Hidrológiai Közlöny 1975 (55. évfolyam)
10. szám - Költő Gábor: Vízszállítási feladat gazdaságossági vizsgálata. I.
478 Hidrológiai Közlöny 1975. 10. sz. Költő G.: Vízszállítási feladat I. Értelemszerű feltétel, hogy gazdaságossági vizsgálatot valamely létesítmény gazdasági használati idején [1] belül lehet elvégezni. Amennyiben a gazdasági használati idő rövidebb, mint a vizsgálat időhorizontja, a vizsgálatot csak a gazdasági használati időn belül lehet elvégezni, amennyiben hosszabb, az időhorizontot a gazdasági használati idő végéig is meg lehetne hosszabbítani. A gazdasági használati idő egyik korlátja lehet az az esemény, hogy a vízfogyasztó és vízkészlet közötti szállítási igény egyszer megszűnik. Közműves vízszállítási feladatnál ez nem valószínű. Másik korlát lehet a műszaki fejlődésből eredő elavulás. Csővezetékes vízszállításnál erre viszonylag kevés léhetőség van, fejlődésre a csőanyagok, szerelvények, nyomásfokozat terén számíthatunk. Valamely megépített csővezeték szempontjából e fejlődés azonban közömbös mindaddig, amíg a csővezeték nyomását vagy a szállított vízmennyiséget nem kell a tervezett fölé emelni. Ez azonban már a kiindulási feltételek megváltozását jelenti. A gazdasági használati idő megállapításnál az ún. „előberuházási" időre [7] is figyelemmel kell lenni. Számításainkban igen hosszú (»=100 év) időhorizontot választottunk. Ezt számítástechnikai okokból tettük, választásunk közgazdasági tartalmát nem vizsgáltuk. Célunk az volt, hogy a maradvány érték hatását elhanyagolhatóvá tegyük. Eljárásunkat igazolta az a tény is, hogy r= 1,12 esetén az n= 15 évvel és n= 100 évvel számított gazdaságossági sorrend mindkét feladat esetében ugyanolyanra adódott. Az n= 100 évvel járó számítási előnyök ellenében azonban figyelembe kell vennünk az időhorizont alatt felmerülő pótló beruházásokat. Pótló beruházásnak az egyes létesítmények műszaki élettartamának elmúlása után fellépő, a létesítmény újbóli megépítésének beruházási költségét nevezzük. Az egyes létesítmények, berendezések élettartamát (ciklusidejét) a 30/1966. (Tg. E. 19.) OT-PM utasítás melléklete írja elő az amortizációs normákkal együtt [6]. Az utasítás szerinti ciklusidők országos átlagértékek, megfelelnek az átlagos viszonyoknak. A műszaki tervezés során azonban egy adott helyre, egyedi viszonyok közé kell a létesítményeket elhelyezni. A földbe fektetett vízszállító vezetékre hatnak a talaj és talajvíz viszonyok, a talaj kémiai jellegét befolyásoló technikai és természeti tényezők, a csőanyag (pl. acélcsőnél az acélötvözet, azbesztcement csőnél az aszbesztszálak hossza stb.) a kivitelezés minősége; aktív és passzív korrózióvédelem, a szállított víz minősége. E tényezők hatására esetenként egyedi élettartam alakul ki, amely a legritkább esetben egyezik meg az országos átlagot megtestesítő utasításban szereplővel. A műszaki tervezés során azonban az adott helyen, adott viszonyok között, az egyedi élettartamok mellett leggazdaságosabb megoldást kell a tervezőnek megtalálnia. Felmerül a kérdés, hogy műszakilagegyenértékűnek tekinthető-e valamely feladat megoldásának két változata akkor, ha tényleges élettartamuk az utasításban szereplő élettartam normáktól a gazdaságossági számítás szempont jából különbözőképpen tér el? Azonos anyagú vezetékek összehasonlításakor ez a kérdés az azonos élettartamnorma, ill. amortizációs kulcs miatt nem merül fel, de felmerülhet acél, azbesztcement, öntöttvas, vasbeton és műanyag vezetékek egymással való összehasonlításakor. A kérdésre olyan válasz sajnos nem adható, hogy a tervező úgy vegye fel a létesítési és fenntartási költségeket, hogy a létesítmény élettartama egyezzen meg a 30/1966 OT-PM utasításbeli élettartammal. Példa van arra, hogy valamely acélvezeték élettartama a tizenöt évet alig érte el passzív korrózióvédelemmel, aktívkorrózióvédelem rákapcsolása után azonban jóval az utasítás szerinti 25 év fölé emelkedett. Amennyiben az időhorizontot olyan rövidre választjuk, hogy a létesítmények maradványértékét nem lehet elhanyagolni (pl. n= 15 év), tijabb kérdés merül fel: a létesítmény értékét tekinthetjük-e lineárisan csökkenőnek ? Az (1) képletben alkalmazott E m maradványérték számításánál az éves amortizációs költség levonásával nyert, az idő múlásával lineárisan csökkenő értéket kapunk. Valamely létesítmény tényleges műszaki állapota azonban az idő előrehaladtával először lassan, majd egyre rohamosabban romlik, míg teljesen használhatatlanná nem válik. A csővezeték használati értékét tekintsük akkor megszűntnek, amikor a vezeték hibái, csőtörései olyan gyakran következnek be, hogy az már tűrhetetlen a fogyasztó számára. (Egyéb feltételt is szabhatnánk, például a vezeték keresztmetszetének esetleges lerakódások miatti csökkenését.) Amennyiben tehát a létesítmény (csővezeték) tényleges műszaki állapotával, vagy tágabb értelemben a használati értékével arányosan kívánjuk megállapítani a pillanatnyi értékét, akkor a maradványérték helyett más fogalmat, a valamely időpontban érvényes használati értékkel arányos értéket kell definiálnunk. A maradványértéket az E m—B — A m képlettel [4] vagy a (2) képlet jelölését használva és a pótló beruházásokat is figyelembe véve az t — x E m' B —-— képlettel határozhatjuk meg valamely x időpontra. A használati értékkel arányos értéket — nevezzük valamely időponthoz tartozó fennmaradó műszaki értéknek — csak egy újabb paraméter bevezetésével írhatjuk le. E paraméter legyen jellemző a létesítmény és környezet kölcsönhatásából eredő állagromlás ütemére és jelöljük $-sel. Ekkor a fennmaradó műszaki érték a (2) képlet jelölését alkalmazva az alábbi képlettel is jellemezhető : \ A 3. ábrán a fennmaradó műszaki érték különböző karakterű változását mutatjuk be. A lineáris állagromlás esetét az S — 1 érték jelenti. Ez esetben E m — Mt, ha a norma szerinti szerkezet élettartam megegyezik a vezeték tényleges élettartamával.
