Hidrológiai Közlöny 1976 (56. évfolyam)
7. szám - Buzetzky Győző–Dr. Zsuffa István: Természetvédelmi területek vízrendezésének hidrológiai előkészítése
Buzetzky Gy.— dr. Zsuffa I.: Természetvédelmi területek Hidrológiai Közlöny 1976. 7. sz. 315 táblázatban foglaltuk össze. A táblázat első sorába a csapadékadatok kerültek, amelyeket a fülöpházi (Szappanos-tavi) hidrológiai állomás adataiból vettük. A második sorba a területi párolgási adatok kerültek, míg a harmadik sorba a csapadék és párolgás különbségeként adé>dó veszteségi értékeket írtuk. A negyedik sorban a talajnedvesség számított értékei találhatók, míg az utolsó sorba kerültek azok a lefolyási eredmények, melyeknek kiszámítása a végső cél volt. A vízháztartási számításoknál az első probléma mindjárt a párolgási adatoknál adódott. Nemcsak a Szappanos-tónál, hanem általában világszerte a párolgásmérések a területi párolgásról legfeljebb nagyobb időegységre adnak tájékoztatást. Ezért a víz háztartási számításoknál az egyes hónapok területi párolgási értékeit közvetett úton, Szesztay Károly segédletei alapján határoztuk meg, a Szappanos-tónál mért időjárás-jellemzők (csapadék, páratartalom, hőmérséklet) alapján [4]. A vízháztartási számításokat bemutató I. sz. táblázat harmadik sorában a csapadék és párolgás különbségeként adódó veszteségek számítása viszonylag egyszerű. A készlet teljes pozitív vagy negatív változása a talajnedvességnek csak a holtvíztartalom és a természetes vízkapacitás közötti értékeit módosítja. Amennyiben ugyanis a talaj víztartalma a természetes vízkapacitást eléri, akkor megindul a mélyebb rétegekbe való szivárgás, amikor pedig a talaj teljes mértékben telítődik megjelenik a felszíni víz. A talajnedvesség értékére vonatkozó mérések súlyszázalék adatai vízháztartási vizsgálatokra csak akkor használhatók, ha ismerjük a folyamatokban részt vevő talajréteg vastagságát és ismerjük a talaj szabad hézagtérfogatának értékét is. Ezek az adatok egyrészt szikes talajoknál nehezen értelmezhetők, másrészt maga a talaj rétegződése is elég különösen alakul. Talajmechanikai vizsgálatok és feltárások szerint ugyanis a felső, mintegy 20 cm-es szikes talaj alatt egy olyan tömött vízzáró réteg alakul ki, amely a felszíni vizeket a mélyebben fekvő talajvizektől elszigeteli. Ezért számításaink során csak a felső 20 cm-es rétegnek a vízháztartását és talajnedvességét vesszük figyelembe. Ennek a 20 cm-es rétegnek holtvíztartalmát irodalmi adatok alapján, 52 mm-nek teljes vízfelvevő képességét pedig 80 mm-nek becsültük. Tehát ha a csapadék és a párolgás különbsége pozitív értékként adódott, akkor ezt a többlet értéket hozzáadtuk,a talajnedvesség értékéhez, ha pedig az így kapott összeg a 80 mm-t meghaladta, akkor az efölötti összegről fel kell tételeznünk, hogy felszíni lefolyásként táplálja a vízfoltok, tavak vizét. Amikor a csapadék és párolgás különbsége negatívnak adódott, azaz a vízkészlet fogy, akkor ezt a különbséget levonjuk a nedvesség értékéből mindaddig, ameddig 52 mm értéket nem kaptunk. Ha ezt az értéket elértük, a talajnedvesség tovább már nem változik, vagyis a párolgás kiszámított értékét fiktívnek vettük, és feltételeztük, hogy vízkészlet hiányában ez a párolgás nem alakul ki. Végeredményben ezzel a folyamatos vízmérlegfelírással kaptuk meg a táblázatnak a negyedik, talajnedvesség-idősorát, milliméter-értékben kifejezve és az ötödik sorát, ahol a lefolyás értékét kaptuk meg ugyancsak mm/hónap értékben. A számítások valós értékéről a helyszínen, 1966-ban végzett megfigyeléseink, ill. az ott lakók tájékoztatásai eléggé biztatóan meggyőzhetnek. Ugyanis a számításaink szerint az őszi, télvégi hónapokban jelentkezett a felszínen a lefolyás és növelte a tavak szintjét, amikor valóban erősen belvizes évek voltak pl. 1970-ben. A viszonylag legkisebb lefolyás és a legkisebb tófelületek abban az időben alakultak ki, amely időszakra a végzett számításaink is kicsiny, ill. „0" felszíni lefolyást adtak. Az így végzett számításaink tehát a további vizsgálatokhoz alapadatként elfogadhatók. Természetesen a természetvédelmi területek kialakítása után a hidrometeorológiai észlelések, helyszíni vizsgálatok alapján ezek az értékek módosulhatnak és ebben az esetben a két tározóból alakuló tórendszernek az együttműködése, üzeme, kisebb-nagyobb mértékben módosítható, javítható lesz. A végzett vizsgálatok azonban reálisak és az ezekből levezethető összefüggések, amelyekre tanulmányunk további részében térünk ki, valóságosaknak fogadhaté>k el. 2.2.3. Az egyensúlyi tófelület számítása. A vízháztartási számítások adatai alapján meghatároztuk a vízgyűjtő területre hulló átlagos csapadékot, a vízgyűjtő területről, illetve annak egységéről lefolyó átlagos lefolyást és a Szesztay Károly által szerkesztett térkép alapján ismerjük a területről a szabad vízfelület átlagos párolgási értékeit. Nyilvánvaló, hogy ha a vízgyűjtő terület teljes egészét víz borítja, akkor a csapadék egésze a tófelületre hull, hozzáfojyás nincs és az egész tófelületről történik a párolgás is. Ha nincs semmi tófelület, akkor a csapadék teljes egészében a vízgyűjtő terület talajára hull és szabad-vízfelület-párolgás nincs. A szabad vízfelület párolgásának értéke m 3/év egységben kifejezve a vízgyűjtő területen kialakult tófelülettel egyenesen arányos, tehát a szabad vízfelület párolgásának az értékét a tófelület nagyságának a függvényében egyenes ábrázolja. Ez az egyenes a nulla pontról indul ki, hiszen zérus vízfelület esetén a szabad vízfelület párolgása is nulla. A tóra jutó csapadék is hasonlóan alakul, ennek értéke is egyenesen arányos a tófelülettel és így a tófelületre hulló vízmennyiséget a felület függvényében szintén egyenes ábrázolja. A két egyenes vonal között jelentkező vízszintes metszék adja a párolgás és a csapadék különbségét, azaz a tófelület átlagos veszteségének értékét. Ugyanakkor a terepről érkező hozzáfolyás a té>felülettel egyenesen arányos. Ha a teljes vízfelület a vízgyűjtő területtel megegyezik, hozzáfolyás nincs. Ha a tejfeliilet zérus, a terület minden egyes részéről van lefolyás, ami természetesen ebben az esetben a területről elvezetendő. Feltételezve azt, hogy a vízgyűjtő terület minden egyes területegysége azonosan viselkedik, a hozzáfolyás értéke a vízgyűjtő területen kialakuló vízfelületekkel fordítva, de ugyancsak lineárisan arányos. így a vízgyűjtő területen kialakult tófelület és a tóba befutó hozzáfolyásokat ábrázoló vonal szintén egyenes, de az előbbiekkel ellentétes lefutású.
