Hidrológiai Közlöny 1975 (55. évfolyam)
4. szám - Rőser Ottó: Az esőztető szivattyútelepek nyomásingadozását csökkentő gépészeti és automatika megoldások összehasonlító vizsgálata
HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 55. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 137—184. Budapest, 1975. április Az esőztető szivattyútelepek nyomásingadozását csökkentő gépészeti és automatika megoldások összehasonlító vizsgálata* RÖS E R OTTÓ** Az esőztető öntözőtelepek üzemelésénok és beruházási költségei alakulásának jelentős tényezője a szivattyútelep által létrehozott nyomás, valamint ennek pozitív vagy negatív irányú változása, ingadozása. Jelen tanulmányban e problémakörnek a szivattyútelep kialakítására kiható egyes részleteivel foglalkozom. Vizsgálom a minimálisan szükséges nyomás nagyságát, az attól való eltérés megengedhető, vagy megvalósítható mértókét, irányait ós határait, ezek vízhozamtól való változásait, valamint az ezekkel összefüggő, a szivattyútelep minimális nyomásingadozását megvalósító, optimális műszaki megoldásokat. A szivattyútelep által mindenkor kiszolgáltatott és a szórófejek optimális működéséhez igényelt öntővíz nyomása általában különbözik egymástól és ez a különbözőség az öntözési üzemet és ennek gazdaságosságát kedvezőtlenül befolyásolja. A nyomáskülönbözőséget okozó összetevők egyrészt a csőhálózatra, másrészt a szivattyútelepre vezethetők vissza. A nyomáskülönbözőségnek a csőhálózatra háruló része lényegében abból ered, hogy vannak az öntöző csőhálózatnak olyan szakaszai, amelyek nem állandó, hanem időnként más és más vízhozamokat szállítanak, így ezek súrlódási ellenállásai is különbözőek. Az automatikát, a szivatytyúkat és az egész szivattyútelepet viszont az előfordulható legkedvezőtlenebb csőelrendezés és a max. leterhelés nyomásigényének megfelelően kell méretezni. A szivattyútelep méretezési nyomómagasságának megállapításához a csőhálózat adataiból az alábbi 6 összetevőt szokás figyelembe venni: H'g gedetikus magasságkülönbség a szívóoldali vízszint és a szórófejek között, //' S 2 szórófejek nyomásigénye, * A Magyar Hidrológiai Társaság „Bogdánfy Ödön" pályázatán díjazott tanulmány. * * Vízügyi Tervező Vállalat, Budapest. h' 8 Z szárny vezeték súrlódási veszteségei, h' m mellékvezeték súrlódási veszteségei, h'j elágazó fővezetékek súrlódási veszteségei, h\ szivattyútelep és közös fővezeték súrlódási veszteségei A gyakorlatban az első 4 tag összege általában állandó. Ezt a csővezeték gépi számítással végzett optimalizálásával és a kérdéses vezetékszakaszoknak a tervezett maximális leterheléssel való üzemeltetésével lehet elérni. Egyedül a fővezetékek olyan jellegűek, amelyek üzemszerűen nincsenek mindig a max. vízhozammal leterhelve és így ellenállásuk is különböző értékeket vehet fel. Ezért a szivattyútelep által biztosítandó nyomás minimálisan szükséges értékének, ill. ennek a vízhozam függvényében való változásának megállapításához elsősorban a fővezetékek ellenállásváltozását kell figyelembe venni. A nyomásváltozás jellegét befolyásolja, hogy egy, vagy több fővezetékkel kell-e számolni. Az eddigi gyakorlat szinte kizárólagosan az, hogy több, 3—5 db párhuzamosan kapcsolt fővezetékkel építik ki az öntözőtelepeket. Az 1. ábra 4 db fővezetékes, tipizált elrendezésű öntözőcsőhálózat ellenállásának, ill. minimális szükséges nyomásértékeinek „Q" szerinti változását tünteti fel. Ezen ábrát a csővezetékek, ill. ezek veszteségparaboláinak egymással párhuzamos és soros kapcsolásainak törvényszerűségeit betartva szerkesztettem. Az egyszerű használhatóság érdekében a görbéket úgy csoportosítottam, hogy a fővezetékek veszteségparabolái az első 4 tag összegének állandó emelőmagasságot képviselő értékéből indulnak. A pontvonallal kihúzott görbe (1/1) a szivattyútelep által biztosítandó minimális szükséges nyomás vonalát tünteti fel és egyúttal a csővezeték-szórófej terhelési görbék (Cs—Sz) üzemi szakaszát és munka-