Hidrológiai Közlöny 1976 (56. évfolyam)

9. szám - Szakváry Jenő: A bányavízhasznosítás szerepe a vízgazdálkodásban

386 Hidrológiai Közlöny 1976. 9. sz. Szakváry J.: A bányavízhasznosítás szerepe körét, mértékét, jellegét, időtartamát, megbízhatóságát és gazdaságosságát. Ennek alapján: — passzív és preventív vízvédelem esetén a kiemelt víz általában szennyezett, a kiemelés helye, mennyisége időben változik, tehát elsősorban ipari célú, vízpótló jellegű, esetenként vezetékes, de korlátozott megbízhatóságú vízhasznosítás jöhet tekintetbe ; — a bányatértől részben függetlenített preventív vízvédelem tervszerű kialakítása esetén lehetőség adódhat, ugyan ivóvízhasznosításra, azonban a vízmennyiség és vízminőség bizonytalan, így legfeljebb középtávú és vízpótló jellegű, közepes megbízhatóságú bányavízhasznosítással lehet számolni ; — az aktív vízvédelemmel járó vízszintsüllyesztés helye kötöttebb, a kiemelendő vízmennyiség általában reálisan becsülhető, számítható, a természetes vízkészlet minősége változatlanul biztosítható, így ennek alkalmazásakor a célszerű és reális vezetékes vízhasznosítás hosszabb távra is kellő megbízhatóságú lehet. 2. Az aktív módszerrel tartósan kiemelt, vagy kiemelésre tervezett bányavíz mennyisége eléri, esetleg jelentősen meghaladja a depressziós térrel érintett vízföldtani egység dinamikus vízutánpótlódását és így egyrészt hosszabbb-rövidebb időtartamra a vízháztartási egyensúly megbomlik, másrészt a felszínen jelentős potenciális vízkészlet jelenhet meg. Ennek alapján: — a tartós, nagyobb időtávra tervezett vezetékes vízhasznosítások, a vízelvonások miatti vízpótlások, a bányaüzem saját vízfogyasztásának együttes mennyisége ne haladja meg az adott térségre tartósan jellemzett dinamikus vízutánpótlódás 80%-át, mert ellenkező esetben a bányaművelés megszűnte után sem lenne belátható időn belül mód a vízháztartási egyensúly fokozatos helyreállítására, — az ivóvízminőségben emelt vízmennyiséget vezetékes rendszerek útján, a bányaüzem saját vízfogyasztásán túlmenően, elsősorban kommunális célokra, ezt követően a jó vízminőségi igényeket támasztó ipari termeléstechnológiák részére kell biztosítani. 3. A jelentős vízemelések depressziós hatása egyes vízhasználókat érinthet, továbbá természetes források hozamának csökkenésében vagy megszűnésében nyilvánulhat meg, újabb vízhasználat lehetőségét nehezíti. így: — az okozott, vagy várható károk reális, megbízható felmérése, megállapítása, a károk megszűntetésének módja szorosan kapcsolódik az érintett térség vízhasznosítási rendszereihez, — a megbízható karsztvízszint észlelések segítik a vízemelések okozta jelenségek törvényszerűségének jobb megismerését, az emelendő vizek mennyiségének megbízhatóbb előrejelzését, a bányavízhasznosítás megalapozottabb kiépítését, fejlesztését, térségi vízkormányzását. 4. A kiemelt bányavíz egy része tartósan, kellő megbízhatóság mellett hasznosítható, így a bányászati-vízügyi együttműködés keretében a vezetékes rendszerek útján hasznosított szennyezetlen bányavíz utáni térítés időszakonkénti megállapítása, szabályozása indokolt. Ennek továbbra is a jelenlegi szabályozás alapelveit célszerű követnie, de a bányászatnak egyértelműen rendeznie kell, hogy a víztelenítés létesítményeinek amortizációját idővagy termelésarányos kulcsokkal állapítja-e meg. Ez ugyanis befolyásolja 1 m

3 vízemelés fajlagos önköltségét. III. A bányaművelési térségek vízföldtani adottsága, víztelenítési módjai 1. Szénbányászat A régi hagyományokkal rendelkező szénbányászat — részben a kedvezőtlen rétegtani viszonyok, részben a termelés és víztelenítés korszerű gépesítése hiányában — a 30-as évekig a vízkizárásos védekezési módszert, azaz a passzív-preventív eljárásokat alkalmazta. Ezen módszereknél a vízbetörések bekövetkezési valószínűségének csökkentése, a vízfakasztás időbeni elodázása, végső esetben a vízbetörések gyors elhárítása volt a cél. Természetszerűleg mindez nem volt független a bányaművelés terétől. A szükségszerű vízemelések változó helyen, változó mennyiségben jelentkeztek és az emelt víz szennyezés elleni védelme sem volt biztosítható. Így a víz hasznosítása elsődlegesen csak a bányászat saját céljaira volt lehetséges (bányaüzemi vízellátás, hűtővíz, tömedékelésekhez zagyvíz stb.). A szénbányászat fokozott gépesítése, új, részben vízveszélyesebb bányaművelés megindítása az utóbbi időben előtérbe helyezte az aktív vízszintsüllyesztési mód, illetve — elsősorban a lignitbányászat területén — a víz bányatértől való tervszerű visszatartásának alkalmazását. Az egyes szén- és lignitbányászati térségek általános vízföldtani a bányavízhasznosítási helyzetét a következő áttekintés jellemzi. A Borsodi Szénbányák középső miocén széntelepei alatt, között és fölött gyakoriak a szemcsés rétegvíztárolók. A víztelenítést elsősorban passzív és preventív módon végzik, tehát a vízfakasztás a bányatértől nem független. A kiemelt bányavíz egy részét a bányászat saját céljaira hasznosítja, néhány helyen a bányakolónia, esetenként az ősközségek egy részének vízellátását biztosítják. A bányaművelésekkel érintett térség egy részén ma már regionális vízellátó rendszer üzemel, mivel a vízelvonás okozta károk — főleg az Ormos és Szuha patak völgyében — a települések helyi vízellátását lehetetlenné tették. A bányavizek hasznosítása csak helyi feladatot képez, így a bányavízhasznosítási koncepciókban nem vehetők figyelembe. Hasonló, de még kisebb jelentőségű a nógrádi szénbányászat, ahol a bányavizek jelentősebb hasznosítása szintén nem jöhet szóba. A mátrai és bükkaljai lignitelőfordulások vízföldtani viszonyai alapvonásokban megegyeznek. A Thorez külfejtés homokos, agyagos-homokos víztárolói a felső pannon lignittelepek fedőjében, a telepek között és azok feküjében egyaránt meg-