Hidrológiai Közlöny 1974 (54. évfolyam)

10. szám - Dr. Csodó Béla: A vízgazdálkodás finanszírozási rendszerének egyes kérdéseiről

478 Hidrológiai Közlöny 1974. 10. sz. Dr. Csodó B.: A vízgazdálkodás finanszírozási rendszere figyelembe veszi a vízgazdálkodási tevékenységek állóeszközigényességének rendkívüli voltát. Ennek megfelelően — az általános szabályoktól eltérően — számos preferencia alkalmazása vált szükségessé. Így: — visszatartható és a fejlesztési alapba helyezhető a teljes értékcsökkenési leírás, — a fejlesztésre szolgáló nyereségrész adója redukált, 20%,* — a víz-, csatornamű és fürdő vállalatok fejlesztésre szolgáló nyereségrésze után nem kell tartalékalapot képezni.* A tanácsok fejlesztési pénzeszközei is komoly mértékben növekedtek a tanácsi önállóság bővülésével párhuzamosan. A társulati érdekeltségi hozzájárulás a községek vízellátás fejlesztéséhez, a helyi jelentőségő közcélú vízilétesítmények megvalósításához szükséges üzemi és lakossági befizetéseket és személyes munkákat tartalmazza. Helyi, saját erőforrásokból valósulnak meg azok az üzemi célú, kisebb helyi rendeltetésű létesítmények, amelyek a nagy állami főművekhez kapcsolódva hatásukat szűkebb területen fejtik ki. Ilyenek pl. a mezőgazdasági üzemekben az állami öntöző főművekhez kapcsolódó üzemi öntöző létesítémények, az üzemen belüli vízrendezés létesítményei, a településeken a központi erőforrásból megvalósított víztermelő-szolgáltató főművekre csatlakozó elosztó hálózat stb. Vízügyi Alap A központi költségvetési, illetve a helyi és vállalati saját erőforrások mellett növekvő jelentősége van az ágazat központi saját erőforrásának, a Vízügyi Alapnak. Az Alap a vízgazdálkodási feladatok hatékonyabb ellátásának pénzügyi megalapozására, a pénzügyi források pótlására, kiegészítésére szolgáló bevételeket gyűjti össze. A bevételekből— az állami költségvetéssel és a népgazdasági tervvel összhangban — nyújtott támogatások a népgazdasági és vízgazdálkodási szempontból fontos vízügyi feladatok megvalósítását segítik elő. Bankhitelek A vízgazdálkodási beruházások finanszírozásában a bankhitel alkalmazása nem jelentős. Indokolt lenne a források jövőbeni növelése. 3. A forgóeszközök finanszírozása A gazdasági reform nem hagyta érintetlenül a forgóeszközök finanszírozásának területét sem, számos változás következett be a korábban alkalmazott elvek és gyakorlat vonalán egyaránt. Ezek röviden az alábbiakban foglalhatók össze: — Megszűnt a hitelek elsődlegességére alapozott gazdálkodás, az idegen források jelentős része saját forrássá változott. * 1974. január 1-től a víz-, csatornamű és fürdő vállalatok nyereségből származó fejlesztési és tartalék alap képzésére az ismertetettől eltérő szabályok érvényesek (lásd 41/1973. PM-MiiM. sz. együttes rendelet). — Jelentősen kibővült a korábban rendkívül szerény forgóalap, bizonyos hiteltípusok alaposításával. — A tartós eszköznövekményt forgóalapbővítéssel kell ellensúlyozni. — Saját erőből nem fedezhető forgóalapbővítési kötelezettség teljesítésére a növekmény 70%-áig forgóalaphitel adható. - Megnövekedtek a hitelek kamatlábai, relatíve olcsóbbá vált az eszköznövekedést saját forrásokból fedezni. — Liberalizálták a fejlesztési alap és a forgóalap közötti viszonyt; bizonyos feltételek esetén a forgóalapból átcsoportosítás hajtható végre a fejlesztési alap javára. — A termelésben átmenetileg lekötött forgóeszközük finanszírozására rövidlejáratú eseti hitel nyújtható. A módosulások a szabályozórendszer alapelemeinél (ár, jövedelem, érdekeltség stb.) egységesebb rendszert eredményeztek. E megfogalmazás alatt az értendő, hogy ágazati hovatartozástól függetlenül az eszközök számbavétele, mérése, forrásainak összetétele stb. csaknem azonos módon történik, preferenciák, a sajátos szabályozás elve korlátozottan érvényesül. Differenciálás a hitelezési gyakorlatban honos, de ez általában terelő jellegű, s a népgazdaság szempontjából különösen fontos területek, tevékenységek finanszírozásra nyújtandó hitelek kedvezőbb kondícióiban jut kifejezésre. Az egységes szemlélet, az azonos finanszírozási gyakorlat egyben azt is jelenti, hogy sajátos ágazati forgóeszköz finanszírozásáról általában nem beszélhetünk. Azok a megállapítások, amelyek a jelenlegi rendszer hiányosságaira utalnak, érvényesek a népgazdaság egyéb területeire is, illetve a javasolt módosítások kifejezik a többi tárca vállalatainak e területen jelentkező érdekeit is. A termeléshez szükséges forgóeszközök finanszírozása a vízgazdálkodásban is részben saját, részben köles ön-források k al történik. Az önfinanszírozás elve kiteljesedésének egyenes következménye, hogy a tartósan lekötött forgóeszközök fedezetét saját forrásból kell biztosítani. E gazdálkodási alapszabály nincs tekintettel arra, hogy a tartós eszköznövekedés változó, vagy változatlan volumen mellett jött-e létre. Eleve feltételezi a dinamikus gazdálkodással együtt járó eszközbővülést, s ennek fedezetét a fejlesztési alapban jelöli meg. Fentiek alapján nyilvánvaló, hogy a forrásokon belül egyre növekszik a — saját erőből — bővítettforgóalap volumene és jelentősége. E tény különös hangsúlyt kap a gazdálkodó szervek egy részénél, ahol a forgóalap növelési eljárást, mint a beruházási célokat szolgáló források megcsonkítását értelmezik. A saját forrásokon belül fontos szerepet kap a nyereség, melynek volumene — sajátos ágazati szabályozás következtében —- az alaptevékenységek döntő hányadánál garantált.