorlatban többnyire önkényesen veszünk fel. (A magyarországi gyakorlatban pl. a jelenleg általánosan használt ít mutató F(x)-P(K<x) 'vízkészlet-eloszlásfüggvény jf^ \^F(I 0)-0,37 0 I 0*5 10 20 x[m 3/s] 0 5 10 15 20 K[m 3/s] ir=f r(I 0)=O,37 In Ao^-f f"xF(x.)dx=jQ [3-0,10-2+4,5 0,37-1]=0,23 4. ábra. A vízkorlátozási mutatók számítása a vízkészlet s a vízigény közötti függvénykapcsolat felhasználásával
