Hidrológiai Közlöny 1976 (56. évfolyam)

3. szám - Janurik V.–Lelkes J.–Kalavszky K.–Marjai Gy.–Szitó J.: Az öntözővíz adagolás egy gépesített, automatizált megoldása felületi öntözésnél

Janurik V., Lelkes J., Kalovszky K., dr. Marjai Gy., Szitó J.: Az öntözővíz Hidrológiai Közlöny 1976. 3. sz. 139 Cső a 3. ábra. A tartást és merevítést végső tetraéder Puc. 3. Tempaadp, oöecnetueamuiuü nodeecxy u McecmKoe couieiieuue Fig. 3. Tetraeder ^element providing support and bracing mind a merevítéshez a szabályos tetraédert választottuk, mert ez a szerkezet a csúcsain jelentkező terhelést céljainknak legmegfelelőbben viseli (3. ábra). Minden öntözőtag „kocsiján" hidraulikus munkahenger, öntözővíz nyomásszabályozó szerkezet és haladási sebességszabályozó van. A berendezés anyagának legnagyobb tömegét kitevő öntöző vízszállító ésvízelosztó csövek anyagául alumíniumot kellett választanunk a szükséges súlycsökkentés érdekében. Hidraulikai méretezés A hidraulikai méretezés során meg kellett határozni a szárnyvezeték üzemeltetéséhez szükséges nyomást a következő alapadatok figyelembevételével : — a szárny vezeték mértékadó vízhozama Q = = 200 m

3/ó — a szárny vezeték 11 db 36 m hosszú szerkezeti egységből áll, amelynek felcserélhetőségét biztosítani kell az üzemeltetés során, — a szárnyvezeték vízelosztó csövének átmérője állandó (D=150 mm), — a megcsapolások távolsága (Z= 0,7 m) és átmérője (d = 6 mm) állandó, — a megcsapolási helyeken 6 m hosszú, 10X 1 mm méretű, lágy PVC csöveken jut az öntözővíz a talajra, — a megcsapolások megengedett vízhozam eltérése ±10%. A minél kedvezőbb nyomásviszonyok megteremtése érdekében több változat elemzésére került sor. A változatok elbírálásának alapvető szempontja az volt, hogy a szárnyvezeték minél kisebb nyomással üzemeljen, és a vezeték mentén biztosítva legyen a követelményekben megszabott +10% eltérésen belüli vízelosztás. A vizsgált változatok között szerepelt olyan modell, amely szerint a szárny vezeték vízellátása a szárny végén és olyan modell, amely szerint a vízellátás a szárnyvezeték közepén történik. A számítás alapján az utóbbi esetben a nyomás eloszlása kedvezőbb, mégpedig kb. ötször kisebb nyomás szükséges a szárnyvezeték üzemeltetéséhez, mintha a szárnyvezeték egvik végén történne a vízellátás. Hidraulikailag kétségtelen előnye ellenére nem a második modell szerinti vízellátást, hanem az első modell szerinti vízellátást fogadtuk el, mégpedig azért, mert így a szárnyvezeték táplálása a tábla széléről történhet. Sem csatorna, sem hidránssor nem szeli át az öntözendő táblát. A vízszétosztás egyenletességének kívánt értékek közötti biztosítását szintén több modell elemzése alapján végeztük. Mivel hosszú szárnyvezetékről van szó, és a megcsapoláson távozó vízhozam biztosításához kis nyomásra (1,0—1,1 m v. o. ny.) van szükség, ezért a kívánt egyenletesség biztosítása csak megfelelő szabályozás útján biztosítható. A vízszétosztás szabályozásának többféle megoldása lehetséges, azonban ezek közül el kell vetni mindazokat, amelyek a 36 m-es szerkezeti egységek csereszabatosságát nem biztosítják (pl. változó átmérőjű megcsapolások). Az elfogadott változat esetében minden 36 m-es egység két egymás fölött elhelyezett csőből áll, amelyek közül az alsón helyezkednek el 0,7 m-enként a megcsapolások. A megcsapolt cső vízellátása állandó vízszinttel rendelkező tartályról történik. Az állandó vízszint tartását mérlegkaros úszó biztosítja. Ezzel a megoldással biztosítható a vízszétosztás egyenletessége a kívánt határértéken belül. Erőátvitel és járószerkezet kialakítása A szántóföldi munkák gépesítési feladatainak ellátása terén egyre inkább az önjáró konstrukciójú munkagépek alkalmazása figyelhető meg. Ez a folyamat először a szállításnál, majd a betakarításnál jelentkezett, napjainkban viszont ismertek szinte minden művelethez önjáró megoldások. A fejlődés során a vonóerőt (később a forgatónyomatékot is) szolgáltató traktor és a munkafolyamatot (később folyamatokat) végző munkagép kombinációjából a több változatban ismert magajáró alvázakon és eszközhordozókon keresztül a traktor sok területen elveszítette hagyományos jellegét és funkcióját. Hasonló fejlődés figyelhető meg az öntözés gépesítésének területén is, azonban az üzemek öntözés szempontjából eltérő adottságai miatt többféle, különböző műszaki színvonalon kialakított öntözőgép jelent meg. A műszaki fejlesztést minden téren a nagyobb területteljesítményre, a kisebb munkaerőszükségletre való törekvés vezette, sok más közgazdasági, agrotechnikai és energetikai követelménnyel együtt. Az eddig röviden vázolt fejlődésbe illeszkedik a felületi öntözőberendezés kialakítása is, melynek erőátviteli és járószerkezetét elsősorban energetikai szempontok határozzák meg, de ezen túlmenően az alábbi fő követelményeknek kellett, hogy eleget tegyen. — Legyen alkalmas a járószerkezetet egy önálló szerkezeti és szerelési egységet képező öntözőtag 2 Mp súlyát mozgás közben is elviselni, — a hajtómű biztosítsa a teljes berendezés 5,55 m/ó és 16,6 m/ó közötti átlagos haladási sebességét, lehetőleg fokozat nélküli változtatási lehetőséggel mind előre, mind hátramenetben,