Hidrológiai Közlöny 1976 (56. évfolyam)

3. szám - Dr. Oroszlány István: Üzemi belvizek keletkezésének dinamikája

Hidrológiai Közlöny 1976. 3. sz. 109 A mezőgazdasági vízgazdálkodás-fejlesztés új tervezési módszere KOVÁCS LAJOS* Békés megye jelentős része a Körösök mélyárterén fekszik. Éppen a helyzetéből adódóan, az igen kedvező talajadottságokkal rendelkező terület fokozott veszélyben van a gyakran jelentkező ár- és belvizek miatt. A jellegzetesen egvidőben kialakuló ár- és belvízhullámok, szinte majd minden esetben csak szivattyús belvízmentesítést tesznek lehetővé. Igen magas tehát a térség szivattyútelepi kapacitása. A belvízmentesítés igénye alapján megvalósult csatornarendszer hűen tükrözi a kilencszázas évek óta állandóan fejlődő mezőgazdasági termelés biztonságát szolgáló vízi mérnöki tevékenységet. Az 1970-es esztendő rendkívüli csapadékviszonyai — annak ellenére, hogy az átlagos kiépítési szint az érintett területen elérte a 0,32 l/sec/ha értéket — 816 millió Ft mg. belvízkárral sújtották a megye rohamosan fejlődő mezőgazdasági termelését. Szükségessé vált tehát a korábbi belvízmentesítési tevékenység felülvizsgálata, az új mezőgazdasági helyzet igényei szerinti átértékelése. Olyan tervezési módszert kellett kidolgozni, amely lehetőséget teremt a mezőgazdasági termelés üzemi rendszere és a meteorológiai jelenségek által teremtett helyzet véletlenszerű eseményei közötti ellentmondás feloldására. Alábbiakban arra törekszem, hogy a szűkre szabott keretek között, vázlatosan bemutassam a vízrendezés, térségünkben folytatott fejlesztésére vonatkozó tervező-kutató munkát. A hagyományos és új tervezési módszerek párhuzamba állításával kívánom kiemelni azokat az — alapjában új — elemeket, amelyeknek birtokában a mezőgazdasági termelés biztonságát eredményesebben szolgálhatja a vízgazda, de egyben a saját lehetőségeinek felismerése révén a mezőgazda is. A hagyományos tervezési módszerek rövid kritikája A leglényegesebb észrevétel a következő: bármelyik módszert vizsgáljuk, azok mind konkrét, de nem síkvidéki területre vonatkozó megfigyelések alapján képezett empirikus képletek segítségével javasolják a méretezést. A különböző együtthatók tehát specifikus elemeket tartalmaznak, amelyek bizonytalanul alkalmazhatók más területi és talajadottságokkal, valamint hidrometeorológiai jellemzőkkel rendelkező öblözetek fejlesztésére. Vitatható tehát a hegy- és dombvidéki körülményekre kidolgozott módszerek felhasználása síkvidéki vízgyűjtők tervezésénél. Általában le kell szögezni azt a tényt, hogy egy halmaz elemeiből lehet átlagokra, eredőkre következtetni, fordítva azonban nem. Az a körülmény pedig, hogy származtatott együtt* Kőrösvidéki Vízügyi Igazgatóság, Gyula. hatókkal megadott képletekből, amelyek átlagokat tartalmaznak domb- és hegyvidéki viszonyok közötti vizsgálatok alapján, hogy lehet a síkvidéki összegyülekezés és lefolyás elemeire következtetni, egyaránt rámutat arra az igényre, hogy új módszert kell kidolgozni a síkvidéki vízrendezés tervezésére. Ezt a kritikai következtetést vonhatjuk le a kérdés más oldalról történő megközelítése esetén is. A hidrológiai elemzés módszere, a matematikai statisztika, igen jól alkalmazható eredményeket ad, ha a vizsgálat tárgyát képező jelenségsor, a halmaz, a vizsgálat szempontjából homogén. Közel sem igaz azonban, hogy az évszázad eleji és az elmúlt tíz év mezőgazdasági, agrotechnikai, agrobiológiai környezete homogén kerületi feltételeket ad. A matematikai statisztikai vizsgálat konklúziói, amelyeket a „hosszú" idősorral rendelkező belvízrendszerek adataiból a jövőre nézve extrapolálva kapunk, nem tükrözhetik az időközben megváltozott mezőgazdasági környezet hatásait, így eredményei is kétségesek. Űj alapokat kell tehát teremteni a síkvidéki vízrendszerek tervezésére, amelyek a hagyományos mezőgazdasági hatásokkal szemben, tartalmazzák a nagyüzemi termelés igényeinek kielégítésére vonatkozó tervezési tennivalókat is. Végül itt kell még a tervezés térbeli és időbeli korlátairól is szólnunk. Általában kis és nagytérségi megkülönböztetést alkalmaz a hagyományos tervezés. Ennek térbeli határa nagyobb vízgyűjtőterületek esetén 80 km

2-nél nagyobb, de 500 km

2nél kisebb, tehát öblözet méretű, illetve 10 km

2-nél kisebb, üzemrész, üzemegység méretű. Az időbeli korlátok, tehát a mértékadó csapadékok kiválasztására szolgáló átlagok keretét az 1—5 éves valószínűségnek megfelelően választották. Különösen az utóbbi évtized kutatásai azt a tapasztalatot szűrték le, hogy a síkvidéki vízrendszerek talajtanilag is, és topográfiai lag is igen heterogének, így a térbeli korlátok nagyon bővek, igen sok átlagosítást tesznek szükségessé, amelyhez a tényleges helyzet nagy szórással illeszkedik. E körülmény is indokolja, hogy az új tervezési módszer revízió alá vonja a rendezés térbeli korlátait. Ugyancsak a fenti okok alapján, vizsgálat tárgyává kell tenni a mértékadó csapadékok időkorlátait is. A vízrendezés hagyományos tervezési módszerének megfelelően a gazdasági döntések megalapozását a „kárszemlélet" alkotta. Általában két irányból közelítették meg a tervezők a feladatot. Egyrészt a kár mértékétől függően választották ki a kiépítés leggazdaságosabb módját, másrészt a tűrési idők függvényeként meghatározott levezetési kapacitás gazdasági értékéhez rendelt károk képezték a „megengedett" vagy „minimális" károkat. A mód-