Hidrológiai Közlöny 1976 (56. évfolyam)

9. szám - Szakváry Jenő: A bányavízhasznosítás szerepe a vízgazdálkodásban

Szalcváry J.: A bányavízhasznosítás szerepe Hidrológiai Közlöny 1976. 9. sz. 393 flusst, so von Lagerungstiefe des produktiven Rohstoffes vom Charakter der Wassergefährdung des Bergwerks und insbesondere von der angewandten Entwässerungsart. Unter den bei der Bergbauentwässerung anwendbaren passiven, präventiven und aktiven Bekämpfungsarten entspricht insbesondere der aktive Wasserschutz den Interessen der Wasserversorgung, weil Menge und Qualität des hochgeförderten Wassers von den direkten Einflüssen des Bergbaus gut unabhängig gemacht werden kann. Die Bergbauwassernutzung ist besonders im Räume des Transdanubischen Mittelgebirges eine bedeutende Frage, weil ungefähr 75% des Karstwasservorrats Ungarns hier aufgeschl ossen werden kann und auf grossen Gebieten die einzige qualitative Wassergewinnungsmöglichkeit bildet. Dieser Wasservorrat steht in seiner Gesamtheit unter der Beeinflussung des Bergbaus, was die Abstimmung der Interessen von Bergbau und Wasserwirtschaft und die Suche nach einem Optimum auf volkswirtschaftlicher Ebene erforderlich macht. Auf Gebietseinheiten aufgeschlüsselt sollen Möglichkeiten und Ausmass der Erhöhung von Mengen und Nutzung des Bergwassers untersucht und die Synthese jener Frage gegeben werden, die seitens Bergbau und Wasserwirtschaft zur Ausgestaltung eines Optimums gelöst werden müssen. Hozzászólások DR. TÓTH MIKLÚS (Nehézipari Minisztérium) A bányavízhasznosítás bányagazdasági jelentősége Általában minden bányánál lehetőség van, illetve lehetőség teremthető arra, hogy az alapvető ásványi nyersanyag mellett — ennek akár kényszerű, akár szabadon választható melléktermékeként — más ásványi nyersanyag is kiaknázásra, illetve ezt követően hasznosításra kerüljön. A kényszerű melléktermék fogalma — szemben a szabadon választható, vagyis a független melléktermékkel — azt jelenti, hogy a kérdéses ásványi nyersanyagot az alaptermék érdekében mindenképpen ki kell termelni. Független melléktermék például az alapvető ásványi nyersanyagot adó széntelep alatt fekvő bauxittelepből, vagy a széntelep feküjében levő kaolintelepből származó bányatermék. Kényszerű bányászati melléktermék viszont például a feltáróvágatokból kikerülő mészkő, a szénbe ágyazott szilikátos, alufémes vagy ritkafémes „meddő", a széntermelés során felszabaduló (vagy előzetesen lecsapolt) metán, de ide kell sorolni az alaptermék biztonsága érdekében lecsapolandó vagy az alaptermék termelése során jakadó vizet is. Előfordulhat, hogy az egyébként kényszerű melléktermék bizonyos mértékig független mellékterméket is jelent. Ilyen eset például, ha a kis fűtőérték miatt egyébként kitermelni nem szándékolt szénpad ritkafémtartalma miatt kerül kiaknázásra, vagy ha például az alapvető ásványi nyersanyag kiaknázása érdekében a szükségesnél szándékosan több vizet fakasztunk tudatos vízhasznosítási célra. (A kifejezetten víznyerés céljából létesített, vagy később azzá váló vízbánya esetén természetesen a víz az alaptermék.) E bányászati melléktermékek termelésgazdaságossági sajátossága, hogy termelési költségük vagy azért kicsi, illetve nulla, mert a kényszerű melléktermék költségét eleve az alaptermék viseli, vagy pedig azért, mert nem, vagy csak részben terhelik őket a bánya egyébként is meglevő állandó költségei. (A bányászatilag kényszerű melléktermék az ásványelőkészítés, a feldolgozás, illetve a hasznosítás során általában már független melléktermékké válik. A szénbányából származó víz például — a szénsalakból nyerhető alu- vagy ritkafémhez hasonlóan — a későbbi fázisokban a szénhez képest már független mellékterméket jelent.) Az ásványi nyersanyagok komplex hasznosítására vonatkozóan ma már nemzetközi méretekben tapasztalt törekvés az egyes bányákkal feltárható rétegösszletekben foglalt ásványi nyersanyagok minél szélesebb körű hasznosítására, a bányászati melléktermékek eleve szelektív termelhetősége esetén pedig a többtermékes bányák létesítésének fokozására irányul. (Az ásványi nyersanyagok komplex hasznosítására való nemzetközi törekvések egyik jellemző példája az a határozat, amelyet nemrég e témát is érintően hozott a Szovjetunió Legfelső Tanácsa.) Az ásványi nyersanyagok komplex és minél teljesebb hasznosítása célkitűzésének körébe tartozik a bányavizek hasznosítására irányuló törekvés is. Bár a víznek megvan az a sajátos előnye az in situ, nem reprodukálható más ásványi nyersanyagokkal szemben, hogy végeredményben a felhasználás ellenére is a körfolyamatban marad, ugyanakkor viszont megvan a sajátos hátránya is a földtani kutatás révén növelhető és többé-kevésbé helyettesíthető többi ásványi nyersanyaggal szemben, hogy a növekvő és mással nem pótolható vízigénynövekedés általában nem növelhető vízvagyonnal áll szemben. Emiatt a víz esetén még törvényszerűbb, hogy — a víz értékének egyidejű növekedése mellett — előbb-utóbb sor kerül a legkedvezőtlenebb vízforrások igénybevételére is. Minthogy a mélységi réteg- és karsztvizek hasznosítása normál körülmények között még kis szállítási távolság esetén is lényegesen költségesebb a felszíni és a partiszűrésű vizekénél, ezért természetes, hogy — amíg ez utóbbiak vízvagyona „ki nem merül" — addig a mélységi vízvagyon igénybevételére csak akkor kerülhet sor, ha a kérdéses mélységi víz valamely alapvető ásványi nyersanyag kényszerű melléktermékeként — bányavíznek nevezetten — úgyis kitermelésre kerül és így azt csak az esetleges víztisztítás és a vízszállítás költsége terheli. Ilyen esetben ugyanis — ha a tisztítást nem igénylő vízforrás távolsága a fogyasztótól nem nagy — a mélységi víz hasznosítása gazdaságosabb is lehet egyes felszíni, vagy partiszűrésű vizeknél. Ez a helyzet állhat fenn például