Hidrológiai Közlöny 1976 (56. évfolyam)

3. szám - Dr. Ravasz Tibor: A síkvidéki vízrendezés területi és agronómiai alapjainak elemzése

Dr. Raiwsz T.: A síkvidéki vízrendezés Hidrológiai Közlöny 1976. 3. sz. 99 körülhatárolható. így a vízforgalmi talajkategóriák egyik eleme: a talajtípus téli tározó képessége vagy másképpen telítési hiányértéke, a termőréteg vastagság alapján adott állandó. Csak körül kell határolni a változó, a mély, a közepes és a sekély termőrétegű területeket — és kiszámítható téli befogadóképességük, amely az egész téli félév maximum értéke. Gyakorlati megfontolásból a kategóriák kialakításánál természetesen arra törekedtünk, hogy azok természeti alapúkból adódó végtelen átmenetük ellenére, határozottan elkülöníthetők legyenek, s elsősorban gyakorlati célt szolgáljanak. A síkvidéki agronómiai célú vízrendezést figyelembe véve, Békés megye területén a téli félév csapadékösszegeinek helybentarthatósága alapján az alábbi vízforgalmi talaj kategóriákat határoztuk meg, és különítettük el a talajtérképek alapján. 1. kategória, az optimálisan kiegyensúlyozott vízforgalmú területek kategóriája. Jellemzőjük, hogy a téli félév 10%-os valószínűséggel számított csapadék maximumait is képesek e talajok helybentartani, befogadni és a vegetáció számára raktározni. A térségben ez kb. 210—240 mm tényleges tározóképességi igényt, illetve 150—180 cm-es tározótér szelvénymélységet jelent, ha az „idegen" vizektől e rétegek különben védettek. (Talajvízmozgástól is!) Ezeknek a területeknek, tehát természettől fogva nincs levezetési igényük, mert a teljes téli csapadék maximumok befogadására képes szelvényszerkezettel és mélységgel rendelkeznek. Mély termőrétegű talajok. 2. kategória, a szabályozott vízforgalmú területek kategóriája. Termőrétegük középmély — 80 — —100 cm —•, így az átlagos téli csapadékok befogadására és helybentartására még képesek, ezért a szántóföldi használatra még szárazgazdálkodási rendszerben is alkalmas területek. A téli maximumok befogadására azonban már termőrétegük nem elég mély. Így vízforgalmuk szabályozandó, s hozzávetőlegesen három évenként számíthatunk e kategórián belül 30—40, 10 évenként 80—100 mm télvégi levezetési vízfelesleggel. 3. kategóriába, a gyenge vízforgalmú területeket soroltuk. Termőrétegük sekély — 30—40 cm —, így az átlagos téli csapadékok is télvégi vízösszefutásokat okoznak területükön. A levezetési igény itt a leghatározottabb, ami egyben a terület szántóföldi termőképességét is minimalizálja. Nagy az aszályérzékenység, különösen a tenyészidő csapadékrendellenességei esetén. A lefolyási érték — 10%-os szinten — 110—150 mm a felmért Békés megyei területeken. Az első három vízforgalmi kategória — amit a Kreybig talajtérképek alapján területileg is elkülönítettünk — szántóföldi művelésű terület, amelyből különösen az utolsó — szárazgazdálkodás esetén —- természettől lehatárolt termőképességű. Idegen vízforrás felhasználásával — öntözéssel — természetesen valamennyi kategória tavaszi vízforgalmi viszonya is megváltozik. 4. kategóriába, az átfolyásos területeket soroltuk. A térségben sok olyan mélyfekvésű, határozott esésirányú és sekély befogadóképességű volt folyómeder, hajlat stb. található, amelyek szántóföldi művelésre — nagyüzemi keretekben — nem alkalmasak. Legelő és réthasznosításra viszont kiválóak lehetnek, annál is inkább, mert a tavaszi átfolyások agronómiai kivédése ezeken a területeken rendszerint megoldhatatlan. Mint természetes gyepek, vízlevezető sávok, üzemen belül annál is figyelemre méltóbbak — esetleg még visszagyepesítés árán is —, mert az átfolyó, sőt bizonyos értelemben még a szántóföldi vegyszerekkel fertőzött víz sem okoz a füves vegetációban ilyenkor jelentős károsodást. Számított — a terület felületi vizeiből keletkező — levezetési igénye 10 évenként mintegy 150 mm. 5. kategória, mindaz a mély fekvésű, vízállásos terület, amelynek vízelvezetése gravitációs úton nem vagy csak nagy költséggel volna megoldható. Hasznosításuk így más formában oldandó meg. (Halastavak, víziszárnyas telepek, füzesek stb.) Ismételten szeretnénk hangsúlyozni, hogy az előzőkben meghatározott vízforgalmi kategóriáink: talaj és csapadék kategóriák. így csak a közvetlen csapadék terhelésű, de idegen (ráfolyó, átfolyó, átszivárgó, feltörő stb.) vizektől védett területek elhatárolására alkalmasak e fogalomcsoportok. 4. Az agronómiai állapot mint lefolyást módosító tényező A kategóriák -— mint láttuk -— döntően a talajtípus alapján elkülönülő vízforgalmi területelemek. Tarkaságuk termőhelyi adottság, mondhatni területi állandó. így minden üzemi terület és vízrendezésnél, elhelyezkedésükkel, arányukkal és térszíni helyzetükkel, egyáltalán „meglétükkel" számolnunk kell. A szántóföldi hasznosítás — a talajtípustól függetlenül — azonban módosítja a terület és a csapadék természeti viszonyát. Más szavakkal: a tél végi — a belvíz keletkezési időbeni —- agronómiai talajállapot, a talajtípuson belül is módosíthatja a lefolyási értéket. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy itt valójában nem a talaj eredeti anyagának megváltoztatásáról, csak a felszíni vizek keletkezési körülményeinek módosulásáról, illetve az agronómiai területi vízérzékenység változásáról van szó. Az alapok tehát változatlanul a talajkategóriák lefolyási értéke, csak a kategóriaértéken belül módosít az agronómiai állapot. Szántóföldi használatnál az alábbi tél végi agronómiai talajállapotokkal számolhatunk: 1. Az őszi mélyszántott állapot. 2. Az őszi vetésű vegetáció borítása. 3. Az évelő takarmányok tarlója. 4. Szántatlan tarlóállapot. 5. A gyepborítás talajállapota. Az eltérő talajállapot esetenkénti vízforgalmi módosulásait ún. „agronómiai időszorzókkal" fejezzük ki. Ha a levezetési alapidőt előre meghatározzuk, az agrotechnikai állapot módosító hatása már könnyen számítható. Természetesen ismernünk kell a szóban forgó terület szántóföldi hasz-